Irán és az Egyesült Államok "valódi haladást" ért el az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon az utóbbi napokban, de továbbra is maradtak nehéz kérdések - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Bécsben iráni kollégájával, Mohamed Dzsavad Zariffal lezajlott egyeztetései után.
Sandringham — Több ezer lelkes alattvaló gyülekezett vasárnap délután a norfolki Sandringham birtok Szent Mária Magdolna-temploma előtt, ahol az alig kilenchetes Sarolta hercegnőt tartották keresztvíz alá.
Görögország megtette az első lépést az eurózóna elhagyása felé - vélte vasárnap Alekszej Lihacsov orosz gazdasági miniszterhelyettes arra utalva, hogy a görög kormány akaratával egybehangzóan valószínűleg nemmel szavazott a görögök többsége a vasárnap tartott referendumon, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatták ki véleményüket.
Két góllal megy a Ferencváros, mikor Nalepa váratlan taktikai húzást játszik meg: kiállíttatja magát. Így a második félidőben emberelőnyben játszhat a Videoton.
Legalább 63 iszlamista fegyverest öltek meg vasárnap. Négy búvóhelyet azonosítottak a hírszerzők, amiket Apache helikopterekkel támadtak meg. Múlthéten a dzsihádista lázadók 120 katonát és rendőrt öltek meg. Ami után autójába rejtett pokolgép robbantotta fel az Egyiptom legfőbb ügyészét. (Reuters)
Sikeres volt az üzempróba a Nyugati pályaudvaron a kéthetes karbantartás után, így hétfő hajnaltól újra menetrend szerint indít és fogad vonatokat a pályaudvar. Görögországban jelentősen vezet a nemzetközi hitelezőkkel való megállapodást elutasítók tábora. A nap hírösszefoglalója.
Sikeresen megtörtént az üzempróba vasárnap a Nyugati pályaudvaron a kéthetes karbantartás után, így hétfő hajnaltól újra menetrend szerint indít és fogad személyszállító vonatokat a pályaudvar - tájékoztatta a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI-t
A görög kormány akaratával egybehangzóan valószínűleg nemmel szavazott a görögök többsége a vasárnap tartott referendumon, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatták ki véleményüket.
Nem az MSZP vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé, mert az ellenzéki párt idő előtt nyújtotta be kérdését
Komádiban egy tanya mellett harminc hektár búza égett le, Biharszentmártonnál a szemétlerakónál délután három óta küzdenek a tűzoltók. Égni már nem ég a szemét, de több helyen parázslik, ezért folyamatosan locsolják. Várhatóan egész éjjel a helyszínen maradnak a tűzoltók. (MTI)
Tiszteletben kell tartani a görög nép akaratát, a népszavazás egyértelmű kimenetelét - hangsúlyozta vasárnap esti közleményében Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője.
Ugyan a megtelt táblát egy budapesti strandon sem kellett kitenni, de szombaton 26 ezer, vasárnap 17 óráig pedig 31 ezer látogatója volt a kánikulában a fővárosi fürdőknek - közölte az M1 aktuális csatorna műsorában a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt
A görög kormány azonnal folytatni akarja a tárgyalásokat a nemzetközi hitelezőkkel, hogy megegyezésre jussanak és "a felszínen tudják tartani" Görögországot - mondta vasárnap Gabriel Szakellaridisz görög kormányszóvivő
Az osztrák Hannes Arch győzelmével ért véget vasárnap a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti versenye, amelyen Besenyei Péter hatodik lett.
Hiába játszott a Videoton emberelőnyben az egész második félidőben, képes volt még egy gólt kapni: a csereként beállt Somalia rúgta a Fradi harmadik gólját, így a fővárosi csapat fölényesen megnyerte a mérkőzést. A képen Somalia nincsen rajta.
A Magyar Kupa-győztes Ferencváros 3-0-ra legyőzte a bajnok Videotont a labdarúgó Szuperkupáért kiírt vasárnap esti összecsapáson a székesfehérvári Sóstói Stadionban.
A Magyar Kupa és a Ligakupa után a Szuperkupa trófeáját is begyűjtötte a Ferencváros labdarúgócsapata 2015-ben, miután 3-0-ra felülmúlta a bajnoki címvédő Videotont vasárnap este a fehérvári Sóstói Stadionban. A Fradi ötödször nyert a sorozatban, ezzel utolérte a Debrecent a győztesek örökrangsorában.
Miután Grohl Göteborgban leesett a színpadról, és pár koncertet, köztük a Glastonbury Fesztiválost is lemondta a Foo Fighters. Most folytatják a turnét, Washingtonban a törött lábú frontember egy mozgatható trónt kapott.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) a görög helyzet kezelésére és a hasonló esetek elkerülésére új európai egyezséget szorgalmaz, amely nemcsak Görögország és az EU között, hanem az egész unióban érvényesítené a szolidárist és fenntartható gazdaság- és társadalompolitikát.
Már éjfél előtt szinte végleges adatok érkeztek a görög népszavazásról, ahol arról döntöttek, hogy elfogadja-e a kormány a nemzetközi szervezetek feltételeit. A nem-ek 60% feletti többséget értek el....