Vádat emelt az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken az energiaügyi tárca és a Nukleáris Szabályozási Bizottság (NRC) egy volt alkalmazottja ellen, aki azt tervezte, hogy vírushordozó e-maileket küld kormányzati alkalmazottaknak, ilyen módon jutva nukleáris fegyverekre vonatkozó információkhoz.
Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat.
A hét eleji drágulást követően a hét második felében már esett az olaj árfolyama. A finomított termékeknél bár a benzin ára alig változott heti átlagban, a gázolaj ára több százalékot emelkedett....
Új fejlesztésű, tengeralattjáróról víz alatt indítható ballisztikus rakétát tesztelt szombaton Észak-Korea, a kommunista ország állami hírügynöksége szerint sikerrel.
Nyolc éve egyetlen nyugodt pillanata sincs annak az édesanyának, aki évek óta hiába várja, hogy magához ölelhesse imádott kislányát. A most 15 éves Leilát Ammanban rabolta el tőle a jordániai férje.
Több pokolgépet talált az ausztrál rendőrség egy terrorellenes razzia során Melbourne-ben, egy tizenévest őrizetbe vettek és terrorizmussal gyanúsítanak.
Ma van a táncház napja: a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület idén is tánccal, zenével, kézműves-foglalkozással és mesemondással várja az érdeklődőket a budapesti Liszt Ferenc téren.
A közelmúltban többször is lehetett tapasztalni, hogy a szemétszállító járművek a reggeli csúcsforgalomban viszik el a hulladékot, a Városháza szerint ez szabályellenes. A főpolgármester korábban vizsgálatot ígért az ügyben, a jelek szerint azonban változás nem történt.
A szombat első felében jó idő lesz, majd délutántól északon és a Dunántúlon feltámad a szél, felhők gyülekeznek, záporok lesznek. A meleg marad, 22-27°C között alakulhat a mai maximum. (Időkép)
Szombaton idén először rendezik meg Magyarország egyik legnépszerűbb akadályfutó versenyét, a Fighters' Runt, amelynek ezúttal is a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ ad otthont.
Megnevezte leendő új kormányának több miniszterét a csütörtöki választáson abszolút többséget szerzett Konzervatív Párt vezetője, David Cameron brit miniszterelnök.
Tavaly történetének legnagyobb veszteségét érte el a Tesco. Erre már a menedzsmentnek is reagálnia kell, megkezdték ingatlanjaik eladását, a Financial Times információi szerint a mobilszolgáltatást...
Január óta szedi a vény nélkül kapható rezsicsökkentő tablettát, és azóta tényleg kevesebb a fűtésszámlája, mondta az ATV Vakkomondor című műsorában Beleznay Endre.
Az athéni metróban elhelyezett kijelzőkön a korábban megszokott időjárás-jelentés helyett a második világháborús náci megszállás szörnyűségeit bemutató, s Németországtól mindezért jóvátételt követelő kisfilmet kezdtek vetíteni.
Az elmúlt három év legjobb első negyedévét zárta a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft, amely a tavalyi veszteséges év után 2015 első három hónapjában 17 millió euró nyereséget produkált - derült ki a cég jelentéséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek.
A Glass Animals, a Delta Heavy, a House of Pain, Jillionaire, valamint Dj Yoda is fellép az idei Strand - Nagyon Zene Fesztiválon Zamárdi szabadstrandján augusztus 19-től 22-ig.
Ma kontinensszerte, így Magyarországon is Európa-napot tartanak, Budapesten fesztivált és futóversenyt rendeznek a magyar uniós tagság 11 évének megünneplésére.
Az ellenük felhozott vádak ejtését vagy az ügyüknek az őket megvádoló Marilyn Mosby államügyésztől való elvételét kérelmezte az a hat baltimore-i rendőr, akit Freddie Gray halála miatt vettek őrizetbe.
Nehezen szokta meg a gazdagságot Andraschek László felesége, Anikó asszony. A lottón 630 milliót nyerő férfi neje ma már sofôrrel furikázik.
A vádak ejtését, vagy az ügyész, Marilyn Mosby kizárását kérte pénteken a hat baltimore-i rendőr, akit egy 25 éves afroamerikai őrizetes, Freddie Gray halála miatt vettek őrizetbe.