A bevándorlók ellen harcoló kormány számháborúba kezdett, hogy bizonyítsa az igazát. Csakhogy a kormány számai is azt mutatják, hogy akik valóban a fegyverek elől menekülnek, azok sem Magyarországon számíthatnak védelemre.
Ebben is unortodoxok vagyunk: nálunk hosszú távon fennmaradó, piaci termékkel versenyző instrumentummá válhat az adóamnesztiát elősegítő Stabilitási Megtakarítási Számla. Az egy év után 10 százalékos adó mellett felvehető pénz ha nem is teszi hazánkat pénzmosó-hatalommá, de a TBAZ-konstrukcióknak azért beteheti az ajtót.
Idén legyen a Balaton a Riviéra! Utazzunk a magyar tengerhez, használjuk ki a számtalan ránk váró kedvezményt, és aztán már csak egy dolgunk marad, felhőtlenül élvezni a nyaralást.
Trócsányi László igazságügyi miniszter felháborítónak nevezte és a leghatározottabban visszautasította az egyes ellenzéki pártok szerinte tudatos félremagyarázáson alapuló és alaptalan vádaskodását, amellyel rasszistaként kívánják feltüntetni
Budapest– Nem csoda, hogy már nem telik el úgy hétvége a magyar fővárosban, hogy ne találkoznánk részeg, meglehetősen fura jelmezekbe öltözött angol társaságokkal.
Idén is készítettünk nektek letölthető, kinyomtatható lekvárcímkéket. 2015-re is készítettünk kiváló lekvárcímkéket, hogy legyen mivel díszítenetek finomabbnál finomabb házi lekvárjaitok befőttesüvegeit! Ezeket a címkéket akár öntapadós papírra is kinyomtathatjátok. lekvarcimke1 2015 (4638 KByte) lekvarcimke2 2015 (4428 KByte) Csak tessék, csak folyvást, letöltésre, nyomtatásra fel! :)…
Benyújtotta a 2016-os költségvetési törvényjavaslathoz tartozó középtávú, 2019-ig terjedő költségvetési kitekintőt a kormány, amelyből két világos irány kirajzolódik: a társaságokra kirótt különadók...
Előzetes letartóztatásba került egy 21 éves férfi, aki betört egy idős asszonyhoz Lentiben, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő életveszélyes sérülésekkel került kórházba - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.
Moszul – Egy kurd popsztárt is bevetnek az Iszlám Állam elleni harcban a kurdok. A 26 éves Helen Abdulla népszerű énekesnőnek számít a térségben és a legújabb klipjében egy tankban tölti meg az ágyút. Majd el is süti.
A kormány benyújtotta pénteken a parlamentnek a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát. Az Európai Bizottság kifogásai ellenére a javaslat szerint a 100 millió forintot meg...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz több mint 11 ezer megkeresés érkezett a devizahiteles elszámolással kapcsolatban, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig 323 ügyfél adott be panaszt a legfrissebb adatok szerint - mondta Szabó József, a fogyasztóvédelmi központ igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Vita van a devizahiteles panaszok körül - megjelent az első idei uniós pályázat - kártalanítják a Hungária-ügyfeleket - engedély nélküli tetoválószalont buktatott le egy revizor - bérkiegészítést hirdetett a kormány - napi összefoglaló.
Harc-Szekszárd – Hat, illetve és öt év fegyházbüntetést kapott első fokon a két harci postarabló – számolt be az ítéletről a teol.hu. Beszámolójuk szerint a Szekszárdi Nyomozó Ügyészség emelt vádat a két férfi ellen, mert az elsőrendű vádlott – B. László (50) – börtönőr volt.
Az OBA betartotta a törvényi határidőt a DRB bankcsoport azonosítható és egyértelmű jogosultsággal rendelkező betéteseinek kártalanításakor - válaszolta a Magyar Nemzeti Bank Harangozó Tamás (MSZP) parlamenti képviselő írásban feltett kérdésére.
A hosszú hétvége közelsége miatt nem volt érdemi elmozdulás az európai részvénypiacok többségén az indexeket tekintve. A hazai tőzsdén is csendes napja volt a befektetőknek, a BUX szűk sávban...
Budapest — Újabb ötéves ciklusra Gyárfás Tamást (66) választották meg a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökének a rendkívüli tisztújító közgyűlésen, amelyre azért volt szükség, hogy az elnökség nyugodtan dolgozhasson a 2017-es budapesti világbajnokságig.
"A Saul fia a pokol epicentrumában játszódik, mindazonáltal a remény filmje" - mondta el az alkotás főszerepét alakító Röhrig Géza a cannes-i versenyprogramban nagy feltűnést keltett megrázó holokausztdráma pénteki budapesti sajtóbemutatóját követően az MTI-nek
Jogerősen nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti táblabíróság Cristian Poterast, a román főváros hatodik kerületének volt polgármesterét egy ingatlan-visszaszolgáltatásokkal összefüggő korrupciós ügyben, amelyben a kerületi bíróság alapfokon még felmentette.
Változik a tömegközlekedési járatok menetrendje a pünkösdi hosszú hétvége miatt. A BKK tájékoztatása szerint szombaton a szombati menetrend szerint, vasárnap és hétfőn pedig a vasárnapi és ünnepnapi menetrend közlekednek a járatok.
Felavatták a nemzetközi TDK csoporthoz tartozó EPCOS Kft. 10,5 milliárd forintos beruházással épített 14 ezer négyzetméter alapterületű fejlesztő- és gyártóközpontját pénteken Szombathelyen.