Újabb 450 amerikai katona Irakba küldését és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló iraki fegyveres erőknek, köztük a kurd pesmergáknak és a szunnita törzsi egységeknek szánt fegyverszállítások felgyorsítását rendelte el szerdán Barack Obama amerikai elnök.
Kényszerleszállást hajtott végre szerda délelőtt Kecskeméten a Magyar Honvédség egyik Gripen repülőgépe, a pilóta katapultált. Az őrnagyot Budapesten, a Honvédkórházban kezelik, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil. Parlamenti pártok a baleset kivizsgálását és a gépek átvizsgálását sürgetik.
Az idén mintegy 700 milliárd forint uniós pályázatot írnak ki mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) gazdaságfejlesztési programok keretében - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
A valaha tapasztalt legfejlettebb módszereket alkalmazó kiberkémkedési kampányt göngyölítette fel a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat - jelentette be telekonferencián szerdán Londonban Eugene Kaspersky, a cég alapítója, vezérigazgató.
Európába tartó menekültek százait mentette ki a tengerből a tunéziai hadsereg szerdán az észak-afrikai ország partjainál - közölte a helyi vöröskereszt.
A bőr idő előtti öregedése 80 százalékban azon napsugarak következménye, amelyeket még 18 éves korunk előtt gyűjtöttünk – mondja dr. Vincze Ildikó, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológus orvosa.
Benyújtotta lemondását Radoslaw Sikorski lengyel házelnök, Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi, Bartosz Arlukowicz egészségügyi, valamint Andrzej Biernat sport- és turisztikai miniszter – jelentette be Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök szerda esti varsói sajtóértekezletén.
Hivatalosan újranyitották Magyarország főkonzulátusát a németországi Stuttgartban, a Baden-Württemberg tartományi fővárosban működő külképviseletet a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára avatta fel
A német Daimler AG a magyarországi tevékenységének bővítését mérlegeli, és erről megindultak a tárgyalások a magyar kormánnyal - mondta az MTI-nek szerdán Stuttgartban a Külgazdasági és...
A német Daimler AG a magyarországi tevékenységének bővítését mérlegeli, és erről megindultak a tárgyalások a magyar kormánnyal - mondta az MTI-nek szerdán Stuttgartban a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
A Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) végrehajtását felügyelő monitoring bizottság szerdai ülésén elfogadta a program kiválasztási szempontrendszerét; a döntés lehetőséget teremtett arra, hogy a TOP első felhívásai a következő hónapokban megjelenhessenek - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára az MTI-t.
Kecskemét — Ilyen egy igazi Top Gun! Életét kockáztatta a pilóta, és így megmentette a repülőgépet, miután kényszerleszállást hajtott végre a kecskeméti katonai repülőtéren.
Végül öt évet töltött otthon, a második gyereknél már nem várta meg, hogy leteljen a három év, hugira a szomszéd néni vigyázott, mielőtt felvették az oviba.
A korábban Sir Alex Ferguson segítőjeként, majd az angol válogatott szövetségi kapitányaként is ténykedő Steve McClaren lett a Newcastle United új menedzsere.
Southampton – Négy órán keresztül erőszakolt meg egy 20 éves nőt egy hét férfiból álló banda, akik közül az egyik tag egy 13 fiú volt – írja a mirror.co.uk.
A tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns a védetté nyilvánítás szempontjából, így a védési eljárás alatt véglegesen nem vihető ki az érintett műtárgy az országból - mondta el az MTI-nek szerdán Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy előző nap a Miniszterelnökség kezdeményezésére elindították az amerikai Pákh Imre…
Az Európai Unió tagállamai közül Görögország államadóssága volt a legnagyobb a bruttó hazai termékhez (GDP) mérve, a legalacsonyabb pedig Észtországé tavaly év végén. Magyarország a 28 tagállamból a 13. helyen állt 76,9 százalékkal - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala által szerdán közzétett adatokból.
Benyújtotta lemondását Radoslaw Sikorski lengyel házelnök, Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi, Bartosz Arlukowicz egészségügyi, valamint Andrzej Biernat sport- és turisztikai miniszter – jelentette be Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök szerda esti varsói sajtóértekezletén
A következő negyedévekben növekedni fog a kereslet, a szervezeten kívüli országok termelésének növekedése lelassul, és így a túlkínálat csökken - áll az OPEC szerdán megjelent havi jelentésében