Két tatabányai férfi, a 42 éves B. Géza és a 36 éves H. Gábor tetten lett érve, amikor szerda hajnalban kifogyott a kocsijukból a benzin, ezért egy másik autóét szívták le. A rendőrök először egy úton lévő szennyeződést találtak, ami … Folytatás
A görög parlament nagy többséggel jóváhagyta azt a még kedden beterjesztett törvénycsomagot, amelynek elfogadása a feltétele volt annak, hogy a kormány elkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programról.
Nógrádi Zoltán szerint a megerősített rendőri jelenlét, a polgárőrség és a civil közvédelmi egyesületeknek köszönhetően a település belsejében csökkent a bevándorlók jelenléte. Nem tudni, hogy pontosan mit jelent a megerősített rendőri jelenlét, de a településen kedden, fényes nappal rámoltak ki egy … Folytatás
Minden ügyfél számára fontos, hogy a pénzügyi döntéseit alapos igényfelmérés előzze meg, hiszen az a cél, hogy az ügyfél eszközt kapjon a kezébe, aminek segítségével tudatosíthatja a saját, életbiztosításokkal kapcsolatos szükségleteit, s pontosabb információk alapján tudjon dönteni a konkrét szerződés megkötéséről. A témában a Generali Biztosító Zrt-nél üzletkötőként dolgozó Bárány Tamás kiemelt…
Csaknem egy évvel azután, hogy a rendőrök halálos lövéseket adtak le az afroamerikai Michael Brown amerikai fiatalemberre, Ferguson amerikai városnak első ízben feketebőrű rendőrfőnöke van.
A megerősített rendőri jelenlétnek és a Mórahalmon működő polgárőrségnek, civil közvédelmi egyesületeknek köszönhetően a település belsejében csökkent a bevándorlók jelenléte, de a tanyákon élők még mindig erősen érzik a migrációs nyomást - mondta Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
Jelentős nyomás alá kerültek az árupiacok, a neves szakértő, Dennis Gartman pedig úgy véli, egy hosszan elhúzódó medve piac is elképzelhető, tekintettel a Fed törekvéseire, hiszen akkor akar kamatot...
Többször is írtunk már a Quaestor-kötvényesek kártalanítása körüli mizériáról, a károsultak sérelmezik, hogy egyelőre csak a Beva által fizetett maximum 6 millió forintot kapják kézhez, mivel a...
Eddig közel 800 milliárd dollárt költöttek Kínában a részvénypiac "megmentésére" - írja a Reuters. Az esést sikerült megfékezni, de csak mérsékelt hatása volt a tőzsdére a gigantikus költekezésnek....
Új módszerrel törik fel az e-mail fiókokat, egyre több esetben fordul elő, hogy az adathalászok a levelező rendszerek jelszó-helyreállítási funkciójának segítségével tudnak hozzáférni a felhasználók levelezéséhez - hívta fel a figyelmet a Symantec amerikai kiberbiztonsági vállalat.
Bár hazánkban kissé háttérbe kúszott a Lexus RC F, ez nem jelenti azt, hogy nehéz lenne lelkesedni a V8-as kupéért. A japánok ezúttal különleges tanulmánnyal szemléltetik ezt a lelkesedést, amely a vezető szívdobbanásának ütemében olvasható le a jármű oldaláról.
Negyvenhat csoportban 1055 határsértőt - köztük 168 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Nagyobb fenyegetést jelent az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet az Egyesült Államokra, mint az al-Kaida vagy más terrorcsoport - közölte James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója egy coloradói biztonsági fórumon helyi idő szerint szerdán.
Javában zajlik a jelentési szezon az Egyesült Államokban, a legnagyobb vállalatokat tömörítő Dow indexben szereplő cégek 40%-a már közzétette második negyedéves számait. Az utóbbi napok alapján úgy...
Negyvenhat csoportban 1055 határsértőt - köztük 168 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t
A menekültek elhelyezésére alkalmas konténereket helyeznek ki a szerb-magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa rendőrőrsének udvarán - jelentette a szabadkai Pannon RTV szerdán
Egy maroknyi devizahitel károsult tüntet a bankok, a világ és a pénzügyi háttérhatalom ellen, olyan sikeresen, hogy a Bajcsyt teljes szélességében lezárták. Update: a rendőrök feloszlatták az előre nem bejelentett demonstrációt.
Még február 25-én éjszaka gyújtotta fel a bankautomatát (az abban lévő 5 millió forint megrongálódott). Utána még 5 lövést is leadott a bankfiók bejáratára meg a táblára, és a lakása alagsorában lőteret alakított ki hatástalanítva vásárolt, majd élessé átalakított fegyverekkel. Rongálás … Folytatás
A nyaralók által érintett helyeken gyakran nem megfelelő az informatikai védelem, ezért utazás előtt és közben is érdemes a mobileszközökkel kapcsolatos biztonsági lépéseket megtenni - hívta fel a figyelmet a G Data német vírusvédelmi cég.
Plágiummal vádolják a szülők a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium élére kinevezett igazgatónőt, Manolovitsné Erdőközi Orsolyát, mivel a pályázata sok pontban megegyezik egy 2013-as dokumentummal. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár szerint nekik se idejük, se kapacitásuk nincs arra, hogy minden pályázatot végignézzenek, és egyezéseket keressenek benne. A szülők jogi útra terelnék az…
Egy év alatt 22 százalékkal nőtt friss kgfb-szerződések átlagdíja. A Netrisk.hu adatai szerint egyre inkább a népszerűbb kategóriákban a legmagasabb a díjemelés mértéke.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a rajongói segítségét kérte abban, hogy milyen felirat kerüljön a sisakjára és az autójára a hétvégi 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjon a múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi emlékére.
Nemcsak a görög bankoknak, hanem balkáni leányaiknak is sikerült elkerülniük a kataklizmát - nyugtázza a Financial Times, amely felhívja a figyelmet: olyan régóta húzódik a görög ügy, hogy a balkáni...
Szerény erősödés látható Nyugat-Európában azt követően, hogy a görög parlament elfogadta a reformtervezeteket és összességében kedvező számokkal rukkolt elő több nagyvállalat is. A magyar tőzsdén sem...
Rendkívül súlyos szakemberhiánnyal küzd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, tavaly egy teljes régiónyi ember hagyta el az adóhatóságot - írja a Figyelő, egy a NAV által a Nemzetgazdasági Minisztériumnak...
A magáncsőd kifejezetten kedvező intézmény a tartozását fizetni akaró, de nem tudó, ám jövedelemmel rendelkező ügyfélnek - vélik a Deloitte szakértői. A főhitelezőnek (jellemzően a bankoknak) azonban komoly adminisztrácioót jelent majd az intézmény.
Két nigériai férfi és két magyar nő ellen üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett embercsempészet miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség. A büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2015 májusában a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ez 0,2 százalékponttal magasabb az első becslésnél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a második becslés alapján.
A június 30-cal záruló negyedévben összesen 9,9 milliárd fontot (15,46 milliárd dollárt) vontak ki az intézményi befektetők az Aberdeen Alapkezelő befektetési alapjaiból, miután a befektetők...