Meghalt annak a tartálykocsinak a sofőrje, amely felborult az M43-as autópálya makói lehajtójánál hétfőn késő délután - tájékoztatta a Csongrád Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Ellenőrzésre utasította az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Debreceni Terápiás Ház fenntartóját - közölte a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
Az uniós energia keretstratégia lényege az, hogy minden ország elkészíti az energiamixét, ezt összehangolják, majd a közösség versenyezteti a szállítókat, így minden országnak egyenlő esélye lesz az...
Kétszámjegyű utasforgalom-bővülést mért az előző év azonos időszakához képest májusban az ír Ryanair és a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, az easyJet 7,2 százalékos növekedésről számolt be.
A Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása miatt a héten többször változik a 3-as metró és több busz menetrendje - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Oroszország megtagadta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) éves jelentésének aláírását, mivel a dokumentum Ukrajnában lévő atomerőműként hivatkozott egy nukleáris létesítményre, amely a Krím félszigeten fekvő Szevasztopol közelében található - közölte hétfőn két diplomata a NAÜ kormányzótanácsának negyedéves ülését követően.
Dárdai Pál szövetségi kapitány megismételte, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a három pont megszerzéséért utazik a szombati, finnországi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta hétfőn azokat a törvényeket, amelyekkel Kijev felbontotta egyezményeit Moszkvával az orosz csapatok Ukrajna területén történő áthaladásának engedélyezéséről a szakadár Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságba.
Spanyolországban idén az eddig várt 2,5 százalék helyett 3,1 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett jelentésében. Egyre...
Oroszország megtagadta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) éves jelentésének aláírását, mivel a dokumentum Ukrajnában lévő atomerőműként hivatkozott egy nukleáris létesítményre, amely a Krím...
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta hétfőn azokat a törvényeket, amelyekkel Kijev felbontotta egyezményeit Moszkvával az orosz csapatok Ukrajna területén történő áthaladásának engedélyezéséről a szakadár Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságba.
A várható viharok miatt Hajdú-Bihar és Heves megye több járására másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este. Az érintett területeken már a következő órákban heves zivatarokra, felhőszakadásra kell számítani.
Tömeges mérgezés történt Iránban egy olyan szállodában, amelyben szaúd-arábiai zarándokok éjszakáztak. Négy gyerek meghalt - adta hírül hétfőn az IRNA iráni hírügynökség.
Megváltozik a forgalmi rend kedden a főváros határában, az Ürömi út és a Bécsi út elágazásánál épülő új körforgalomnál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Angela Merkel német kancellár a görög államadósság-válság kezeléséről szóló tárgyalások felgyorsítását, Barack Obama amerikai elnök pedig a válságkezeléshez szükséges nehéz döntések meghozatalát sürgette az athéni vezetéstől hétfőn a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek németországi találkozója után.
Hétfő estére az izzást is megszüntették a tűzoltók azon a karcagi szeméttelepen, ahol vasárnap óta nagy területen lángolt egy hulladékhegy - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-t.
Elkészítette éves jelentését a Nemzetközi Atomenergiaügynökség, ám Oroszország nem hajlandó aláírni, mivel az anyag ukrajnaiként hivatkozik egy krími erőműre. Ahová egyébként az ukránok már tudnak bejárni ellenőrizni.
A Kétfarkú Kutyapárt és a Vastagbőr blog kezdett gyűjtést azért, hogy viszontüzenhessenek a kormány bevándorlókat abuzáló hirdetéseinek. Mint arról a Hír24 beszámolt, már 2,3 millió forint gyűlt össze, tíznél megállnak. Állítólag rohamtempóban gyűlik a pénz. (Hír24)
A kéményseprők írásos garanciát kérnek a kormánytól foglalkoztatásukra és tisztességes bérezésükre, ezért demonstrált a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) hétfőn Budapesten a Kossuth téren.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,28 pontos, 2,17 százalékos csökkenéssel, 21 842,67 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével estek az előző napi záráshoz képest.
Maros András író új rovatában néhány napon keresztül minden nap közzéteszünk egy rövid kávéházi történetet. Ezek könyv alakban is megjelennek nemsokára. Egy kisiskolás fiú csoszog be a kávéházba morcos ábrázattal. Kibújik az iskolatáskájából, leül a frissen letörölt asztalhoz. Előveszi a matematika házi feladatát, fejét csóválva hozzálát. Felborzolja lesimított haját. Vicsorít, nyelvet ölt a…
Az uniós energia keretstratégia lényege az, hogy minden ország elkészíti az energia-mix-ét, ezt összehangolják, majd a közösség versenyezteti a szállítókat, így minden országnak egyenlő esélye lesz az energiaforrásokhoz való hozzáférésre - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az Energiapolitika 2000…
A házigazda Németország törekvéseinek mindenben megfelelő eredménnyel zárult hétfőn a hét legfejlettebb iparú országot összefogó G7 csoport vezetőinek találkozója. A Hetek erős vállalásokat tettek az éghajlatváltozás feltartóztatásáért, kiálltak az Oroszország elleni szankciók mellett és elítélték a Krím félsziget bekebelezését, és támogatásukról biztosították az ENSZ formálódó, új fejlesztési…
Az államháztartás központi alrendszerének 2015. év május végi halmozott hiánya 511,1 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 588,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 30,4 milliárd forintos szufficittel zártak. Egy évvel korábban az államháztartás központi alrendszerének…
Az egészséges táplálkozásról sokat hallunk mostanában, mégis nehéz eligazodni az egymásnak ellentmondó információhalmazban. Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő rendszeres fogyasztása. Ezáltal a betegségek kockázatát a minimálisra csökkenthetjük.
Angela Merkel német kancellár a görög államadósság-válság kezeléséről szóló tárgyalások felgyorsítását, Barack Obama amerikai elnök pedig a válságkezeléshez szükséges nehéz döntések meghozatalát sürgette az athéni vezetéstől hétfőn a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek németországi találkozója után.
Hajdú-Bihar és Heves megye mellett Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében is várható másodfokú riasztás, mert olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket akár óránkénti 90 kilométeresnél erősebb szél, valamint nagyobb jégdarabok kísérnek, és rövid idő alatt akár 50 milliméternyi eső is eshet. Pesten … Folytatás
Tarthatónak nevezte az idei 2,4 százalékos hiánycélt az államháztartásért felelős államtitkár. Még vizsgálja a személyi felelősséget a brókerbotrányban a jegybank.