A munkahelyeken kevés a hatósági munkavédelmi ellenőrzés, sok a szabálysértés – derül ki szerzőnk munkavédelmi jogi változásokról és gyakorlatról írott cikkéből.
Augusztusban lépnek hatályba a módosított személyszállítási törvénynek a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai, amelyek - egyebek mellett - kimondják, hogy az utazási kedvezmény igénybevétele a kártya kiváltásához köthető.
Európa görög-zsidó-keresztény gyökereinek egyértelmű megfogalmazása hiányzik az Európai Unió alkotmányos szerződéséből. - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a gyimesközéploki II. erdélyi lutheránus ifjúsági találkozón.
Fizetés- és nyugdíjemelést, gazdasági növekedést, valamint a tervezettnél alacsonyabb költségvetési hiányt jelentett be Aleksandar Vucic szerb kormányfő szerdai belgrádi sajtótájékoztatóján, amelyen az utóbbi egy év gazdasági intézkedéseit és azok hatásait ismertette.
Biztonsági kockázatot jelenthetnek az illegális bevándorlók Szerbiában - hangsúlyozta Aleksandar Nikolic belügyi államtitkár a Danas című szerb napilap szerdai számában.
A címvédő magyar válogatott 17-4-es győzelmet aratott a Dél-afrikai Köztársaság csapata felett a Kazanyban zajló vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának második fordulójában, s a harmadik kör eredményétől függetlenül már csoportelső, azaz automatikusan negyeddöntős.
A címvédő magyar válogatott 17-4-es győzelmet aratott a Dél-afrikai Köztársaság csapata felett a Kazanyban zajló vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának második fordulójában, s a harmadik kör eredményétől függetlenül már csoportelső, azaz automatikusan negyeddöntős.
A Wizz Air utasforgalma 20,3%-kal 4,9 millió főre nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ennek is köszönhető, hogy a bevétel 13%-kal 332,5 millió euróra nőtt.
A címvédő magyar válogatott 17-4-es győzelmet aratott a Dél-afrikai Köztársaság csapata felett a Kazanyban zajló vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának második fordulójában, s a harmadik kör eredményétől függetlenül már csoportelső, azaz automatikusan negyeddöntős.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a friss munkaerőpiaci számsort értékelve elmondta: a szezonális hatásnak szerepe van a kedvezőbb adatokban, mivel nyáron eleve növekedni szokott a foglalkoztatás. A munkaerő-piaci adatok javulásához hozzájárult a gazdasági növekedés is, a versenyszféra ugyanis fokozottabban képes felszívni a munkaerőt.
Sajtóhírek szerint egyes elfogadóhelyeken nem engednek érintőkártyákkal fizetni, mert tartanak a lopott kártyáktól. Utánajártunk: a hírnek nagyobb a füstje, mint a valóságalapja - az érintőkártya biztonságos fizetést tesz lehetővé, de persze az emberi felelőtlenségtől nem védhet.
Az ízületek fájdalmas merevségének kialakulását csak mozgással előzhetjük meg. Íme néhány gyógytornászok által ajánlott egyszerű gyakorlat, amit naponta érdemes elvégeznünk.
Szerdától elérhetővé válik a Windows 10 operációs rendszer a világ 190 országában, a Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkezik, a személyi számítógépekre (PC) és tabletekre pedig előre telepítve - közölte a Microsoft, a világ egyik legnagyobb szoftvervállalata.
Orlando – Egyre jobban érik David Mateos klubváltása. A Ferencváros labdarúgócsapatának spanyol védőjét az észak-amerikai focibajnokságban (MLS) szereplő Orlando City keresi.
San Jose de Balcare – Az argentin település lakói förtelmes bűz miatt tettek bejelentést, és a rendőrök hamarosan rátaláltak Jose Alberto (†58) oszlásnak indult holttestére a férfi otthonában, de nem akartak hinni a szemüknek.
Meghalt egy tini, miután barátja hiába tárcsázta a vészhívószámot. Elérte a központot, ám az operátor egy “Oldja meg maga!” beszólással lerázta a segélykérőt.
Párizs – A labdarúgók között is sokan vannak, akik nem csak a saját teljesítményükben, hanem a szerencsében, vagy a babonában bíznak. A Nemzeti Sport ezekből válogatott össze párat.
Foglalkoztatási szempontból súlyos következményei lehetnek annak, ha a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása miatt átalakítják a nyugdíjrendszert – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón.
Az izraeli kormányfő engedélyt adott 300 lakás azonnali megépítésére egy ciszjordániai településen, válaszul arra, hogy ott lebontanak két illegálisan felhúzott telepesházat - jelentette szerdán az izraeli média.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az Európai Bizottság bevándorlásért felelős biztosához, Dimitrisz Avramopuloszhoz fordul levélben Orbán Viktor bevándorlási politikájával kapcsolatos aggodalmaival – írja a HVG.
Az előző évhez képest átlagosan egy nappal hosszabb idén a nyaralás, és 30.000 forinttal több is jut rá a magyar családoknál – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból1. Bár a legtöbben továbbra is készpénzzel fizetnek vakációjuk alatt, az előző évihez képest nőtt a kártyával fizetők aránya, és egyre többen használják ki az érintés nélküli fizetés előnyeit is.
Nincs több szúnyog, mint az előző években, menetrendszerűen, hatodik hete zajlik Magyarországon a vérszívók irtása - mondta az InfoRádióban Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője. Hozzátette ugyanakkor, hogy az eső nemcsak nehezíti a gyérítést, hanem a szúnyogok számának növekedését is eredményezi.
A Volkswagen csökkentette az idei évre vonatkozó globális értékesítési előrejelzéseit, amit a gyengülő kínai piaccal illetve Oroszországgal magyaráznak.
A Moody's mai közleményéből kiderül, továbbra is negatív kilátás alatt tartja az osztrák bankrendszer besorolását, miután a hitelminősítő szerint a bankok pénzügyi fundamentumai tovább gyengülhetnek...