Surrey — Rendőrök és a brit élelmiszer-biztonsági szolgálat emberei együttesen kutatták át Amanda és Doug Jewell 1,3 milliárd forintot érő luxusvilláját, mert a megalapozott gyanú szerint ipari fehérítőt is tartalmaz az általuk forgalmazott gyógyhatású készítmény.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személykocsikat vásárolni - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Hiába helyeztek el a görögök - a csecsemőtől az aggastyánig számítva - fejenként közel 3 millió forintnak megfelelő összeget a helyi bankoknál, naponta csak 19 ezer forintnyi euró felvételét...
Sokat vár vadonatúj fejlesztéseitől a hétvégi Brit Nagydíjon a Force India – a kiscsapat azt reméli, a bajnokság további részében esélye lesz megszorongatni a Red Bullt. Tovább »
Hende Csaba vizsgálóbizottságot hozott létre Gripen-balesetek miatt. A bizottságnak először a szükséges, aztán pedig a lehetséges intézkedéseket kell meghatároznia a Honvédség számára.
Nagy melegben igazán könnyű étel, és nem kell hozzá sok előkészület sem. Ráadásul nemcsak parázs felett süthetjük meg, hanem serpenyőben is elkészíthetjük!
Véget ért Európa tán legnagyobb fesztiválja a Glastonbury, ahol idén a fő esemény alighanem Patti Smith és a dalai láma közös szettje volt. A fesztivál zárását követő állapotokról és a kidőlt emberekről a BuzzFeed rakott össze egy nagyon szórakoztató galériát. Kép: OLI … Folytatás
A kisgazdaságok felé nyitást segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által múlt pénteken kötött stratégiai együttműködés - mondta Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Csaknem 3,5 milliárd forint értékben bővíti gyártókapacitását az adatátviteli csatlakozókat és kábeleket gyártó német Rosenberger cég magyarországi leányvállalata, a fejlesztéssel 250 új munkahely jön létre a jászárokszállási üzemben - jelentették be hétfőn Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Nincs megállapodás a görög adósságrendezéssel kapcsolatban, holnap lejár a hiteltörlesztés kifizetésének határideje, Görögország pedig nagy valószínűséggel csődbe megy. Emiatt a befektetők...
Vajon mi születhet a gasztronómia és a divat izgalmas és igen látványos találkozásából? A divat igenis tápláló! A 2015-ös Milánói Expo például az egész tematikáját a művészet és az ételkultúra kettősére építette. S hogy mi születhet a gasztronómia és a divat izgalmas és igen látványos találkozásából? Egy egész étlapot felvonultató haute couture kollekció, keksz-karkötő és ropogtatnivaló…
Íme néhány tényező, ami alátámasztja, hogy a videojátékok – mértékkel, persze mértékkel! – hasznosak is lehetnek: Tudom, tudom… Már megint megy az a fránya XBOX vagy PS amikor hazaérsz, nincs egy perc csend sem, villódzik a képernyő, ahogy a párod vagy a gyerkőc épp akcióba lendül, és lássuk be: már fejből tudod a futball kommentátor összes szófordulatát! Érdemes azonban eszedbe juttatnod –…
Korlátozták a pénzfelvételt és ma már nem nyitottak ki a bankok Görögországban, a tőzsdék meredeken estek, a forint is gyengült. Varga Mihály mindenkit nyugtatgat. Napi hírösszefoglaló.
Formai hiba miatt megfontolásra visszaküldte a Magyar Fejlesztési Bankról (MFB) szóló törvény módosítását Áder János köztársasági elnök hétfőn az Országgyűlésnek.
Megtapostak egy Koránt, ami után elszabadultak az indulatok. Több száz bevándorló felfegyverkezve kitört a táborból, rendkívüli rendőri jelenlét fékezte meg a tombolást.
Brüsszel — Suicid hajlama miatt egy bájos belga nő 21 esztendős kora óta egy pszichiátriai intézet lakója – a belga bíróság most engedélyezte neki, hogy kórházi körülmények között, fájdalommentesen távozhasson az élők sorából.
Elképesztő sorok kígyóztak hétfőn több Telenor-üzletnél is: az ügyfelek azért rohanták meg a boltokat, mert kedden, június 30-án lejár a határidő, amíg szót lehet emelni a díjemelés ellen.
Félmilliárd eurós hitelszerződést írt alá Baranyay László, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A szerződés megkötésének legfontosabb oka az volt, hogy...
Az ebolavírus három genetikai variációját azonosították francia, ausztrál és szenegáli kutatók Guineában, ahol a nyugat-afrikai járvány kitörésekor az első megbetegedéseket regisztrálták.
A magyar csodalóról készülő kosztümös film minden idők legtámogatottabb magyar filmjei között lehet. Kálomista Gábor is forgathat, 320 millióból a reklámfilmes Kostyál Márkkal készítenek nagyvárosi, fiatalos sztorit.