Embercsempészt fogtak tegnap az ásotthalmi mezőőrök a zöldhatáron. A szerb férfi 18 embert, köztük 7 kisgyereket zsúfolt be egy olasz rendszámú, egyterű járműbe
Bradenton – Mégsem a gólya hozza? Az amerikai Jose Caballero (40) a zsúfolt floridai Bradenton strandon kívánta meg Elissa Alvarez nevezetű 21 éves barátnőjét délután fél háromkor, és a szeretkezésükről készült amatőr videó tavaly júliusban bejárta az internetet.
Csaknem egy hónapos külföldi gyógykezelés után csütörtöktől visszatér a román kormány élére Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, aki erről szerdán levélben tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt.
Minden euróban denominált vagyonban jelentős veszteségeket okozhat, ha Görögország nem állapodik meg a hitelezőkkel, és kilép az eurózónából – erről Magas István, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője beszélt az ATV Start című műsorában.
Különleges internetes oldalon kísérhetjük figyelemmel mostantól percről percre mindazon mérőszámok alakulását, amelyek közvetlenül, vagy közvetve utalnak arra, hogy éljük fel a Föld tartalékait, s hajszolja bele magát az emberiség a civilizáció betegségeibe.
Bruttó 2,8 milliárd forint összköltséggel fejlesztik a Mura árvízvédelmi szakaszát Murakeresztúr térségében. A projekt az Európai Unió Kohéziós Alap 85 százalékos támogatásával, valamint hazai társfinanszírozással valósul meg.
Már idén érdemes felmérni az átálláshoz szükséges erőforrásokat azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknél üzleti szempontok indokolják a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) választását akár már 2016 elejétől – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a többféle számviteli szabályrendszer szerint jelentő cégeknek, a pénzpiacokat megcélzó vagy…
Egy vízibicikliről a vízbe került, majd eltűnt fiatalember után kutatnak Balatonszemes szabad strandján a vízi rendőrök és a vízi mentők - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője szerdán az MTI-t.
Az első komolyabb akadály elhárult az AC Milan labdarúgóklub elöl ahhoz, hogy megépíthesse saját stadionját, miután megkapta a kiszemelt terület tulajdonosának engedélyét. Így az országban harmadik klubként hamarosan saját stadionja lehet a milánói piros-feketéknek.
Ami a Stohl András-interjúból kimaradt, csak online! A színész arról is mesél, mit szeret a vadászatban és örül-e annak, hogy mindenki Bucinak hívja. Nyári számunkban Stohl Andrással olvashatsz interjút, akit elsősorban arról kérdeztünk, milyen szerepet játszanak a nők az életében. Azért más dolgokról is szó esett, és ami nem fért be a lapba, azt itt találod. Előfordul olyan este, hogy nincs…
Döntés született a budapesti M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújítása és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tenderben. A BKV Zrt. Igazgatósága döntése alapján a közbeszerzési eljárás nyertese a Metrowagonmash orosz részvénytársaság. Ez az esemény újabb jelentős mérföldkőnek tekinthető a fővárosi személyszállítási szolgáltatások…
Csaknem egy hónapos külföldi gyógykezelés után csütörtöktől visszatér a román kormány élére Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, erről szerdán levélben tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt
Vihar és heves esőzés pusztított kedden késő este és suerdára virradó éjszaka Nyugat-Ausztriában – közölte az ORF tévé. Különösen Kufstein térségében, Innsbruck városban és környékén kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.
Rövid távon a görög válság miatt gyengülhetett a forint, a zloty sem járt sokkal jobban. Hosszabb távon azonban lehet, hogy akkor sem sikerül majd gyengíteni a fizetőeszközünket, ha kell. Így a devizavétel sem biztos, hogy megvéd az inflációtól, az emberek az ingatlanok és a részvények felé fordulhatnak.
Nemrég jelentette be a kanadai műtrágyagyártó Potash, hogy több mint 8 milliárd euróért felvásárolná német versenytársát, a K+S-t. A német cég azonban visszautasította az ajánlatot, és a regionális...
Westlake Village – Ebbe még beleférek? Mióta a nyomában loholó lesifotósok legutóbb lefényképezték a nyílt utcán, legalább fél számot nőttek az állapotos valóságshow-sztár keblei, és Kim Kardashian (34) látványosan rá is tromfol a hormonális duzzadásra.
Tízfokos enyhülést hozhat a délután öt és este nyolc óra között Budapestet elérő hidegfront, és az ezzel érkező heves zápor, zivatar - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Addig marad a hőség és elképzelhető, hogy több helyen a napi melegrekord is megdől.
A rutinszerűnek számító csípő-, térd- és vállprotézisműtétek után idén áprilistól bokaprotézis beültetése is lehetséges Magyarországon - tájékoztatta a Semmelweis Egyetem szerdán az MTI-t.
88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja - közölte kedden a Budapesti Operettszínház az MTI-vel
Az orosz Metrowagonmash cég nyert a budapesti 3-as metró szerelvényeinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tenderen - közölte a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.
Miután a feladatot kevesebb pénzért vállaló észt céget a BKV kizárta a versenyből, az orosz Metrowagonmasht bízza meg a főváros azzal, hogy 69 milliárd forintért újítsák fel a kék metró kocsijait.
Ha egyesül a ProSiebenSat1 nevű német übertévétársaság és az Axel Springer nevű gigamédiacég, akkor egy olyan német médiamonstrum jöhet létre, ami 14,4 milliárd eurós piaci értékével hatékonyan veheti fel a versenyt amerikai kihívóival. A fúzió állítólag már komolyan felvetődött, de … Folytatás
A keddi euróövezeti csúcsról és a súlyos adósságválsággal küszködő Görögország helyzetéről tartott vitát szerda délelőtt az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban.
A Honda az első generációs, és nagyon szép sikereket elért HR-V bemutatását követően 16 évet várt azzal, hogy bemutassa a típus második felvonását. Az új HR-V - amely már rendelhető hazánkban, sőt, árai is ismertek - a kisméretű crossoverek szegmensében lép piacra, azonban utas- és csomagterének méretét tekintve bőven túlmutat a konkurenseken, így valójában inkább valahol a kicsi és a közepes…