Immár lassan négy éve, hogy a Maserati lerántotta a leplet SUV tanulmányáról, a Kubangról. Akkoriban egy ígéretet is tettek a gyáriak, hogy hamarosan sorozatgyártásban is elkészül a márka első hobbiterepese. Gyors fejlesztésről ugyan nem beszélhetünk, de úgy tűnik, jövő év elején valóban bemutatkozik a Maserati Levante névre keresztelt autó, mely a Detroiti Autószalonon ünnepli majd premierjét.
Több mint hat évvel az euró szlovákiai bevezetése után még mindig jelentős mennyiségű nemzeti valuta, hárommilliárd szlovák korona van lakossági kézben.
Meadow Vista – Még nem született olyan állat, amely elől megfutamodtam volna – mondta a CBS riportjában Carl Moore (73), aki puszta kézzel űzött el egy fekete medvét a kaliforniai birtokáról.
Hadiállapotot vezettek be a luhanszki oroszbarát szakadár vezetők az önkényesen kikiáltott "népköztársaságuk" területén. Az erről szóló "törvény" kedden lépett életbe.
A McDonald's gyökeresen átalakítja szervezetét és növeli franchise rendszerben működő gyorséttermei számát az egész világon, miután első negyedéves teljesítménye rosszabb lett a vártnál - írja a Napi Gazdaság a BBC cikkére hivatkozva.
A Mount Everest (Csomolungma) alaptáborához közeli falvakban elhelyezkedett utolsó hegymászók is elkezdték összecsomagolni felszerelésüket, és elhagyják a hegyet, miután a mászók állandó kíséretéhez tartozó serpák úgy döntöttek, hogy biztonsági okokból és az idő rövidsége miatt már nem állítják helyre a csúcsra vezető utat.
Május végén kezdődik és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése.
Sikeres évkezdésről tanúskodnak az Adidas első negyedéves számai. A devizahatásoktól megtisztított bevételek 9%-kal 4,1 milliárd euróra emelkedtek. A Reebok értékesítései 9%-kal, míg a TaylorMade Golf részleg eladásai 9%-kal estek. A kedvező eredmény hatására az Adidas árfolyama 3 százalékos pluszba lendült a délelőtt folyamán.
Nemzetközi gazdasági hátszél, több rövidtávú tényező segíti az európai gazdaság amúgy enyhe ciklikus fellendülését - írja kedden közzétett gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
Az elmúlt hetekhez hasonló kereslet jellemezte a mai aukciót is, amin a háromhavi hozamok egy bázisponttal 1,49 százalékra süllyedtek. Ezt lényegében stagnálásként értelmezhetjük és nem jelent új...
25 éves az Equilor, az ebből az alkalomból tartott háttérbeszélgetésen kérdeztük a befektetési szolgáltató vezetőit a brókerbotrányokkal kapcsolatban. Az eseményen az Equilor vezetői az alábbiakat...
Az európai részvényindexek eséssel kezdték a napot, délelőtt a befeketetők azonban venni kezdték a részvényeket. A figyelem továbbra is a brit választásokra szegeződik, de a görög gazdasággal...
Franciaország – A Szürke 50 árnyalata című film hatására felkapottá vált szado-mazo szexet ajánlott nők százainak álnéven, egy férfi modell képét felhasználva, a 68 éves francia férfi az interneten keresztül – írja a mirror.co.uk.
A verseny bírái ugyan nem értékelték az őrült produkcióját, de a nem éppen sportoló testalkattal rendelkező férfiúnak sikerült mosolyt csalni az arcokra.
Hozzávalók 12-15 személynek: 2 kg tarkabab 1 közepes füstölt csülök (kb. 1 kg) 1 pár füstölt kolbász (40 dkg enyhén csípős) 1 kg sertés lapocka 2 db nagyobb paradicsom 3 db zöldpaprika 1 csokor leveszöldség (sárgarépa, fehérrépa) 1 karalábé 40 dkg csipetke 45 dkg tejföl őrölt pirospaprika 4 fej vöröshagyma néhány babérlevél 1 db csípős zöldpaprika kevés almaecet liszt a habaráshoz só 5 gerezd…
Budapest - Laklóth Aladár (54) a Fáraó-ralin Szalay Balázs (50) navigátora lesz. Nyerő párosnak számítanak, hiszen 2002-ben már diadalmaskodtak együtt az egyiptomi viadalon.