Egyhangú szavazással a tanács mind a kilenc tagja 15 bázispontos kamatcsökkentésre szavazott a monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén - derül ki a szerdán publikált rövidített jegyzőkönyvből.
Időszerű az egyes felsőoktatási szakokhoz tartozó képzési és kimeneti követelmények tartalmi modernizációja - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten
Az osztrák belügyminiszter az APA osztrák hírügynökséghez eljuttatott közleményben hangsúlyozta, az intézkedés nem a háborús menekültek ellen, hanem az Európában kialakult menekültügyi válsághelyzet megoldására irányul
Az ünnepségen Lázár János úgy fogalmazott, hogy ,,lépésről lépésre kell helyreállítani mindent", s ebben hálás az Európai Uniónak is, amely szintén támogatta az eddigi rekonstrukciókat.
A teátrum művészi eredményei és nemzetközi elismertsége lehetővé tette, hogy felvételt nyerjen egy ilyen fontos nemzetközi szervezetbe, így 2015 júniusától az Európai Színházak Uniójának teljes jogú tagja - olvasható a közleményben.
Életének hetvenedik évében elhunyt Schmitt Péter, a Magyar Televízió egykori szerkesztő-újságírója, majd a sajtófőosztály helyettes vezetője; június 4-én érte a halál - tájékoztatta családja szerdán az MTI-t.
Az Országos Taxis Szövetség a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségével és a budapesti fuvarszervezőkkel együtt tiltakozik az Uber és a hasonlóan illegális, adóelkerülő taxizást végző szolgáltatók tevékenysége ellen a fővárosi Alkotmány utcában.
Egy miskolci családi házban a 44 éves férfi "több felnőtt nő prostitúciós tevékenységéhez nyújtott segítséget, illetve prostitúciós tevékenységre lányokat szervezett".
Szerda délután vette kezdetét Brüsszelben az Európai Unió és a 2011-ben létrehozott Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) második közös csúcstalálkozója
A következő öt évben gyorsforgalmi útként érik el a határokat a honi fő közlekedési utak, és a megyeszékhelyek is legalább kétszer két sávon kapcsolódhatnak be az országos hálózatba
Több mint 52 évre elegendő a Föld olajtartaléka a jelenlegi kitermelési szint mellett - derül ki a BP brit olajipari óriáscég szerdán publikált éves energiaipari jelentéséből.
A Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) végrehajtását felügyelő monitoring bizottság szerdai ülésén elfogadta a program kiválasztási szempontrendszerét; a döntés lehetőséget...
Phnompen – Kiderült, melyik a világ leghíresebb turistalátványossága: a legismertebb amerikai ajánlóoldal, a TripAdvisor látogatói a kambodzsai Angkorra szavaztak. Ide tényleg csak a tehetősebbek juthatnak el, de benne van az első ötben az Inka város, a Machu Picchu, a „paloták koronája, a Tadzs Mahal Indiában, és a vég nélkül épülő templom Barcelonában, a La Sagrada Familia.
Rendkívüli mértékben emelkedhetnek a casco és a kötelező gépjármű-felelősség biztosítások díjai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Egyesületének elnöke szerint ugyanakkor az árak még mindig nagyon alacsonyak.