Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.
Az év első öt hónapjában 7 százalékkal, 84 milliárd forinttal nőtt az áfabevétel és ebben a gazdasági növekedés, az online pénztárgépek használata mellett szerepe volt az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszernek (ekáer) is - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Olyannyira kiakadtak azok, akik George Clooney angliai házának közelében laknak, hogy megkapta tőlük a – nem éppen elismerő – „világ legrosszabb szomszédja” címet.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Csiba Pétert a társaság elnök-vezérigazgatójává választotta. Baji Csaba pedig öt sikeres év után közös megegyezéssel távozik az MVM éléről - olvasható az...
Formai hiba miatt visszaküldte megfontolásra a Magyar Fejlesztési Bankról (MFB) szóló törvény módosítását Áder János köztársasági elnök hétfőn az Országgyűlésnek. Az államfő indoklása szerint a...
Egész nap adták ma az európai papírokat, miután nem született megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban és az ország nagy valószínűséggel kedden csődbe megy. A befektetők elsősorban a...
Hétfőn életbe léptek Görögországban a tőkekorlátozások és a bankok, illetve a tőzsde a hét első felében biztosan nem nyitnak ki. A drasztikus lépés oka, hogy az EKB nem emeli tovább a görög...
Évi 2 millió euró értékű, 5 évre szóló, futóművek szállítására vonatkozó megállapodást írt alá a Rába egy európai prémium kategóriás járműgyártóval - közölte a győri járműipari vállalat hétfőn az...
Bár hivatalosan a turistákat nem érinti a görög készpénzforgalom korlátozása, azért nem árt felkészülni a rendkívüli helyzetekre. Az utazásról nem kell lemondani - Görögország gyönyörű -, de 10 jótanácsunk megfogadása ajánlatos azért, hogy ne érjenek bennünket meglepetések
Ezzel a határozatlan tartalmú korlátozó rendelkezések önkényes alkalmazásával az adatkezelők leküzdhetetlen akadályt gördíthetnének a közérdekű adatok megismerésének útjába.
A kedélyváltozással, hőhullámokkal, éjszakai izzadással és számos egyéb megpróbáltatással küzdő klimaxosok számára számos lehetőség kínálkozik a tünetek enyhítésére.
Egy megtaposott Korán miatt tört ki zavargás hétfő délután a debreceni menekülteket befogadó állomáson. A környékbeliek elmondása szerint botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat és autóbuszokat, és felgyújtották az út menti kukákat. FRISSÍTVE – A konfliktusban megsérült egy rendőr is, akit kővel dobtak meg.
Debrecen - Száz menekült lázadt fel a debreceni menekülttáborban: a migránsok kitörtek a táborból, botokkal és kövekkel támadtak az arra járó autósokra, buszokra.
A térdfájdalom hátterében leggyakrabban a porckopás áll, a panasz enyhítésében fontos szerepe van a térd tehermentesítésének, a környező izmok megerősítésének.
Alig fejeződött be a Fehér Ház Ovális irodájának, majd étkezőjének az átalakítása, Michelle Obama egy újabb szemrevaló kollekcióval szabta személyre a washingtoni elnöki rezidenciát -írja a divany.hu.
Egy százalék körüli eséssel öthavi mélyponton kezdte a hetet hétfő reggel a forint az euróval szemben, majd napközben szép erősödést produkált, de délután újra jelentősen romlott a görögök miatt a...
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személykocsikat vásárolni - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az...
Országgyűlési határozatban rögzítenék a kormánypártok, hogy a parlament támogatja a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot.
Idén májusban 4 millió 165 ezren dolgoztak Magyarországon, 102 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, a növekményből 63 ezer munkahely a versenyszférában keletkezett és csak a maradék jut a közmunkára - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A szerb központi bank hétfőn bejelentette, hogy korlátozta a tranzakciókat a görög anyabankok és szerbiai leánycégei között, amivel elejét kívánja venni a kedvezőtlen hatások begyűrűzésének a szerb bankszektorba.
Magyarország - Egy pillantás a Napba vagy erős fénybe és orrtájékon azon nyomban elkezdődik az a csiklandós-bizsergős érzés, aztán...HAPCI! - máris 160 kilométeres óránkénti sebességgel robban ki belőlünk a levegő.
Összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akiknek hamarosan gyerekük születik: nézzétek, hogy ragyognak! Ha nem érdekel, éppen melyik sztár várandós Hollywoodban, gyorsan kattints is tovább (például erre a remek logikai feladványra), ha viszont szívesen nézegetnél fotókat csinos és híres kismamákról a vörös szőnyegen vagy a városban szaladgálva, vagy csak szeretnél képbe kerülni, kik is várandósak…
Az Eötvös Károly Intézet elnöke szerint nincs összefüggésben a magyar-amerikai kapcsolatokkal az amerikai külügyminisztérium éves országjelentése, amely mintegy 70 oldalban foglalkozik Magyarországgal.