Győr — Amit én egyszer a fejembe veszek, azt megcsinálom! – Fügi Andrea (62) szerint ez, vagyis a kitartás segítette hozzá, hogy hatvankét évesen véghezvigye nagy álmát: teljesítse az Ironmant. Az asszony eredményéről legutóbb a Győrplusz.hu számolt be.
Kudarcba fulladtak az Ahmed Davutoglu török kormányfő iszlamista gyökerű Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) és az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) közötti koalíciós tárgyalások, így egyre nagyobb az előre hozott választások esélye.
Az MNB a tegnapi nappal kezdődően felügyeleti biztost rendelt ki a Pannoninvest Libra Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-hez, mivel a társaság a mai napig nem tett eleget a nyilatkozata szerint...
Öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér összege, és a kormány meg a Fidesz-frakció elkötelezett a további emelése mellett - mondta a Fidesz frakció szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Budapest — Az utóbbi hetekben a popzene játszotta Muri Enikő életében a főszerepet, hiszen amikor a színházban leállás van, az énekesnő nem pihen: fellépésről fellépésre jár, vagy épp a Szigeten vesz részt valamilyen programon.
Budapest — Bár Janicsák Veca (25) énekesnő pocakja egyre jobban gömbölyödik, a babaszobát egyelőre nem rendezték be, sőt a kisbaba nevét sem tudják még.
Visszafogott optimizmus uralkodott szinte az egész kereskedés nap folyamán az amerikai parketteken, végül azonban vegyesen zártak a vezető amerikai indexek.Vegyes lett a vége 2015.08.13 22:04Zárásra...
Augusztus 18–19-én ismét a városligeti Királydombon csendülnek fel az István, a király legendás dallamai, ahol annak idején, 1983-ban először mutatták be Szörényi Levente, Bródy János és Boldizsár Miklós rockoperáját.
Az Audi új elektromos hajtású SUV modellt mutat be 2018-ban, melynek 500 kilométeres hatótávját az LG Chem és a Samsung SDI Magyarországon és Lengyelországban gyártott akkumulátorai biztosítják majd - jelentette be csütörtökön az Audi.
Az idén már kevesebb mint nyolc hónap alatt elhasználta az emberiség a Föld egész éves megújuló erőforrás mennyiségét, az év hátralévő napjaiban olyan energiákat használunk világunk működtetésére, amelyek nem termelődnek újra és olyan szennyeződéseket bocsátunk ki, amelyeket a természet nem tud semlegesíteni. 2015-ben augusztus 13-a a túlfogyasztás napja. A WWF éghajlatváltozás és energia…
A csehek és a lengyelek előbb tudnak új lakást venni, mint a magyarok, ugyanis míg Csehországban átlagosan 7,1 év bruttó átlagjövedelmére van szükség egy új, 70 négyzetméteres lakás vásárlásához, addig Lengyelországban 7,2, Magyarországon pedig 7,8 év – derül ki a Deloitte negyedik alkalommal publikált 17 országra vonatkozó lakáspiaci tanulmányából.
A terrorizmus elleni közös harcra szólította fel a Nyugatot és a szíriai ellenzéki erőket Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója vezetőjével való csütörtöki találkozóján Moszkvában, Haled al-Hodzsa ugyanakkor leszögezte, hogy Bassár el-Aszad elnöknek nincs helye a szíriai rendezés folyamatában.
Budapest — Elsőre úgy tűnik, hogy a Szigeten csak hamburgert és a gíroszt kapni, és valóban ez a két étel abszolút sláger a fesztiválon, de a Hajógyári-szigeten kapható ételek között azért megtalálható sok minden más is, ami szem-szájnak ingere.
A Külügyminisztérium előtt tüntettek a Quaestor-károsultak. Tíz százalékra szorítaná le a devizatartozás arányát az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.
Romániában csaknem 40 százalékkal, 1,659 milliárd euróra nőttek a közvetlen külföldi tőkebefektetések az első fél évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte a román nemzeti bank csütörtökön.
Megjelent a 2014. évi Magyar statisztikai évkönyv, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszeres, az ország életének egy egész évét számokba foglaló kiadványa - közölte a KSH csütörtökön az MTI-vel.
Budapest — Elsőre úgy tűnik, hogy a Szigeten csak hamburgert és a gíroszt kapni, és valóban ez a két étel abszolút sláger a fesztiválon, de a Hajógyári-szigeten kapható ételek között azért megtalálható sok minden más is, ami szem-szájnak ingere.
Az energiagazdálkodásra specializálódott Eaton (NYSE: ETN) a mai napon bejelentette, hogy az Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régióban folytatott tevékenységének működését támogató üzleti szolgáltató központot nyit Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban tett ünnepélyes bejelentésen Magyar Levente, gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár és Kurt McMaken, az Eaton EMEA-régióért…
A belvíz elleni hatékony védekezés érdekében 27 899 kilométer állami tulajdonú csatornahálózatot térképeztek fel országszerte, és adatbázis is készült a káros vizek elvezetését végző csatornahálózatról - közölték az augusztusban záruló, uniós társfinanszírozású projektet megvalósító szervezetek csütörtökön az MTI-vel.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy 2017. június 30-ig írják ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát.
J.J. Abrams rendező valószínűleg átérzi a Star Wars-rajongók szomorúságát, hogy nem készült friss trailer a Disney-rajongóknak szervezett hétvégi kaliforniai bemutatóra, ezért megosztott néhány újabb képet és részletet az Entertainment Weeklyvel a karácsony előtt a mozikba kerülő Star Wars: Az ébredő erő című filmről.
Megérkezett az orvosi vizsgálatra a Villarrealnál a Tottenham 30 éves, korábbi spanyol válogatott csatára, Roberto Soldado - jelentette az Onda Cero rádió csütörtök este.
Talán nem mindenki emlékszik rá, de annak ellenére, hogy oldalunkon ritkán foglalkozunk különböző tuningcégek munkáival, a kifejezetten Mazda MX-5-re specializálódott brit BBR-ről már mi is ejtettünk néhány szót. Akkor a legújabb, ND szériával kapcsolatban említettük a nevüket, de a szigetországiak méltó búcsút szeretnének venni a sokáig piacon lévő NC-től is, méghozzá egy minden eddiginél vadabb,…
Az autózás világa, és ezzel hőn szeretett négykerekűink formái rohamosan fejlődnek, és az ezredforduló óta ez a fejlődés egyre csak gyorsul. Éppen ezért talán egyre ritkábban tekintünk vissza a múltba, és időnk nagy részét a jövő kifürkészésével töltjük – az egyensúlyt azért igyekezzük megőrizni veterán rovatunkkal. Egy török formatervező, Oguz Spiahioglu azonban egy pillanatra megállt, és…
Az autótervezés minden kétséget kizáróan legfontosabb eleme a padlólemez, vagy más néven platform, amely alapjaiban határozza meg egy gyártó modellpalettájának felépítését, s túlzás nélkül elmondható, hogy gyakorlatilag mindenre kihatással van. Manapság már trend, hogy a konstruktőrök globális, moduláris alapokkal igyekeznek minél több modellt fejleszteni és gyártani, miközben a tervezési folyamat…