Miniszteri biztossá nevezte ki az igazságügyi miniszter Füzi-Rozsnyai Krisztinát, aki a közigazgatási perrendtartással összefüggő jogszabályok előkészítésével kapcsolatos feladatokat irányítja és hangolja össze.
Halálos áramütés ért két munkást kedd délelőtt munka közben Monoron, egy harmadik ember életéért még küzdenek - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Ma tovább folytatódnak a görög adósságválsággal kapcsolatos tárgyalások az EU-csúcson. A tegnapi rossz hangulat után ma is többnyire eséssel nyitottak a tőzsdék, nem sokkal nyitás után a befektetők...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásai alapján több mint egymillió magyar háztartást érint a 18 év alattiak biztonságos internetezése, ezért fontos, hogy a szülők olyan szűrőszoftvereket, technikai megoldásokat alkalmazzanak, amelyek megvédik gyerekeket a nem kívánatos tartalmaktól. Ebben nyújt segítséget a hatóság ingyenes gyermekvédelmi szűrőszoftvere.
Az Európai Tanács és az autóipar harca egyidős a széndioxid-kibocsátás kifejezés népszerűvé válásával. A szándék teljesen érthető: egyre tisztább autókat létrehozni. Mindez viszont nehéz kérdéseket vet fel. Mihez képest és milyen áron?
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 33-38 Celsius-fok között alakul, s késő estére is csupán 26-31 fok közé hűl a levegő.
Világszerte a daganatos betegség a betegségek betegsége jelzővel emlegetett. Éppen ezért nem kisfokú a szakmai és tudományos igény a hatékony terápia megtalálására. A daganatos sejtekben lejátszódó folyamatok hatékonyabb megismerése egyre inkább a célzott biológiai terápiákhoz vezetett.
Harmadik társuk életéért még küzdenek, mentőhelikopter vitte kórházba.. Egy épület felújítása közben tolták az alumínium állványt a 20 kilovoltos felsővezetékhez. (MTI)
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) hétfőn megválasztott elnöke azt szeretné, hogy az olimpiai rendezés gondolatával együtt a paralimpia is megjelenjen.
El kell kerülni a "grexitet", vagyis azt, hogy Görögország távozzon az euróövezetből - mondta kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Négy sikeres évet követően Andrea Pirlo távozik a torinói bajnokcsapattól, és az MLS-ben szereplő New York City csapatához szerződik. A hírt tegnap a Juventus hivatalosan is megerősítette. Az utóbbi 10 év legeredményesebb olasz játékosa hagyja el az európai foci színterét.
A Fővárosi Főügyészség a D. Ferenc (közismert nevén: Cinóber) sérelmére 1996 decemberében elkövetett merénylet ügyében előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt egy szlovák és két magyar férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken - tudatta az atv.hu-val a Főügyészség.
A bankrendszer rövid külföldi forrásokra való ráutaltságának csökkentése, illetve az emelkedés megakadályozása érdekében az MNB a korábban már bevezetett devizafinanszírozás megfelelési mutató (DMM)...
Az MNB a korábban már bevezetett devizafinanszírozás-megfelelési mutató (DMM) szigorításával és az új devizaegyensúly mutató (DEM) bevezetésével tovább mérsékli a bankrendszer és így az ország sérülékenységét.
Elhunyt Jerry Weintraub, a Karate kölyök, valamint az Ocean's Eleven és folytatásainak producere - írta a Los Angeles Times a filmes szóvivőjére hivatkozva.
Hogyan lehet motiválni egy sportolót, aki naponta hat órát tölt edzéssel és négy éves kora óta készül az olimpiára? Mi történik akkor, ha egy célt nem sikerül teljesíteni? Tanulságos beszélgetés a torna sportág hátteréről Berki Krisztián olimpiai bajnok tornásszal és edzőjével, Kovács Istvánnal. 22 éve dolgoznak együtt, és mindketten vallják, hogy Krisztián sikereinek kulcsa a harmonikus,…
A Boksz Világszervezet (WBO) megfosztotta váltósúlyú világbajnoki övétől Floyd Mayweathert, mivel az amerikai bokszoló nem fizette be Manny Pacquiao legyőzését követően a szervezetnek járó hivatalos díjat.
Újabb belső középpályást igazolt hétfőn a Milan, amely ezúttal ingyen szerzett játékost a kiesett Parmától. A 19 éves, argentin José Mauri négy évre jött a piros-feketékhez.
A központi gyérítési program elérte a fővárost. De nemcsak azt. Ha van Önök számára kedves szúnyog, ezekről a részekről menekítse: Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar és Vas megye, Győr, Komárom, Mosonmagyaróvár, Szekszárd és Szolnok térsége, a Dunakanyar, a Csepel-sziget, … Folytatás
A bankrendszer rövid külföldi forrásokra való ráutaltságának csökkentése, illetve az emelkedés megakadályozása érdekében az MNB a korábban már bevezetett devizafinanszírozás megfelelési mutató (DMM)...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több visszásságot is tapasztalt egy szolgáltató vállalkozás direkt marketing tevékenységében az elmúlt időszakban: az egyik csomagküldő cég fizetési felszólításokat küld olyan megrendelések ellenértékére tartva igényt, amelyeket vitatnak a megkeresett vállalkozások, miközben hivatkozik a GVH korábbi vizsgálatára, amely alapján a versenyhatóság jogszerűnek és…
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ma délelőttre összehívott közgyűlésén a szavazásra jogosító részvényesek által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg, így a...
Kínában egy hónap alatt lezajlott egy teljes medvepiac. Európa csendesen várakozik az újabb görög eseményekre, a BÉT kissé emelkedik. Az olajár összeomlott, mindenki teljes erővel hozza fel a föld alól és ontja piacra. Az arany is esik, az euró is, a forint viszont stabil.
Lényeges makrogazdasági adatok hiányában kedden is a görög hírek mozgathatják a piacokat, és így a forint piacát is. Főleg, hogy ma este rendkívüli tanácskozást tartanak az euróövezet vezetői és...
Új televíziós nézettségi csúcsot hozott az Egyesült Államokban a női labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntője, amelyben az amerikai válogatott 5-2-re verte a címvédő Japánt.
Az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal haladta meg májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden