2015. június 5. péntek

jún. 5
20:42
Korrupcióval vádolják a miniszterelnököt, parlamenti jóváhagyás kell a vizsgálathoz (Adózóna)
Klaus Iohannis román államfő csak abban az esetben függesztheti fel hivatalából a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által meggyanúsított Victor Ponta miniszterelnököt, ha a képviselőház hozzájárul a politikus elleni bűnvádi eljárás lefolytatásához – mutatott rá pénteken az egyik román hírtelevíziónak nyilatkozva Gheorghe Iancu alkotmányjogász, volt ombudsman.
jún. 5
20:42
A Jobbik pártalapítványából olyan céghez csurgott közpénz, amit a párt alelnökének 81 éves nagymamája vezet (444.hu)
De mindebben nincs semmi furcsa, mert könyv készült mindebből. A hungárokról.
jún. 5
20:44
Dárdai csapata leiskolázta a litvánokat (Alternatív Energia)
Magyarország - Litvánia 4:0.
jún. 5
20:48
Öt év alatt újjáépül a római Colosseum küzdőtere (Infostart)
Újjáépítik a római Colosseum arénáját, amely a tervek szerint újra nagyszabású szabadtéri eseményeknek adhat majd otthont; a felújítás a következő öt évben, 20 millió euróból valósulhat meg - jelentette be Dario Franceschini olasz kulturális miniszter pénteken.
jún. 5
20:48
Magyarország-Litvánia 4-0 (Blikk)
Debrecen - Sorsdöntő Eb-selejtező vár jövő szombaton a magyar labdarúgó-válogatottra. A finnországi csata előtt Debrecenben tartja főpróbáját Dárdai Pál (39) együttese. Az ellenfél Litvánia.
jún. 5
20:48
Varga Mihály: elkészült az e-mobilitást támogató Jedlik Ányos Terv (ProfitLine)
Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 5
20:50
Június közepén életbe lép a nyári menetrend a BKK-nál (ProfitLine)
Június 16-tól a nyári menetrend lesz érvényes a Budapesti Közösségi Központ (BKK) járatain. Emellett ettől a naptól kezdve megállnak majd az új Rudas Gyógyfürdő megállóban az arra közlekedő villamosok, és egyes autóbuszoknak is több megállójuk lesz.
jún. 5
20:57
Európában vonatozni csodálatos dolog (444.hu)
Egy oszták PHD-hallgató, megnézte, mennyire gyors eljutni egyik európai városból a másikba. Nyugaton nagyon jó a helyzet.
jún. 5
20:57
Ciprasz: nem fogadhatók el "abszurd" javaslatok (ATV)
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök abszurdnak és elfogadhatatlannak nevezte pénteken a parlamentben a nemzetközi hitelezők legfrissebb, a pénzért reformokat követelő javaslatait, reményét fejezte ki, hogy visszavonják őket, és az athéni javaslatok elfogadására szólított.
jún. 5
20:59
Komoly robotverseny zajlik éppen (444.hu)
Itt lehet élőben követni a Darpa Robotics Challenge 2015-ös döntőjét, most éppen Hector, a robot vezet egy autót. A honlapon több csatorna is elérhető, valamint bőven vannak részletek a versenyről és az indulókról.
jún. 5
21:06
Roland Garros - Félbeszakadt a Djokovic-Murray elődöntő (Infostart)
Egyelőre nem derült ki, hogy ki lesz a svájci Stan Wawrinka ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság férfi fináléjában, mivel Novak Djokovic és Andy Murray pénteki elődöntője sötétedés miatt félbeszakadt.
jún. 5
21:09
A pártállamról is ítéletet mond a Biszku-per (Gondola)
Ezt jelentette ki a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke az M1 aktuális csatornán
jún. 5
21:09
Miss Röfit a női egyenjogúságért végzett munkájáért díjazták (Blikk)
jún. 5
21:15
Sorozatsztárral hetyegett Harry herceg (Blikk)
London – Csinos sorozatsztárral látták Harry herceget (30), a páros egy londoni lovaspóló meccs utáni partin került közel egymáshoz.
jún. 5
21:15
Thaiföldi tulajdonosa lesz az AC Milan futballklubnak (ATV)
Thaiföldi befektető vásárolja meg az AC Milan olasz futballklub 48 százalékát.
jún. 5
21:18
Ezúttal sikeresen startolt egy orosz űrrakéta (Alternatív Energia)
Egy katonai műholdat szállít.
jún. 5
21:21
KKM-államtitkár: az ajtók már nyitva, most a tényleges üzletkötés a feladat (ProfitLine)
A magyar állam a keleti és a déli nyitással megnyitotta a politikai, diplomáciai ajtókat Magyarország legfontosabb külpiaci partnerei felé, most az a feladat, hogy a világszínvonalú termékekkel, szolgáltatásokkal, innovációs kapacitással rendelkező magyar vállalatok üzleteket kössenek, ténylegesen is profitáljanak ebből - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős…
jún. 5
21:24
Erdő Péter bíboros a Keleti Egyházak Kongregációjának tagja lett (Infostart)
Erdő Péter bíborost a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjává nevezték ki - tájékoztatta Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala péntek este az MTI-t.
jún. 5
21:24
Frissítéssel jelentkezik a Ford Transit modellcsaládja (Auto Pult)
Oldalunkon viszonylag ritkán olvashatnak haszongépjárművekkel kapcsolatos híreket, de a legfontosabb újdonságokról természetesen mindenképpen szeretnénk tájékoztatni Önöket ebben a kategóriában is – persze inkább csak a nagyobb, akár személyszállító verzióban is elérhető kisbuszokkal kapcsolatban. Éppen ezért most meg kell emlékeznünk a szegmens egyik sikeres szereplőjének ráncfelvarrásáról. Íme,…
jún. 5
21:26
Világrekord kerékcsere - egy percen belül, elektromos segítség nélkül (Auto Pult)
Ha kerékcserékről és rekordokról van szó, akkor kétséget kizáróan mindenkinek a Forma-1 jut eszébe először, ahol manapság már olyan sebességgel képesek a csapat tagjai kicserélni mind a négy papucsot, hogy gyakorlatilag fel sem fogjuk, hogy mi történt. Most azonban a hétköznapi autózás világában sikerült egy német csapat tagjainak világcsúcsot dönteni.
jún. 5
21:27
"Pokolfajzat" dinoszaurusz maradványait tárták fel Kanadában (Blikk)
jún. 5
21:27
Több ágazatban is vállalhatnak idénymunkát a közfoglalkoztatottak (Portfolio)
A mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban vagy akár a vendéglátásban is végezhetnek alkalmi, illetve idénymunkát a közfoglalkoztatottak, akik évi 120 nap fizetés nélküli szabadságot kaphatnak. Erről...
jún. 5
21:29
Oroszok itták meg Hitler pezsgőjét (Blikk)
jún. 5
21:30
Elnézést kért a Google az indiai miniszterelnöktől, mert a top 10 bűnöző keresésre az ő arca jött elő (444.hu)
Narendra Modi Al Capone és Joseph Kony közé keveredett. Egy metaadat lehet a hibás.
jún. 5
21:32
Ciprasz: A görög kormány nem tud beleegyezni abszurd javaslatokba (444.hu)
Továbbra sem közeleg a megegyezés. Sőt.
jún. 5
21:33
Három és fél évre ítélték Carnajev egy másik kazah volt iskolatársát (ATV)
Három és fél évre ítélték pénteken a 2013-as bostoni maratoni futóversenyen elkövetett robbantások ügyében elindított nyomozás akadályozásért a kazah Azamat Tazsajakovot, a merénylet miatt halálra ítélt Dzsohar Carnajev volt főiskolai diáktársát a massachusettsi városban.
jún. 5
21:42
A kormányfő szerint csak megélhetési bevándorlók érkeznek Magyarországra - a nap hírei (Infostart)
Az első negyedévben 3 és fél százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke. Júniustól nem kerül pénzbe a kártyahasználat a postán, a csekkek befizetésekor.
jún. 5
21:44
Ismét teljes szélességében járható az M7-es autópálya (Infostart)
Befejezték a helyszínelést a rendőrök az M7-es autópályán - közölte a police.hu oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
jún. 5
21:45
Exére támadt Chris Brown (Blikk)
jún. 5
21:45
Fiktív számlákkal, strómanokkal csalták az áfát (Adózóna)
Több mint ötvenmillió forint áfa elcsalásával gyanúsít egy Heves megyei bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tájékoztatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
jún. 5
21:47
Véradást rendeznek országszerte több helyszínen (Blikk)
jún. 5
21:49
Robbanások voltak egy törökországi ellenzéki gyűlésen (Blikk)
jún. 5
21:51
Sikeresen bocsátottak fel egy orosz űrrakétát (Blikk)
jún. 5
21:51
Orrszőrig megnézzük a finneket (Blikk)
Debrecen - Nem értékeli túl a magyar labdarúgó-bálogatott 4-0-s litvánok elleni győzelmét Dárdai Pál (39) szövetség kapitány.
jún. 5
21:51
A fel nem ismert lisztérzékenység veszélyei (WebBeteg)
A lisztérzékenység diagnózisára szerencsés esetben már az első tünetek megjelenésekor fény derül, de sokan vannak, akiknél csak kamaszkorban vagy felnőttként jelentkezik a betegség és korántsem egyértelmű tünetekkel.
jún. 5
21:53
Zombik szállják meg a spanyol kisvárosokat (Blikk)
jún. 5
21:54
Görög adósság - nem romlott meg a kancellár és a pénzügyminiszter viszonya (ProfitLine)
Cáfolta pénteken a német kormányszóvivő azt a lapértesülést, hogy a görög válság miatt megromlott a kancellár és a pénzügyminiszter viszonya.
jún. 5
21:56
A kormány támogatja a családi gazdaságok gabonatárolóinak építését (ProfitLine)
A kormány támogatja a kis és közepes családi gazdaságok gabonatárolóinak építését, mivel csökkenteni szeretné piaci kitettségüket - mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár pénteken a Jászkarajenői Mezőgazdasági Zrt. újonnan épült szemestermény-tároló és -tisztító üzemének átadásán.
jún. 5
22:00
Feszültség Balatonvilágoson (Infostart)
Komoly feszültségeket okoz, hogy a Nemzeti Infstruktúra Fejlesztő Zrt. a dél-balatoni vasútvonal felújítása miatt lezárta Balatonvilágos egyetlen jól használható lejáratát a tóhoz. A vállalat már dolgozik két alternatív megoldáson, amelyek javíthatnak a forgalmi helyzeten - közölte Loppert Dániel, az állami társaság kommunikációs vezetője.
jún. 5
22:03
A Pluto "szeszélyes" holdjait vizsgálta a Hubble űrteleszkóp (Blikk)
jún. 5
22:03
Malala tíz, korábban elítélt támadója közül nyolcat titokban szabadon engedtek Pakisztánban (444.hu)
Illetve állítólag el sem ítélték őket, csak hónapokon át véletlenül mást mondtak minderről.
jún. 5
22:05
Mészöly maradna a Haladásnál (Blikk)
jún. 5
22:05
Riasztó méretű óriásteknős védte a drogot egy szanaszét tört autóban (444.hu)
Nagyon komoly fotódokumentáció Oklahomából. A Félelem és reszketés ehhez képest tréfa csak.
jún. 5
22:18
Sikeresen bocsátottak fel egy orosz űrrakétát (Infostart)
Sikeresen bocsátottak fel egy katonai műholdat szállító orosz űrrakétát pénteken.
jún. 5
22:18
Női kézilabda vb-selejtező - Kiütéses győzelem Ausztriában, vb-közelben a magyarok (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott esélyeshez méltóan 33-20-ra nyert Stockerauban az osztrák csapat ellen világbajnoki selejtezőn, így formalitásnak tűnik a jövő szombati győri visszavágó.
jún. 5
22:21
Fél óra alatt véget ért a magyar–litván (Gondola)
Litvániát fogadta a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Debrecenben
jún. 5
22:21
Megkezdődhet a világ legnagyobb teleszkópjának az építése (Blikk)
jún. 5
22:27
Együttműködési megállapodást kötött az FGSZ és az Ukrtransgaz a gázszállításról (ProfitLine)
Magyarország és Ukrajna földgázszállítási rendszerüzemeltetői, az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az Ukrtransgaz egy új együttműködési megállapodást írt alá május 29-én, amely szabályozza a földgázszállításokat a magyar-ukrán határkeresztező ponton, Beregdarócnál - közölte a Mol-csoporthoz tartozó FGSZ pénteken az MTI-vel.
jún. 5
22:36
Kanadai Nagydíj - Hamilton nyerte a második szabadedzést is (Infostart)
Az első gyakorláson is leggyorsabb Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédő brit pilótája nyerte a Formula-1-es Kanadai Nagydíj pénteki második szabadedzését.
jún. 5
22:36
Oroszországból érkező wannabe-dzsihádistákat tartóztattak le Törökországban (444.hu)
Tizennégy orosz akadt most fenn, köztük a 19 éves diáklány, Varvara Karaulova is.

Keresés