Hiába a sok bírálat: Orbán Viktor újra a halálbüntetésről beszélt. A miniszterelnök az unió tagállamainak hatáskörébe helyezné a halálbüntetés bevezetésének kérdését. A kormányfő az állami rádióban azt mondta: bár az élet pártján áll, de ha másképp nem tudják megvédeni az ártatlan embereket, akkor be kell vezetni a halálbüntetést. Részletek a videóban.
Tizennyolc évi szabadságvesztésre ítélték Venezuelában azt a rendőrt, aki februárban fejbelőtt egy 14 éves fiút a kormányellenes tüntetéseken. A dél-amerikai ország ügyészségének pénteki tájékoztatása szerint a 23 éves Javier Mora beismerte, hogy ő a felelős a fiatal haláláért.
Moszkva - Oroszország történelmében a legnagyobb katonai díszszemlét tartja szombaton Moszkvában, a Vörös téren, ahol a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára emlékeznek.
A műtárgy.com legfrissebb ajánlójában a szecesszió legnagyobb nyugat-európai mestereinek a műtárgypiacon is elérhető alkotásai közül válogat. Kevés olyan egykori művészeti stílus van, amely ma is...
Az ellenük felhozott vádak ejtését vagy az ügyüknek az őket megvádoló Marilyn Mosby államügyésztől való elvételét kérelmezte pénteken az a hat baltimore-i rendőr, akit egy 25 éves afroamerikai őrizetes, Freddie Gray halála miatt vettek őrizetbe.
Páratlan leletekre bukkantak Madagaszkár partjainál. A hírhedt skót kalóz, William Kidd ezüstkincse került elő. A tömbről több mint 300 évig senki sem tudott.
Háromszázhatvanegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében pénteken, az elfogottak többsége Afganisztánból és Szíriából érkezett – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Konzervatív Párt egyértelmű győzelmével "meglepően piacbarát" eredmény született a brit parlamenti választásokon, mivel elhárultak az elhúzódó politikai bizonytalanság gazdasági kockázatai.
Két évad után levette a képernyőről Nigella Lawson The Taste című főzőműsorát az amerikai ABC csatorna, miután drasztikusan visszaesett a program nézettsége.
Fűrész Tünde az M1 aktuális csatornán ezt azzal indokolta, hogy tavaly minden ötödik gyermek olyan családba született, amelyben a nagyobb testvér három év alatti volt.
Erről a vasárnapi, Chelsea–Liverpool összecsapás előtt beszélt a londoniak portugál menedzsere, aki szinte elérzékenyülve nyilatkozott a távozó liverpooli legendáról
A stressz jelenségét, valamint Selye János (1907-1982) kanadai belgyógyász, vegyész kutatásait és felfedezéseit bemutató tárlat látható péntektől a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban Budapesten.
Sokan gondolják, hogy jó ötlet a kisdedükről pancsizós fotót feltölteni a netre, mondjuk a Facebookra. CSakhogy ezzel súlyosan sérülnek a gyerekek jogai, az ilyen fotókra vadászó pedofiloknak sem kéne jó napot szerezni.
Bár a hazai hajtatott paradicsom termőterülete az elmúlt tíz évben felére - 400 hektárra - csökkent, a termésmennyiség folyamatosan nőtt: az elmúlt évben meghaladta a 110 ezer tonnát, hangzott el az Árpád Agrár Zrt. és a Syngenta szakmai rendezvényén, Szentesen. Az erős import ellenére a hazai ágazatban vannak tartalékok, szögezték le a szakemberek.
Számos kérdésre nem ad választ a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló környezetvédelmi hatástanulmány - legalábbis ezt állítja a Greenpeace. A környezetvédők szerint a kétezer oldalas nyilvános dokumentum nem foglalkozik az atomerőmű hulladékainak tárolásával, és azok kezelésének finanszírozásával sem. Pakson csütörtök este tartottak közmeghallgatást. Részletek a videóban.
Robbanószerkezeteket talált az ausztrál rendőrség egy terrorellenes razzián Melbourne-ben, egy tizenévest őrizetbe vettek és terrorizmussal gyanúsítanak.
Robert Schuman néhai francia külügyminiszternek az európai integráció kiindulópontját jelentő nyilatkozatára emlékeztek az Európai Unió tagállamainak és két főszervének vezetői.
Ha nem tudni, hogy a gyermekek mit, miért csinálnak és mire, hogy reagálnak, nem is lehet felkészíteni őket az esetleges veszélyekre. A Safer Internet Program bemutatta az idei első három hónap adatait.
Sokan gondolják, hogy jó ötlet a kisdedükről pancsizós fotót feltölteni a netre, mondjuk a Facebookra. CSakhogy ezzel súlyosan sérülnek a gyerekek jogai, az ilyen fotókra vadászó pedofiloknak sem kéne jó napot szerezni.
A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik - jelentette ki az orosz államfő a moszkvai Vörös téren szombaton tartott jubileumi katonai díszszemlén.