Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az eurócsoport - közölte pénteken Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása előtt Michel Sapin francia tárcavezető.
Magyarország - Görögország - A görög pénzügyi válság miatt építene drótkerítést a déli határra a magyar kormány, az Index úgy tudja, attól tartanak, hogy Athén átengedi az összes Görögországba érkező menedékkérőt észak felé. Ezért lett sürgős a kerítés a szerb határon.
Blöffnek nevezte a vasárnapi zárva tartás okán vizionált elbocsátáshullámot a PestiSrácok.hu, amely csütörtökön azt írta: a legnagyobb hipermarketek elbocsátás helyett továbbra is munkaerőhiánnyal küzdenek.
A BMW továbbra is csak "láthatatlan gyárral" lesz jelen hazánkban, a Tata és a Daimler járműipari beruházásairól még folynak a tárgyalások - válaszolta a napigazdasag.hu kérdésére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség rendezvényén.
Az MNB kockázati jelentésében felhívta a figyelmet a hazai vállalati kötvénykibocsátás, mint finanszírozási lehetőség beszűkülésére a piacon, miután a brókerbotrányok következtében erősen megcsappant...
Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az...
A vezető nélküli autók baleseti jegyzőkönyvei eddig bizalmasak voltak, most Kalifornia állam nyilvánosságra hozta azokat. A robot a hibás, vagy az ember? Szükség volt-e emberi beavatkozásra?
Első fokon 225 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki, ittasan vezetve, négy utasával a Tiszába hajtott a szegedi rakpartról – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Monrovia – Musa Bility (48), a Libériai Labdarúgó-szövetség elnöke bejelentette, hogy versenybe száll a nemzetközi szervezet (FIFA) elnöki posztjáért. Az afrikai sportvezető a brazil Zico (62) után a második, aki pályázik a tisztségre.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke gratulált Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének annak kapcsán, hogy a MOB múlt szerdai közgyűlése támogatta a 2024-es budapesti olimpiapályázatot.
Gera – Németország ledöbbent! Június 16-án nem tért vissza eltávozásáról a türingiai Geraban állomásozó 701-es páncélos hadosztály egyik szerződéses katonája.
Nyakunkon a görög game over, végre vége lehet a fél éve húzódó terméketlen tárgyalássorozatnak. De nem úgy tűnik, hogy bárki jól járna vele, a piac szerint 80 százalék, hogy csődbe mennek.
Andy Hayler az egyetlen ember, aki minden 3 Michelin-csillagos étteremben járt. Négy budapesti és egy vidéki éttermet keresett fel - az utóbbi tetszett neki a legjobban.
Nico Rosberg vezetésével a Mercedes autói voltak a leggyorsabbak a Forma-1-es Osztrák Nagydíj első edzésén. A harmadik Kimi Räikkönen lett, Sebastian Vettel alatt pedig váltóhiba miatt megállt a Ferrari. Tovább »
A Plotinus-részvényekre cserélhető kötvényekből 640,8 millió forintért vásároltak a befektetők a június 18-án zárult jegyzés során - közölte a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett társaság a tőzsde honlapján.
Csütörtökön újabb egymilliárd eurónyi betétet vontak ki a görögök bankjaikból, ezzel a héten már közel 3 milliárd eurónyi betétállomány távozott a bankszektorból. A lakossági pénzkivétel azután...
Kilenc és félmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító társaság a Szolnoki Ipari Parkban, a beruházással 500 új munkahelyet teremt a cég - közölte a Tisza-parti város alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
A D.E. Master Blenders 1753 (korábbi nevén Douwe Egberts) 877 négyzetméteres területre írt alá szerződést az Alkotás Point irodaházban a CBRE támogatásával. A bérlőt a Property Support mutatta be. ...
Három kísérőjelenségre kell megfelelően reagálni: a lemorzsolódásra, a tehetségek segítésére-gondozására, valamint az esélyteremtés fokozására - mondta az államtitkár.
A Mashable listát készített a legbizarrabb munkákról, melyet a Hvg.hu elevenít fel. Így az olvasó megismerheti többi között a uzsonnásdoboz-futár, a "metrótuszkoló", valamint a majomhessegető munkaköröket.
70 milliárd dollár értékben, az elmúlt évtized legnagyobb olajipari összeolvadását engedélyezték az amerikai hatóságok: a British Gas és a Shell gigafúziója jöhet létre.
Pénteken kezdődik Pozsonyban Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fóruma, a Globsec, amelyen Orbán Viktor is részt vesz. Előtte a magyar kormányfő V4-es kollégáival találkozik a szlovák fővárosban.
Legkésőbb szombaton kiderül, hogy kik szerepelhetnek a magyar férfi vízilabda-válogatottban a Világliga bergamói szuperdöntőjében, illetve a kazanyi világbajnokságon - jelezte az InfoRádiónak az együttes kapusedzője, Gergely István.
Sao Paulo – Fegyveres rabló tört be a brazil válogatott focista, Robinho (31) nagybátyjáékhoz, és mikor észrevette, hogy vannak a házban, akkor túszul ejtette a csatár négy rokonát, illetve a család egy közeli barátját.
Napsütés, Balaton, lángos, na és persze egy jó könyv, amibe úgy igazán bele tudunk feledkezni. Ez kell nekünk idén nyáron! Nina George: Levendulaszoba (Maxim, 2999 Ft) Egy párizsi könyvkereskedő, aki összetört szívére keresi a gyógyírt, elindul, hogy szembenézzen múltjával és érzéseivel. A végeredmény: egy mesés, megindító utazás története Franciaország varázslatos tájain keresztül. John le…