2015. július 29. szerda

júl. 29
11:47
Vártnál nagyobb profit a Total-nál (ProfitLine)
A francia Total a várakozásokat meghaladó profitról számolt be. Igaz, a 3,09 milliárd dolláros érték 2,1%- os csökkenésnek felel meg a bázis időszakhoz képest, de közel 16%-kal jobb, mint amit az elemzői prognózisok tartalmaztak.
júl. 29
11:48
Nem a Diplomamentő program miatt ellenőrzik a nyelvvizsgákat, vagy mégis? (HR Portál)
Gyakoribb és szigorúbb ellenőrzésekre lehet számítani augusztustól a nyelvvizsgákon - írja a Magyar Nemzet.
júl. 29
11:50
Meg lehet velünk elégedve az unió: gyönyörű számokat közölt a KSH (HR Portál)
A munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal 6,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Igaz, 149 ezren tartós munkanélkülinek számítanak. A munkanélküliség átlagos időtartama pedig 19 hónaposra nőtt. A foglalkoztatottak létszáma pedig 4 millió 201 ezer fő volt 2015. április-június időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 29
11:51
Vigyázat! Görcsös fejfájást is okozhat a közelgő hidegfront! (Blikk)
Szerdán észak felől hidegfront éri el hazánk területét, amely főként az északi területeket érinti majd.
júl. 29
11:51
Most derült ki, hogy Omar molla már évek óta halott (ATV)
A BBC úgy értesült, hogy az afgán tálibok vezetője, Omar molla meghalt. Az afgán tisztviselők értesüléseit meg nem erősítette meg a terrorszervezet.
júl. 29
11:53
Ez biztosan megédesíti a napodat! - Íme egy egyszerű brownie recept (Blikk)
Ha valami édességgel dobnátok fel a szerdai borús napot, akkor itt van egy nagyon egyszerű süti recept.
júl. 29
11:54
Vizes vb - Kazah siker a magyarok csoportjában férfi vízilabdában (Infostart)
A címvédő magyar válogatottal azonos csoportban szereplő kazah csapat magabiztosan legyőzte az argentinokat a kazanyi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának szerdai második fordulójában. Így ha Benedek Tibor együttese nyer a dél-afrikaiak ellen, már biztosan csoportelső lesz, s automatikusan a negyeddöntőbe jut.
júl. 29
11:54
F-16-osokkal bombázták a lázadó kurdokat (Blikk)
júl. 29
11:54
Meghalt a leggazdagabb lengyel (Metropol)
Jan Kulczyk halálát egy műtétet követő komplikációk okozták.
júl. 29
11:56
Összedőlt egy háromemeletes lakóház, többen meghaltak (Blikk)
júl. 29
11:56
Összedőlt egy háromemeletes lakóház Indiában (Metropol)
Összedőlt egy háromemeletes lakóépület a nyugat-indiai Mahárástra állam Thána városában, legalább hatan meghaltak, tizenöten megsérültek a szerencsétlenségben - közölte a The Hindu indiai hírlap internetes felületén szerdán.
júl. 29
11:57
Most tényleg bajban lehet Sarka Kata, jönnek a végrehajtók (Kripto Akadémia)
"Először nem is foglalkoztam ezekkel a nyolcvanezres nagyságrendű számlákkal."
júl. 29
11:57
Mától elvben nálunk is elérhető a Windows 10 (hirado.hu)
A Windows 10 a világ 190 országában, egyes Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkezik - közölte a Microsoft.
júl. 29
12:00
Mégsem válnak? Még mindig hordja jegygyűrűjét Kate Moss (Blikk)
London - Hiába röppentek fel a hírek a Jamie Hinceszel(46) való válásáról, a Kate Moss (41) még mindig hordja a férjétől kapott gyémántot.
júl. 29
12:02
Nézzétek meg a világ legjobb gyerekorvosát! (Blikk)
Már kering egy ideje a csodadokiról szóló videó a neten, legutóbb az előadóművész SoFloantonio osztotta meg nagy sikerrel.  Na igen, akinek van kisbabája, az tudja, milyen nehéz ügy, mikor oltásra kell vinni a picit.
júl. 29
12:09
Napi félórás gyaloglás megvédi a nőket a szélütéstől! (Blikk)
Azok a nők, akik naponta legalább félórát gyalogolnak, sétálnak, kisebb valószínűséggel kapnak szélütést, mint kevesebbet mozgó nőtársaik – állapította meg egy amerikai kutatás.
júl. 29
12:09
Madeleine-ügy: nem a skót kislányé az Ausztráliában talált holttest (ATV)
Nem a több mint nyolc éve eltűnt skót kislányé, Madeleine McCanné az Ausztráliában talált holttest az ausztrál rendőrség közlése szerint.
júl. 29
12:09
Az elmúlt évtizedek legizgalmasabb bűvészshowja látható Londonban (Infostart)
Színpadi illúziók, gondolatolvasás, halált megvető szabadulások és close-up trükkök gazdagítják a londoni West End repertoárjában szereplő Impossible című produkciót, amelyhez hasonló volumenű bűvészshow "évtizedek óta nem érkezett" a brit fővárosba.
júl. 29
12:12
Nem terjeszkedési céllal épül kerítés a grúz-dél-oszét határon (Infostart)
A Dél-Oszétia és Grúzia határán bár kerítés épül, de területi terjeszkedésről nincs szó - mutatta be a kialakult helyzetet az InfoRádiónak Póti László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója
júl. 29
12:12
Gyurcsány pályára lépett Orbán csapatában (Blikk)
Székesfehérvár – Felkapta az internet Hajdú B. István egyik nyelvbotlását. A népszerű sportriporter a Videoton–BATE Boriszov labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtezőn a hazaiak szélsőjét, Gyurcsó Ádámot hívta Gyurcsánynak a találkozó első negyedórájának végén.
júl. 29
12:12
Élesen bírálta a visszalépett Bostont a NOB-elnök (Blikk)
júl. 29
12:12
Gasztrobloggereket versenyeztet a Nespresso (Kreatív Online)
Kávés receptekkel mérik össze tudásukat.
júl. 29
12:12
Nem Madeleiné a bőröndben talált holttest (Metropol)
A 2-4 év közötti, nyolc évvel ezelőtt elhunyt szőke gyermek holtestét a dél-ausztráliai Adelaide város mellett találták meg.
júl. 29
12:14
Fidesz: segély helyett munka kell (Blikk)
júl. 29
12:15
A férfiak "40 éves nyugdíjának" támogatására szólít fel az MSZP (Spa Trend Online)
júl. 29
12:15
Segély helyett munka kell a Fidesz szerint (hirado.hu)
A kormánypárt célja a teljes foglalkoztatás elérése.
júl. 29
12:15
Jön a további tőzsdei száguldás? Videó technikai elemzés (Portfolio)
Egyre több elemző figyelmeztet, hogy erőteljesebb korrekció várható a világ tőzsdéin, ám a piacok egyelőre nem hallgatnak rájuk. Mi több, az amerikai S&P 500 tőzsdeindexen a további emelkedést...
júl. 29
12:16
Elhunyt a leggazdagabb lengyel (Blikk)
júl. 29
12:18
Eldobta a gyereket, hogy elkapja az esküvői csokrot - videó (BorsOnline)
Úgy tűnik, jobban vágyott a házasságra, mint a gyerekre az az ifjú hölgy, aki az ölében lógó porontyról is megfeledkezett, amikor az ifjú ara kezét elhagyta a csokor.
júl. 29
12:18
Rossz az idő? Menjünk szaunába vagy gőzfürdőbe! (Blikk)
A szaunák és a gőzfürdők immunerősítő, keringést javító hatása régóta közismert, de a forró gőzök, vagy éppen a melegítő infrasugarak nemcsak egészségünket, hanem szépségünket is segítenek megőrizni.
júl. 29
12:18
Forrongó ingatlanpiac mellett is küszködik az építőipar (ProfitLine)
Tavaly év eleje óta negyedévről negyedévre nő a megszűnő cégek száma az építőiparban. Idén a második negyedévben ismét rekordot döntöttünk, 3 hónap alatt 1771 céget törölt a Cégbíróság, ez 11 százalékkal több, mint az első negyedéves adat, és egyharmadával több az egy évvel korábbinál.
júl. 29
12:18
A magyar sellőlányt csodálja az egész világ (Sport365)
A debreceni Senánszky Petra három arannyal jött haza a kínai Jantajban zajló uszonyosúszó vb-ről, így már hatszoros felnőtt világbajnok, és két felnőtt világcsúcsa is van.
júl. 29
12:20
Izrael nélküli világra vágyik a Merkel által megríkatott kislány (Blikk)
Reem Sahwil-nek (14) határozott képe van a világról, és nem fél elmondani véleményét a médiának.
júl. 29
12:21
Havi 20-22 nap külföldi tartózkodás, hétvégi pihenő a kocsiban (HR Portál)
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének számításai szerint 6 ezernél is több kamionos hiányzik az utakról, mivel a fizetésükkel elégedetlen sofőrök inkább külföldön vállalnak munkát. Az állam támogatja a sofőrök képzését.
júl. 29
12:21
Tipp: Müller újabb hazai játékoson gázolhat át (Agroinform)
Az atlantai tenisztorna szerdai játéknapján a Gilles Müller-Jared Donaldson meccsből húznánk hasznot.
júl. 29
12:30
Nem Madeleine holttestét találták meg Ausztráliában (Infostart)
Nem a több mint nyolc éve eltűnt skót kislányé, Madeleine McCanné az Ausztráliában talált holttest az ausztrál rendőrség közlése szerint.
júl. 29
12:30
Na így reklámozz olcsón, vékony óvszert! (Kreatív Online)
Nagyon nagyon vékony. Mi követklezik ebből?
júl. 29
12:30
Koroszályos nemzetközi labdarúgótorna a Bozsik Stadionban (Blikk)
júl. 29
12:32
Tizedére csökkentették az ügyvezető fizetését (Kreatív Online)
Gond volt a könyveléssel a Toshibánál.
júl. 29
12:32
Óriási bűvészshow Londonban (Blikk)
júl. 29
12:33
Orbánisztán - Dokumentumfilm Berlinben (részlet!) (Alternatív Energia)
Heller Ágnes: ellenség az, aki nem támogatja ezt a rezsimet.
júl. 29
12:33
Újabb ezer illegális migráns érkezett az olaszokhoz (hirado.hu)
Mindannyian Líbia partjairól indultak el Itália felé.
júl. 29
12:33
Ezzel várja a tőzsde a Danubius-részvényekre tett ajánlat eredményét (Portfolio)
A Danubius nagytulajdonosának a még nem nála levő részvényekre tett ajánlata miatt várhatóan csökken majd a Danubius közkézhányada. Emiatt felmerülhet a Danubius-részvények súlyának csökkentése a BUX...
júl. 29
12:33
Rég volt ilyen kevés munkanélküli Magyarországon (Pénzcentrum)
A közmunkás létszám átlagosan 212 ezerre duzzadt az elmúlt három hónapban....
júl. 29
12:35
Csoportelsőséget érő magyar siker a vizes vb-n (Alternatív Energia)
A magyarok legközelebb pénteken szállnak vízbe az argentinok ellen.
júl. 29
12:35
Felfedezték a MERS természetes ellenanyagát (hirado.hu)
A vírus természetes emberi ellenanyaga segíthet a gyakran halált okozó betegség védőoltásának és gyógyszerének kifejlesztésében is.
júl. 29
12:36
Szaporodnak a vészjósló jelek - erre tényleg nincs felkészülve az ingatlanpiac (Privátbankár)
Még mindig rengeteg cég szűnik meg az építőiparban. Küszöbön az újabb ingatlanpiaci buborék?
júl. 29
12:36
Primitívnek tartja a közmédiát a volt MTV-s (BorsOnline)
Feledy Péter keményen beszólt az MTVA jelenlegi vezérkarának.
júl. 29
12:36
Népszavazás lesz a menekülttáborról! (Blikk)
Augusztus 2-án (vasárnap) népszavazást tartanak a szlovákiai Bősön arról, hogy létrejöhessen-e ideiglenes menekülttábor a Szlovák Műszaki Egyetem ottani létesítményében. Erről Fenes Iván polgármester tájékoztatta a TASR hírügynökséget.
júl. 29
12:38
Kié lehet a titokzatos gyermekholttest? (Blikk)
Canberra - Nem a több mint nyolc éve eltűnt skót kislányé, Madeleine McCanné az Ausztráliában talált holttest az ausztrál rendőrség közlése szerint.

Keresés