Kudarcba fulladtak az Ahmed Davutoglu török kormányfő iszlamista gyökerű Igazságosság és Fejlődés Pártja és az ellenzéki Köztársasági Néppárt közötti koalíciós tárgyalások.
Bár csütörtökön a héten már harmadszor értékelte le a kínai jegybank a jüant, azonban ma jelezték, hogy a jüan további leértékelése nem indokolt. Ez úgy tűnik, egyelőre megnyugtatta a befektetőket,...
Országos akciót indít az Ökumenikus segélyszervezet a rászoruló gyerekek beiskolázásának megsegítésére. Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta: 1000 gyermeknek szeretnének segíteni.
Csütörtökön megdőlt a fővárosi napi melegrekord, Újpesten 37,8 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet, új országos rekord viszont nem született - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-vel.
A Fidesz és a kormány mindent megtett, hogy a Quaestor-károsultak megkapják kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak – mondta a Fidesz frakció-szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Martonfa önkormányzata valamennyi országgyűlési képviselőnek petíciót küldött, arra kérve őket, hogy aláírásukkal ők is tiltakozzanak a Baranya megyei településre tervezett menekülttábor ellen.
Ne gondolj hatalmas dolgokra, vagy olyanokra, amelyekkel megbánthat téged, inkább nevezzük ezeket kegyes hazugságoknak. Most jól figyelj, mert a következő dolgokat biztosan sosem fogod hallani a pasid szájából:
A miniszterelnök szeptember 15-ig hozza meg döntését a kormány átalakításáról - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János beszámolt az augusztus 25-ei kormányértékelő konferenciáról is.
Az egész világbajnokság legfontosabb következtetése, hogy nem vagyunk elég gyorsak - nyilatkozta a szövetség honlapjának Benedek Tibor, a kazanyi vb-re címvédőként érkezett, de onnan csak hatodikként távozó férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
November 6-án jelenik meg Kurt Cobain, a grunge koronázatlan királya kiadatlan dalait tartalmazó album, az 1994-ben elhunyt zenészről készülő dokumentumfilm "kísérőjeként".
A kormány jövő héten dönt arról, hogy kampányt indít a migrációs tranzitországokban annak érdekében, hogy megtörje a szervezett, Magyarországról Nyugatra vezető embercsempész-útvonalat - jelentette be Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lázár János közölte azt is, hogy Magyarország kevesli a bevándorlási helyzet kezelésére Brüsszeltől kapott összeget és…
Az emberkereskedelem a modern kori rabszolgaság egy szörnyű formája, amelyet az Egyesült Államok partnereivel, köztük Magyarországgal együttműködve gyökerestül fel akar számolni - mondta Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Sziget Fesztiválon.
A Generali Biztosító július hónapban közel 550 olyan káresetet regisztrált az agrárszektorban, ami a heves viharokhoz köthető, ezek összege pedig meghaladja a 830 millió forintot.
Csaknem ezer embert vettek őrizetbe az utóbbi egy hónapban Venezuelában annak a nagyszabású biztonsági műveletnek a keretében, amelyet a kormány a lesújtó bűnözési statisztikai adatok miatt kezdeményezett.
Az autótervezés minden kétséget kizáróan legfontosabb eleme a padlólemez, vagy más néven platform, amely alapjaiban határozza meg egy gyártó modellpalettájának felépítését, s túlzás nélkül elmondható, hogy gyakorlatilag mindenre kihatással van. Manapság már trend, hogy a konstruktőrök globális, moduláris alapokkal igyekeznek minél több modellt fejleszteni és gyártani, miközben a tervezési folyamat…
A kifizetések felfüggesztése ellen tiltakozott és a törvény végrehajtását követelte a Quaestor Károsultak Csoportja Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt csütörtökön. A demonstráción felszólalt az Együtt és a PM politikusa is.
Negyvenszeres chilei válogatott fedezetet igazolt a Bayer Leverkusen, amely hivatalos honlapján mutatta be csütörtökön Charles Aránguizt, mint a csapat új játékosát.
Csütörtökön megdőlt a fővárosi napi melegrekord, Újpesten 37,8 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet, új országos rekord viszont nem született - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-vel.
London — Szinte hihetetlen, hány betegségtől megóvhatnánk magunkat, ha figyelnénk az arcunkon jelentkező árulkodó jelekre, foltokra. A Daily Mail arra is ad tanácsokat, hogyan szabadulhatunk meg az arcunkat elcsúfító hibáktól, amelyekkel ha nem foglalkozunk, akár az életünkbe is kerülhet.
A parlagfű átlagos pollenkoncentrációja az elmúlt héten elérte azt a szintet, ami az arra érzékenyeknek már tüneteket okozhat, ezért az ország túlnyomó részére figyelmeztető jelzést adott ki az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Megkezdődött a 2015-ös parlagfű szezon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön.
Veled is előfordult már, hogy újra és újra ráfrissítettél az épphogy közzétett szelfidre, hátha az elmúlt 3 másodpercben érkezett rá még egy lájk? A digitális korban mindennél jobban szomjazzuk a pozitív visszajelzéseket – erről szól a szeptemberi Éva magazinban megjelent cikkünk. Olvass el belőle egy részletet itt! Mindenki szeret nyertesnek látszani: ehhez a való életben határozottság,…
Los Angeles — Ha még kevés lenne a sztárválás az idén, a Jennifer Garner–Ben Affleck, Gwen Stefani–Gavin Rossdale, Nicole Scherzinger–Lewis Hamilton, Charlize Theron–Sean Penn pár szakítása után Gisele Bündchen (35) és Tom Brady (38) is válik.
Az író–humorista a szeptemberi Éva magazinban a tőle megszokott hangnemben ír egy testvérpárról. Akik mellesleg a lányai. Olvass el egy részletet! Persze mióta két gyerekem van, azóta néha elbizonytalanodom. Na nem abban, hogy jó-e a testvér, hanem abban, hogy muszáj-e nekik egy fedél alatt, ráadásul pont az én fedelem alatt felnőniük. Néhány dologgal ugyanis nem számoltam. Például azzal, hogy…
Egyelőre visszafogott optimizmus uralkodik az amerikai parketteken, kisebb pluszban járnak a vezető indexek. Ma reggel az újabb kínai jüan-leértékelés már nem okozott meglepetést a piacokon, úgy...