Közvetlenül, rövid távon nem érinti Magyarországot az, hogy a Gazprom leállította a tervezett Török Áramlathoz csatlakozó oroszországi vezetékrendszer, a Déli Folyosó bővítését - mondta Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Fordult a szokásos napi menet: most az akadozó kereskedésű Amerikában szórták ki a papírokat, Kínában vették. Európa, sőt még a BÉT is emelkedik, az olaj, az arany és az ezüst is gyógyul a nagy esés után. A görög ügyben hétvégéig nyugalom van, a komoly döntés napja vasárnap lesz.
Budapest – Nem a véletlennek köszönhető Rékasi Károly (52) balesete! – legalábbis ezt állítja a Story magazin, amely szerint a színész figyelmezető intést kapott a sorstól múlt kedden, amikor is balesetezett motorjával.
New York - A felvételen egy kávéházi menedzser látható, amint kissé egyoldalú verekedésbe kezd alkalmazottjával, aki az információk szerint éppen akkor közölte felmondását munkaideje közben - írja a mirror.co.uk.
A görögök maguknak köszönhetik jelenlegi helyzetüket, és a megoldási kísérletekben is megmutatkozik az, ami bajba sodorta őket: a fegyelmezetlenség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palócz Éva, a Kopint Tárki Zrt. vezérigazgatója. Úgy véli, a kedvező nemzetközi gazdasági környezetben jók a magyar gazdaság növekedési esélyei is.
A jeges édességet már több, mint 5000 éve nyalja az emberiség. Amit otthon készítünk, annak receptje gyors és egyszerű. De hogyan és mióta készítik a "nagyok"?
Budapest – Mindig ugyanazt a fehér virágot viszin édesapja sírjára Bajor Marci. A Story magazinnak adott interjújában a fiú elárulta nagy szüksége volt az elmúlt egy évre, hogy feldogozhassa édesapja halálát. Szerencsére a barátai nagyon sokat segített neki.
Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mostani vezetését, ezért szükség lehet személyi változásokra is - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelő gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában.
Nagy erőpróba a kialakult helyzet Görögországnak és az uniónak, azon belül is az euróövezetnek – ezt Balázs Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A magyar egyetemisták átlagosan 50 ezer forintból élnek havonta, élelmiszerre, utazásra költenek a legtöbbet. Elhelyezkedési esélyeiket pozitíva értékelik, 63 százalék kipróbálná magát külföldön, 52 százalék akár több évig is, 37 százalék végleg le is telepedne, írja a Magyar Nemzet az Aktív Fiatalok Kutatócsoport felmérése alapján.
Néhány hét leforgása alatt jelentős zuhanást szenvedettek el a kínai részvénypiacok, aminek a hatására egyre többen tartanak attól, hogy a kínai pénzügyi rendszer egésze kerül nehéz helyzetbe, ami...
A Copa Américán a döntőben vereséget szenvedő Argentína vette át az első helyet a FIFA legfrissebb világranglistáján, amire hét éve nem volt példa, a spanyolok már a tízben sincsenek.
Budaörs - Háromhavi jutalmat szavaztatott meg saját magának Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, majd elment a Kékszalag vitorlás versenyre írja a Hír24.
Meggyengült a közbizalom a NAV iránt, így személyi változások várhatók - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban. A Heti Válasz pedig a nyaralóknak segít: megnézte, melyik mobilszolgáltató kínálja a legkedvezőbb roaming-tarifákat.
A nigériai hadsereg őrizetbe vette azoknak a robbantásos merényleteknek a megszervezőjét, amelyeket a héten követtek el Jos és Zaria városokban, és amelyekben 69 ember életét vesztette - jelentette be csütörtökön a nigériai védelmi minisztérium.
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,9, a belföldi vendégeké 6,1 százalékkal nőtt májusban, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Miami – Petárdázás miatt két profi amerikaifutball-játékosnak is amputálni kellett az ujját. Az NFL-es New York Giants-ben szereplő Jason Pierre-Paul és a Tampa Bay Buccaneersben játszó C.J. Wilson is komoly sérüléseket szenvedett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhívja az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer) használó adózók figyelmét, hogy bejelentésekre, valamint tájékozódásra kizárólag a NAV hivatalos ekáer weboldalát (www.ekaer.nav.gov.hu) használják - hívja fel az érintettek figyelmét az adóhatóság.
Utrecht – Elképesztő jelenetet hozott le weboldalán a Washington Post, amely a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első szakaszán, Utrechtben filmezte le, ahogy egy feldühödött postás megpróbál áttörni a viadal miatt lezárt útszakaszon.
A jegybank összesen tizenhat intézményt perelt az egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést lehetővé tevő szerződési kikötések tisztességtelensége miatt. A Fővárosi Törvényszék a keresetek döntő többségében igazat adott a jegybanknak.
Malajzia az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé szerdán beterjesztett határozattervezetében külön nemzetközi büntetőbíróság megalakítását kéri a Malaysia Airlines légitársaság utasszállító gépe tavalyi ukrajnai katasztrófájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.
Magyarország - Az egyetemisták 37 százaléka akár végleg is elmenne az országból, hogy megtalálja boldogulását - derül ki az Aktív Fiatalok Kutatócsoport felméréséből, amelyet a Magyar Nemzet idéz.
Nem lehet tudni, mikor kapják meg a kártalanítást 30 millió forintig a Quaestor károsultak, akik már őrjöngnek – ezt Magyar Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A magyar válogatott 11 helyet javítva a 31. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet az eddigi éllovas világbajnok Németországot megelőzve a Copa Americán ezüstérmes Argentína vezet.
A magyar fuvarozók egy autógyárra való embernek adnak majd munkát, ha megszervezik a sofőrképzést, mondta Wáberer György, frissen kinevezett miniszterelnöki megbízott a Napi Gazdaságnak.
Ha munka miatt vagy hazafelé közlekedik, érdemes figyelni a híreket, mert a tegnapi vihar nyomán a tömegközlekedés és a vasúti forgalom csak fokozatosan áll helyre.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a NAV mostani vezetését, ezért személyi változásokra lesz szükség az adóhivatalnál, írja a Napi.hu.
Egy adott munkavállaló 2013. július 3-tól fizetés nélküli szabadságon van T. gyás és gyed miatt. 2015. júliustól foglalkoztatni szeretné a munkaadó egyedi munkarendben heti 2X8 órában. A szabadságai a bérszámfejtő program szerint előző évről áthozott 12 nap, alapszabadság 10 nap életkor után járó szabadság 7 nap. Összesen 29 nap. 2015.07 hótól 12 hóig előre láthatóan 52 napot fog dolgozni.…
A műtárgy.com legfrissebb cikkében a Skate elemzése nyomán annak járt utána, hogy a nemzetközi műtárgypiaci szereplői közül kit és hogyan lájkolnak és követnek a művészetkedvelők. A Facebookot a...