Az AAA AUTO Csoport a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy három új telephelyet nyit meg Magyarországon - Szegeden, Pécsen és Székesfehérváron. Így Fót mellett más magyar városokban is elérhetővé válnak az ügyfelek számára a társaság által kínált szolgáltatások. Az AAA AUTO a jövőben további telephelyek megnyitását is tervezi.
Kurd fegyveresek megtámadták a török hadsereg egy előőrsét az ország délkeleti részén fekvő Diyarbakir tartományban, az összecsapásokban egy katona és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) törökországi kurd felkelő szervezet két tagja meghalt - közölte a török hadsereg szerdán.
A nemzetközi terrorizmus és a korrupció elleni harc erősítése érdekében szélesebb jogköröket kapnak a cseh titkosszolgálatok. Így a jövőben bizonyos szabályok szerint hozzáférhetnek az adóbevallásokhoz, a bankszámlákhoz és információkat kérhetnek a távközlési vállalatoktól is.
A mai nap folyamán egy egészen érdekes és egyben meglepő sajtóanyagra lettünk figyelmesek a szerkesztőségben – egy óriási, de az autózás világában talán annyira nem ismert cég kíván a jövőben különös figyelmet fordítani az intelligens közlekedésre. A kezdeményezés számunkra is új, így nem tudunk plusz információkkal szolgálni a sajtóanyaghoz képest, de érdekes kezdeményezés lévén Olvasóinkkal is…
Sokan elfelejtik, de a Mercedesnek nem csupán a B-osztály képében van egyterűje, hiszen bár hazánkban már nem lehet kapni, a hatalmas R-osztály továbbra is a csillagosok kínálatának részét képezi. A 2006 óta piacon lévő, és azóta csupán egy nagyobb frissítésen áteső típus ugyan nem a németek legsikeresebb autója, mégis vannak piacok, amelyek miatt érdemes továbbra is gyártásban tartani. Ezt pedig…
A futballsztár szerint senkinek sincs joga kritizálni a nevelési elveit. Cumival a szájában fotózták le a paparazzik David Beckham 4 éves lányát. Több se kellett a Daily Mail napilapnak: terjedelmes riportot közölt (kettőt is) arról, hogy milyen káros a cumi használata egyéves kor fölött. Dióhéjban a cikkek lényege: – Idéznek egy gyereknevelésre szakosodott portált, amely szerint a cumihasználat…
Aláírta a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke a közbeszerzési kiírásban nyertes három konzorcium vezetőjével a kommunikációs keretmegállapodásról szóló szerződést - tette közzé honlapján a Hivatal.
Két autó, amelyekről, ha vendégségbe megyünk, legfeljebb a formákról vagy a belső térről kapunk faggatózó kérdéseket. Tesztautóink már-már hibátlanul rejtik el a bennük rejlő teljesítményt. Pedig a 180-190 lóerő nem is olyan régen még sportkompaktos nívót képviselt. Mi lesz itt, ha összecsapnak?
Felháborodott utasok tömegei tagadják meg a brit repülőtereken, hogy az üzletekben bemutassák beszállókártyáikat, miután kiderült, hogy a boltok sok esetben "nyerészkednek" rajtuk.
A svéd Hans Backe lett a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő finnek szövetségi kapitánya, viszont munkába csak 2016 elején áll.
Az EXIM vezetősége a Lánchíd Palota ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az illetékes nyomozóhatóságnál - közölte az Eximbank szerdán az MTI-vel.
Idén már több mint 111 ezer menekült érkezett Magyarországra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján. Ez háromszor több a tavalyi adatokhoz képest. Végh Zsuzsanna, a szervezet vezetője az InfoRádiónak elismerte, hogy a befogadó-állomásokon már a kapacitást meghaladó számban helyezik el a migránsokat.
Továbbra is zuhog az eső a dél-olaszországi Calabria tengerparti városaiban, amelyeket sártenger öntött el. Az utak járhatatlanok, több ezren áram nélkül maradtak.
Továbbra is indokolt a szmogriadó úgynevezett tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a budapesti levegő ózonszintje magas, és az időjárás sem változott jelentősen - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-t.
Elkészült a Magyar Honvédség idén májusban és júniusban történt repülőbaleseteinek körülményeit feltáró honvédelmi minisztériumi (HM) vizsgálóbizottság jelentése - közölte a szaktárca szerdán az MTI megkeresésére.
Nem lesz egyszerű az új-zélandi rendőrség dolga. Egy 53 éves magyar férfit keresnek a nyomozók, de az illetőnek finoman szólva sem hagyományos neve van, ugyanis Ungar Lynunnak hívják.
Türkler — Törökországi nyaraláson kapta lencsevégre Jollyt (37) és Suzyt (29) a Blikk olvasó-riportere, aki egy kellemetlen közjátékot is megosztott lapunkkal.
Hinnéd vagy sem, a pasik is ugyanúgy kattognak az együttlét közben, mint a nők. Ha azt gondolnád, hogy a szex a legegyszerűbb, leggondtalanabb pillanatok egyike, amikor a meztelen nő jelenlétében a férfi elme könnyen kiszámítható, tévedsz! Íme, 6 dolog, amely nagy valószínűséggel legalább egyszer átfut a pasid agyán aktus közben.
Lionel Messi és Luis Suárez, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona két futballistája, valamint Cristiano Ronaldo, a Real Madrid támadója közül kerül ki az Év játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA).
Ma is Kína miatt aggódnak a befektetők, ugyanis a távol-keleti ország jegybankja keddet követően ma is leértékelte a jüant. Emiatt a szerdai kereskedésben is elsősorban a nagy kínai kitettséggel...
Az EXIM vezetősége a Lánchíd Palota ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az illetékes nyomozóhatóságnál - közölte...