a tárgyalásra menet a kocsiban hagyta a gyerekeit. Laquanda Newby az első esetben már beismerte bűnösségét, de most a második eset miatt is megvádolták. (Via Fox News)
Dunedin - Kis híján csodát tett, végül drámai meccsen kiesett a magyar U20-as fociválogatott. Bernd Storck (52) együttese a világbajnokság nyolcaddöntőjében óriási meccsen 2-1-re kapott ki Szerbiától, úgy, hogy a rivális a 91. percben egyenlített, majd a 120.-ban öngóllal nyertek.
A Deloitte minden eddiginél több információt igyekszik összegyűjteni a munkaerőpiacra hamarosan belépő, 18-26 év közötti egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint frissdiplomások képességeiről, tapasztalatairól, hozzáállásáról és várakozásairól. A felmérés eredményeiből ugyanúgy profitálhatnak majd a felsőoktatási intézmények, mint a vállalatok jelenlegi vezetői és HR-esei.
A vízelvezetők nem tudtak megbirkózni a hirtelen lezúduló esővel, ezért a víz, jellemzően a fővárosban, elöntötte a pincéket, aluljárókat és az alacsonyabban fekvő útszakaszokat.
A Népszabadság arról ír, lemondásra szólította fel a Magyar Orvosi Kamara elnökét és valamennyi tisztségviselőjét a köztestület tavaly februárban lemondott felügyelőbizottsága. A Napi Gazdaság arról ír, a vállalkozói szféra negyede még nem fizette be az idei ötezer forintos kamarai hozzájárulást.
Újabb próbát hajtott végre a NASA a majdani marsi landolásokra használandó, repülőcsészealj-formájú leszállóeszközzel, az ejtőernyő azonban ezúttal sem nyílt ki teljesen.
Mégsem kerülnek be a shanghaji részvények az MSCI feltörekvő alapok indexébe, de csak egyelőre, amire eleinte adni kezdték a kínai papírokat. Japánból a vártnál jobb hírek érkeztek, nőtt az ipari...
Az Együtt önkormányzati képviselője független méréseket végeztetett, melyekből kiderült, hogy rákkeltő anyagokat tartalmazó szerek is vannak a talajvízben.
Tragikus, ami zajlik, ahhoz itthon hozzászoktunk, hogy a kormány mást kommunikál, mint amit csinál, most viszont egy olyan témát agyaltak ki közpénzen a bevándorlással kapcsolatban, ami miatt egész Európa és a világ háborog, a magyar kormány ellen lázad – ezt Ujhelyi István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ferenc pápa szerdán fogadja Vlagyimir Putyint a Vatikánban. Az orosz elnököt legutóbb 2013 novemberében fogadta a katolikus egyházfő. A mai lesz a második találkozójuk, és egyben az első az ukrajnai konfliktus kiéleződése óta.
Van, aki plakátokat fest össze, de van, aki a saját egzisztenciáját is hajlandó vásárra vinni, mert nem akar olyan cégnél dolgozni, aminek szerepe van a gyűlöletkeltő kampánypályázatban.
Most először sikerült egy korábban kemoterápiás kezelésen átesett nő termékenységét ilyen módon helyreállítani. Egészséges fiút szült egy nő Belgiumban, akinek az egyik petefészkét kislánykorában eltávolították, majd lefagyasztották. Most először történt meg, hogy petefészekszövet-fagyasztás, majd a szövetdarabok visszaültetése révén sikerült működő menstruációs ciklust létrehozni. Az…
Jövedelmet kaphatnak az 1500 lakosúnál kisebb települések polgármesterei a helyi közfoglalkoztatás megszervezéséért az önkormányzati törvény tervezett módosítása értelmében.
A média területén sokkal egyértelműbb és erősebb nemzetközi együttműködésre van szükség - nyilatkozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Dunedin - Kis híján csodát tett, végül drámai meccsen kiesett a magyar U20-as fociválogatott. Bernd Storck (52) együttese a világbajnokság nyolcaddöntőjében óriási meccsen 2-1-re kapott ki Szerbiától, úgy, hogy a rivális a 91. percben egyenlített, majd a 120.-ban öngóllal nyertek.
A háromszoros világbajnok Hosszú Katinka harcos típusnak tartja magát, s úgy véli, emellett az a sikereinek a titka, hogy rengeteget dolgozik az uszodában, és kizárólag az úszásra koncentrál.
Csendesen indul a szerdai kereskedés a devizapiacon, és napközben sem várható komoly piacbefolyásoló makroadat, legfeljebb a görögöktől érkező menetrendszerinti hírek rángathatják meg a forintot....
Több európai, köztük osztrák kereskedelmi bank adósbesorolását is rontotta kedden a Standard&Poor's, mondván, csökkent a valószínűsége, hogy baj esetén rendkívüli segítséget kapnak hazájuk...