Az alacsony inflációt és a támogató nemzetközi környezetet kihasználva még folytatódhat az MNB kamatcsökkentése, így júliusig két lépcsőben 1,5%-ra csökkenhet az alapkamat. A kamatcsökkentések hatására a forint árfolyama tovább gyengülhet, a rövid futamidejű kötvényhozamokat azonban stabilan tarthatja - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Tizenkét éve, a Megasztár első szériájában tűnt fel Nagy Edmond (36), az énekes, aki Soma kedvence volt; csak a Nagy Hangnak becéztek, és Tom Jones dalaival kápráztatta el a szavazókat. Bár a középmezőnyben kiesett, szinte mindenki fényes karriert jósolt neki, ám alig hallani róla, visszavonultan él.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fellebbviteli bizottsága a drogteszten megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében pénteken egyrészt helyben hagyta az első fokú fegyelmi döntést abban a tekintetben, hogy a versenyzők idén ne képviselhessék Magyarországot nemzetközi versenyen, viszont olyan határozatot hozott, amely lehetővé teszi, hogy az augusztus végi országos bajnokságon már indulhassanak a…
A pénteki tizenharmadik szakaszt az olasz Modolo nyerte. Az összetettet vezető Contador másodszor bukott a körversenyen, Aru tizenkilenc másodperc előnnyel átvette a rózsaszín trikót.
Egy közel négy méter mély árokba hajtott egy furgon Szentendre belterületén péntek délután, a sofőr megsérült - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Trócsányi László igazságügyi miniszter felháborítónak nevezte és a leghatározottabban visszautasította az egyes ellenzéki pártok szerinte tudatos félremagyarázáson alapuló és alaptalan vádaskodását, amellyel rasszistaként kívánják feltüntetni.
Palvin Barbara a többi modellel táncol Cannes-ban, Elton John osztálytalálkozón járt, Axente Vanessát a Vogue magazinba fotózza Annie Leibovitz. Nahát, Azealia Banks kígyója hogy megnőtt Seven is so big now! A photo posted by Azealia Banks (@azealiabanks) on May 21, 2015 at 9:56pm PDT Mondjuk azt nem is tudtuk, hogy van neki. Ryan Gosling mégiscsak hajlandó megenni a gabonapelyhet –…
A törvényesség helyreállításának nevezte Matteo Renzi olasz kormányfő pénteken a római parlament által megszavazott új korrupcióellenes jogszabályokat, amelyek egyebek között ismét bűncselekménynek minősítették a mérleghamisítást.
A horvát igazságügyi minisztérium pénteken megerősítette, hogy Ausztrália június 15-ig kiadja Horvátországnak a háborús bűnökkel vádolt szerb Dragan Vasiljkovicot, akit "Dragan kapitány" néven is ismernek – közölte az index.hr hírportál.
Egy nemzetközi felmérés szerint megduplázódott az elhízottak száma Magyarországon 1990 és 2010 között. Egy másik kutatásból pedig az derül ki, hogy minden negyedik magyar túlsúlyos. A felnőttkori elhízás kockázata mérsékelhető a gyermekek életének első ezer napjában az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás révén - mondta az InfoRádiónak Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi…
Iránnak semmilyen körülmények között sem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyvere legyen - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök Washingtonban, az Adas Israel zsidó hitközségnél tett látogatásakor.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,41 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 22 189,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A robbantásban legalább húszan meghaltak al-Kudeiben. A pénteki ima első részében történt a detonáció, az öngyilkos merénylő robbanóövet viselt. A síita mecsetnél történt merényletet az Iszlám Állam vállalta magára. (BBC)
Egy kutatás szerint a magyarok kétharmada nincs anyagilag felkészülve egy súlyos, hosszantartó betegségre, pedig minden második ember aggódik az egészségéért. Egy komoly megbetegedés miatt évekre is kieshetünk a munkából, miközben a betegség kezelése tetemes összegekkel terheli meg a családi költségvetést, amin csak kismértékben enyhít a táppénz.
Los Angeles — A napokban került a mozikba a Poltergeist – Kopogó szellem című film remake-je, vagyis újraforgatott változata. A 80-as évek kultusz horrorja annak idején világszerte sikeres volt, azt azonban kevesen tudják, hogy az első rész 1982-es bemutatóját követően kiugróan sok rejtélyes haláleset történt az akkori szereplők, stábtagok között.
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken: az euróval szemben erősödött, a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest viszont gyengült a magyar fizetőeszköz
A hosszú hétvége előtt óvatosak voltak a befektetők, a BUX végül nem ment sehová, bár az OTP esett, a Richter pedig nagyot emelkedett. A forint gyengült, a dollár megint hatalmasat erősödött, esett az olaj ára. Alacsony célár érkezett a Mol-ra, amely keddtől osztalékszelvény nélkül forog.
A kormány benyújtotta pénteken a parlamentnek a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát. A javaslat szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.
Az üzemeltető cég dolgozói léptek sztrájkba, mert szerintük annyi már az agresszív zsebtolvaj, hogy nem tudnak dolgozni. A munkások szerint van, hogy harmincnál is több tolvaj van a torony körül. A célpontok általában a távol-keleti turisták. Három éve a Louvre … Folytatás
Aki korábban persze a futsalos csapattársa is volt a külügyminiszternek. Benkő Szilárd úgy döntött, hogy visszatérne a magánszektorba, ezt a kérését Szijjártó elfogadta, írja a hvg. 2012 óta dolgozott Szijjártó mellett Benkő, aki hivatalosan nem volt a kabinetfőnöke a külügyminiszternek, … Folytatás
Mégpedig május 29-én az ”Öt éves a kormányzás” című konferencián a Budapesti Történeti Múzeumban, tudta meg a Napi Gazdaság. A lap szerint Orbán nem csak az elmúlt öt évről, hanem a kormány előtt álló feladatokról is szól majd.
Magyarország — Szakmunkás, sofőr és mérnök – aki ezekhez ért, annak a legkönnyebb elhelyezkednie, hiszen egy friss felmérés szerint ezekből a szakemberekből van a legkevesebb idehaza.