Debrecen - Sorsdöntő Eb-selejtező vár jövő szombaton a magyar labdarúgó-válogatottra. A finnországi csata előtt Debrecenben tartja főpróbáját Dárdai Pál (39) együttese. Az ellenfél Litvánia.
Baleset történt a Haller utcában a Nagyvárad térnél, ezért a 24-es villamos helyett pótlóbusz jár a Nagyvárad tér és a Közvágóhíd megálló között - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) péntek délután.
Egy ötmilliárdos pályázatot már meghirdettek, azonban a következő, 80 milliárdos kapacitásbővítési pályázat lehet az igazi nagy durranás a kis- és középvállalkozásoknak. Vannak azonban olyan kötelező vállalások, amiket mindenképp meg kell valósítaniuk a pályázóknak - és persze önrészt is kell szerezni.
A HG 360 nevű cég, aminek Rogán Pasa Park-beli szomszédja, Csetényi Csaba a vezetője, ugyan valóban részt vesz a Fidesz aktuális hangulatkeltésében, de ők csak médiavásárlóként. A Kreatív információi szerint a plakátok megtervezését a Lounge Design (véletlenül sem magyar nevű?!?%) … Folytatás
Londoni pénzügyi elemzők szerint a felülvizsgált idei első negyedévi növekedési adatok is arra utalnak, hogy 2015 egészében 3 százalékot meghaladó növekedés várható a magyar gazdaságban.
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, akik aktuális belpolitikai kérdéseket elemeztek, illetve a könyvhét kapcsán Kocsis András Sándor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója.
Megújul július 1-től az EY Magyarország menedzsmentje. A vezérigazgatói tisztséget Rencz Botond, a cég Adótanácsadói részlegének közép-európai és egyben magyarországi vezetője veszi át. Havas István...
Pénzhamisítás miatt csapott le a Terrorelhárítási Központ arra a férfire, aki Kis Grofó több klipjében is szerepel. A mulatós előadó neki énekelte, hogy "Ő itt a vagány, ő itt a menő".
A munkacsoport, amelynek feladata a Zsolnay Kulturális Negyed, a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Központ hatékonyabb üzemeltetését biztosító, új működtetési, fenntartási modelljének kidolgozása - közölte a kulturális államtitkárság.
A holokauszt mindannyiunk tragédiája - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke pénteken Debrecenben, egy magyarországi zsidó szervezetek által szervezett nemzetközi konferencián.
Több alapvető jogot is sértett a miskolci önkormányzat által tavaly, a főleg romák által lakott utcákban kezdett ellenőrzés-sorozat - állapította meg az ombudsmani hivatal.
Dárdai Pál szövetségi kapitány Nikolics Nemanja és Priskin Tamás személyében két csatárt nevezett a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatába a litvánok elleni barátságos találkozón.
Stieber, Dzsudzsák, Nikolics és Priskin egy-egy góljával, az első félidőben jobb teljesítményt nyújtva, 4-0-s győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott a litvánok ellen Debrecenben.
Egy adóbevallás nem tréfadolog, remélhetőleg a politikusoknak sem. Ha egy egyszerű állampolgár elír egy számot, rossz helyen szignózza a papírt, máris repkednek a vaskos mulasztási bírságok.
Feloszlatták a Fidesz mátészalkai alapszervezetét - erősítette meg az erről szóló sajtóinformációkat Tilki Attila, a kormánypárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke az MTI-nek péntek este.
Marketingkampánnyal próbálja népszerűsíteni a hazai pontyfogyasztást a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége. Álláspontjuk szerint a hagyományosan magyar halfajta akár biominősítést is kaphatna.
Csütörtökön megnyílt a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok Vörösmarty téri központi rendezvénye. 1927-ben a könyvszakma vezetői úgy gondolták, hogy a nyomtatott kultúra veszélybe került - mondta Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Peking — Bár a legtöbb boltban örülnek a pénztárosok, ha a száz forint alatti összegeket apróban fizetik a vevők, 660 ezer darab pénzérmétől már nem lenne annyira őszinte a mosolyuk.
Hiába jelent meg kedvező adat pénteken az amerikai gazdaságról, a részvénypiaci befektetők ezt negatív üzenetként értelmezik, így többségében oldalaznak az amerikai részvények a pénteki kereskedésben...
Tokió — Amikor Mitani Hisao 19 évvel ezelőtt besétált egy állatkereskedésbe, és meglátta majdani kedvencét, a növendék sarkantyús teknős még csak ötcentis volt.
Alton — Csak 11 perccel a baleset után hívták a mentőket a staffordshire-i Alton Towers vidámparkba, ahol a Smile nevű hullámvasút két kocsija ütközött össze menet közben, súlyosan megsebesítve négy utasát.
Katmandu — Élő istenségként tisztelik Nepálban Matina Shakyát, a négyévesen Kumarinak választott kislány tinédzserkora végéig töltheti be isteni tisztét a helyi hindu és a nepáli buddhista közösségekben.
A gazdasági tárca bízik abban, hogy az ellenzéki képviselők is megszavazzák a pénzügyi törvényjavaslat csomagot, amely lehetővé tenné, hogy a jegybank gyakrabban vizsgálhassa a befektetési cégeket.
Budapest — Csütörtök este felhőszakadás volt a Dalszínház utcában! Az Inferno című Dan Brown-bestseller moziváltozatának egyik legizgalmasabb és legcsapadékosabb jelenetét vették fel az operaház oldalában, pontosan ott, ahol Steven Spielberg (68) a München című terroristaüldözős dráma egyik párizsi merényletét forgatta nyolc éve.
Új fejezet nyílt a magyar-egyiptomi kapcsolatok történetében - mondta az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel folytatott pénteki budapesti megbeszélése után Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a most kötött megállapodások lendületbe hozzák a két ország gazdasági, politikai kapcsolatait. Az egyiptomi elnök szorgalmazta, hogy Magyarország vegyen részt Egyiptom fejlesztésében.
Bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Ponta román miniszterelnök ellen pénteken. A többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsított politikust Klaus Iohannis államfő lemondásra szólította fel, de Ponta ezt megtagadta, mivel ártatlannak tartja magát.