Magyarország legerőteljesebb nemzeti érdekének tartja Orbán Viktor miniszterelnök a lehető legjobb együttműködés kialakítását Európa legerősebb pártjával, az Európai Néppárttal és annak frakciójával.
A brókercégben érintett könyvvizsgálók is hibáztak a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó közfelügyeleti hatóság vizsgálata alapján, közölte a tárca az Index kérdésére – írja az index.hu.
Továbbra sincs görög megállapodás, főleg emiatt aggódnak a befektetők, de a tovább emelkedő európai kötvényhozamok is negatívan hatnak a hangulatra. A pesszimista hangulat a hazai tőzsdére is...
A műtárgyvásárlás, mint befektetési forma "versenyképességének" az utóbbi időben tapasztalt javulása sikeres tavaszi árverési szezont ígért és az aukciók többsége igazolta is a várakozásokat, jelenti...
A vállalati, és nem kizárólag a kkv-hitelállomány 2009 és 2014 közötti növekedése alapján vehetik igénybe a bankok a Varga Mihály által kedden bejelentett, összesen 10 milliárd forintos...
Tom Hayes, a Libor manipulációs botrány egyik kulcsemberének vallomása szerint a kamatokkal való trükközésről magas vezetői szinteken is tudtak - írja a Financial Times. Vallomása szerint egykori...
Románia térjen vissza azokhoz a jogállami értékekhez, amelyeket önként vállalt az euroatlanti integráció előtt, és amelyek betartása most is kötelező lenne - jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
A Cardnet új alkalmazásával hamarosan Európa-szerte lehet a népszerű, ám eddig csak a kijelölt üzletekben kapható paysafecard utalványt vásárolni mobiltelefonról, mindössze pár gombnyomással. A Pay-Station applikáció a Cellum fizetési motorjára épül.
Ma vásárolhatóak meg utoljára osztalékkal az OTP és a Richter részvényei; a mai napon jelenhet meg a végső uniós döntés a 2008 óra húzódó MOL bányajáradék-ügyben, 112 millió euró a tét. A CECE indexben a negyedéves revízió során nem történtek változások.
Továbbra is bizakodó a görög miniszterelnök annak kapcsán, hogy hamarosan sikerül közös nevezőre jutni a nemzetközi hitelezőkkel, és a pénteki IMF-törlesztéssel kapcsolatban mindenkit megnyugtatott:...
A Belügyminisztérium a gazdája annak a programnak, mely arra ösztönözi a hozzánk érkezett bevándorlókat, hogy vállalkozzanak és eladjanak valamit Európában. Vagyis önállóan boldoguljanak.
Július elsejétől Szlovákia felől is érkezhet gáz Magyarországra, mivel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadta az ehhez szükséges működési engedélyt. A Magyar Nemzet mai...
Hétszáz fiatal diplomást, főleg mérnököket akar leigazolni a Bosch magyarországi leánycége. Főként Miskolcon és Hatvanban van rájuk kereslet. Száz mérnököt Budapestre is felvennének, a logisztikai terület pedig Magyarországra és a külföldi tevékenységre 200 szakembert vár - írja Világgazdaság.
Matolcsy politikáját dicséri, a Quaestor-kötvényesek kártalanításának módját viszont felháborítónak tartja Patai Mihály, aki most elsősorban bankjának szerdai bejelentése kapcsán nyilatkozik a...
A szünetben még vezettünk, az első meccsen Észak-Korea ellen mesterhármast szerző Mervó a 8. perc lőtt gólt. Aztán lőttünk egy kapufát is, 16. percben viszont Tamás megkapta a második sárga lapját, így tíz emberrel maradtunk. Ez után is voltak helyzeteink, … Folytatás
Azokat, akiket az illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba, és továbbmentek. A járatok érkezését a Mokkában nyilatkozó politikus szerint már bejelentették az a német, svájci és francia hatóságok. Visszafelé az üres gépeken utazhatnának magyarok.