Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges...
A június 12-én aláírt felvásárlási megállapodás nyomán az ingatlan.com csoportot birtokló Arkon Zrt. tulajdonába került a BankRáció.hu - tette közzé utóbbi. A BankRáció Kft. 100 százalékos...
Mozgalmas hetünk van, természetesen a görög válság körül forog minden. Közeleg, amiben kevesen hittek: a Grexit. Amerika azonban fütyül az egészre és csúcsra mentek a tőzsdék, így aztán Európában is megunták a rettegést a befektetők és felrántották az indexeket. A BÉT viszont nem tért magához, Kína pedig összeomlott.
Szeged - Az izsáki rendőrök ellen indult perben az első- és másodfokú vádlott esetében is enyhítette - tizenkét, illetve tíz év fegyházra - a Kecskeméti Törvényszék által kiszabott büntetéseket a Szegedi Ítélőtábla jogerős döntésében pénteken.
Hihetetlen sebességgel ível felfelé Török Attila vizuális effektfelelős karrierje. A fiatalember három éve csöppent a filmvilágba, jelenleg Londonban dolgozik a Star Wars következő felvonásán, Az ébredő erőn.
A Kormány 2015. június 12-én megszületett határozatában jóváhagyta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS-ek) egyedi beszámolási célokra történő magyarországi bevezetésének ütemezését. A Deloitte összefoglalja a bevezetéssel és a szükséges felkészüléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Egyetlen bank sem kér SMS-ben vagy mobiltelefonon személyes banki adatokat, ha valaki mégis ilyen SMS-t vagy telefonhívást kap, okkal feltételezheti, hogy csalási kísérlet alanya - figyelmeztetett Jakab Péter, bankbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken.
"Magyarország nemcsak az emlékezet életben tartása mellett elkötelezett, hanem erős elkötelezettséget érzünk a jelen és a jövő iránt is" - mondta Szalay-Bobrovniczky Vince, kiemelve, hogy a zsidó kultúra reneszánszát éli Magyarországon.
Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést; hasonló vizsgálatok során idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok - közölte a NAV pénteken.
Szeged - Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla annak a két izsáki rendőrnek a büntetését, akik 2013 áprilisában a rendőrőrsön agyonverték a fűrészlopás gyanújával előállított Bara Józsefet (47).
Az Index számos statisztikát idézve arra a megállapításra jut mai összeállításában, hogy valós problémafelvetés, hogy mit kezdjen Magyarország a látványosan növekvő számú menedékkérővel.
Több mint 7 éve nem esett akkorát a kínai részvénypiac mint ezen a héten. A kínai tőzsde felett úgy tűnik, sokasodnak a felhők, egyre többen látnak buborékot, a részvények jóval a 10 éves átlag...
Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az...
KIDSOASIS- az álom-másodállás A KidsOasis Kft. fennállása óta elsődleges célul tűzte ki a belföldi szálláshelyek – családok igényeire épülő- családbarát minősítési rendszerének, illetve a KidsOasis családi utazási klub működtetését. A családbarát élményekre nyitott és – vágyó közösséget megcélozva, június 1-től a KidsOasis egy egyedülálló felhívást tesz közzé Álom-Másodállás címmel, ahol a…
A vakond cuki állat, de akinek kertje van, az jól tudja, mit jelent, ha túl sok van belőle. Összegyűjtöttünk néhány tippet az elriasztásukra. Kedveljük a vakondokat (a gyerekek pláne): nem csak cuki állatok és klasszikus meseszereplők, de a pázsitnak is jót tesznek a kertünkben. Persze csak akkor, ha nincs belőlük túl sok. Az elszaporodott vakondállomány problémákat okozhat: árthatnak a…
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarország erején felül veszi ki a részét a menekülteket kibocsátó háborús övezetek konszolidálásából, a szerb-magyar határra tervezett kerítés ötletét pedig a kényszer szülte. Úgy látja, hogy a vasárnapi zárva tartás népszerűtlensége ellenére sikertörténet, a kormánynak pedig a Fidesz a hardvere, a KDNP pedig a szoftvere. Pártjának…
Az UBS svájci vagyonkezelő vezető portfólió-stratégája pozitív végkifejletet sejt Görögország kapcsán. Az Alapblognak azt mondta, hogy június 30-a előtt átfogó megállapodás jön létre az IMF és Görögország között. Térségünkben viszont nem fektetnek be a túlzott állami szerepvállalás miatt.
A magyar kormány kategorikusan, a zéró tolerancia elve és gyakorlata alapján fellép az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen - jelentette ki csütörtök este Washingtonban Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Glass House Orchestra és a Muzsikás Együttes közös, a holokauszt áldozatairól megemlékező és a magyarországi zsidó…
Budapest – Gyászol a magyar futball. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Eisemann László (†61), a Ferencváros labdarúgócsapatának és a magyar fociávlogatottnak a masszőre.
A rendőrőrsön agyonvert férfi halálával kapcsolatos vádpontban a minősített emberölés helyett halált okozó testi sértés bűntettében marasztalták el a rendőr zászlóst és főtörzsőrmester társát.
A show megy tovább, még ha legnagyobb alakja távol is marad tőle. Jeremy Clarkson személye sokakat megosztott, de kétségtelenül karakteres fűszert adott a Top Gear autós műsor témáihoz. A műsorvezető sztárallűrök miatti távozása futótűzként futotta körbe a médiát, a gépezet azonban nem áll rá: Clarkson helyett már mindenki az új műsorvezetőről, Chris Evans-ről beszél. Elárulunk egy-két nyílt…
Csütörtökön újabb egymilliárd eurónyi betétet vontak ki a görögök bankjaikból, ezzel a héten már közel 3 milliárd eurónyi betétállomány távozott a bankszektorból. A lakossági pénzkivétel azután...
Tegnap sem született megállapodás Görögország ügyében, a tárgyalások hétfőn folytatódnak. Ennek ellenére erősödnek az európai tőzsdék, a jó hangulat kezdetben a hazai részvénypiacra is átragadt, a...
Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az eurócsoport - közölte pénteken Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása előtt Michel Sapin francia tárcavezető.
Vitatkozhatunk azzal, hogy mi értelme van a világon tomboló szelfi-mániának, de egy olyan embert már biztos találunk, aki örül ennek, merthogy milliárdossá tette. Ő pedig nem más, mint Nick Woodman,...
Budapest – A búcsú fázisában vagyok. Valahogy másmilyen lettem, mint amilyen eddig voltam – magyarázza a Best riportjában Till Attila (43), aki néhány hete veszítette el az édesapját, és immár hét éve az édesanyját.
Senki sem vonhatja ki magát a hatásuk alól. De a tedimackó imázs kevéssé segíti Ausztrália koaláit, ha a faj fennmaradásáról van szó. Az erszényes állatok létszáma még gyorsabban csökkenne, ha nem lennének lelkes önkéntesek, akik küzdenek az állatokért.
600 g őszibarackbefőtt ostyalapok 140 g finomliszt 200 g darált mandula vagy dió 200 g főzőcsokoládé 130 g kristálycukor 110 g porcukor 200 g vaj 1 csomag vaníliás cukor 6 db tojás őrölt fahéj só
Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az...