Továbbra is a környező országok jelentik a legkedveltebb és legkeresettebb úti célokat a külföldi nyaralásra induló magyarok körében. A szomszédos Horvátország sikere töretlen, de Görögország is egyre népszerűbb, itthon pedig a Balaton az örök kedvenc. A nyári kikapcsolódás költségeire az emberek ötöde már tudatosan tesz félre– derült ki az OTP Bank kutatásából.
Az első negyedévben 6,6 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban, de 44,0 százalékkal több építési engedélyt adtak ki - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiadott engedélyek növekményéből 34 százalék szól lakásépítésre, a többi egyéb épületekre vonatkozik.
Vagy esetleg a cég viseli nehezen a kritikát? Emlékezzünk, mekkora ellenkezést váltott ki a cupertinoi óriásból, mikor megjelenésekor sokan közzétették, hogy hajlik a zsebükben az iPhone.
...amit senkinek sem vallanának be, nehogy körberöhögjék őket. 1. Még egyedül is gyertyafénynél vacsorázol. 10 jel, hogy javíthatatlanul romantikus a stílusod! 2. Ha egy jóképű ismeretlen rád néz az utcán, rögtön megpróbálod elképzelni, hogy fog kinézni az első közös gyereketek. 3. Ha a randipartnered nem segít levenni a kabátodat, szemezni kezdesz a vészkijárattal. Rossz ómen. 4.…
A Save the Children 2015-ös éves jelentése szerint a magyar anyák négyszer akkora eséllyel halnak meg terhességük során, mint a lengyelek vagy az osztrákok.
15-20 százalékkal hosszabb fékúttal számolhat, aki téli gumival közlekedik a nyári szezonban is - derül ki a nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu tesztjéből.
8%-kal növekedtek az első negyedévben a Lufthansa bevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva, amivel az elemzői várakozásokhoz képest kisebb pozitív meglepetést okozott. A légitársaság...
A Jobbik trónkövetelő ambíciói annál erőteljesebbek, minél gyengébbek, megosztottak az ellenfelek, mondta Ceglédi Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A négy nagy hazai tőzsdei részvény közül hármat vételre ajánl az Equilor. A brókercég-csődök ellenére a magyar kisbefektetők nem fordítottak hátat a befektetéseknek, a befektetési alapoknak. Az alapkamat év végére 1-1,3 százalék közé süllyedhet, az euró/forint 310 is lehet. Átmeneti korrekció után ismét erősödhet a dollár.
A Nissan és az AVIS dániai üzletága által aláírt szerződésnek köszönhetően az autókölcsönző vállalat hamarosan Európa legnagyobb Nissan elektromos járművekből álló flottáját tudhatja magáénak. Az új...
Kalifornia állam kormányzója áprilisban vezette be a mindenkire kötelező, összességében 25 százalékos fogyasztáscsökkentést, mivel hatvan éve nem volt akkora aszály, mint most, és drámai mértékben csökkentek a vízkészletek.
2020 még messze van, de a mostani cél az, hogy az egyetemi tanulmányokhoz emelt szintű érettségi és nyelvvizsga legyen a követelmény - mondta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Sipos Imre jelezte, hogy jelenleg a diákok tíz százaléka tesz emelt szintű vizsgát.
Hivatali vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy volt pénzügyőr ellen, aki a vádhatóság szerint milliós vagyoni előnyért adott ki minősített adatokat – közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
Jelentősen javultak az általános gazdasági kilátások Magyarországon az elmúlt években, ezért is sikerült kimozdítani a mélypontról az ingatlanpiacot és az építőipart - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Anglia - Kelly Cragg (33), több mint 24 órával a hivatalos bejelentés előtt osztotta meg tippjét az újszülött brit hercegnő nevét illetően ismerőseivel egy Facebook kiírásban. Akkor még nem sejthette, hogy beletrafált: a nevek és azok sorrendje is bejött – írja a mirror.co.uk.
Új irányok, összetett jogi, számviteli és adómódosítások alakítják a hazai pénzügyi ágazat életét, a hatékony működéshez pedig szükségessé válik a szabályozók részletes ismerete. A Deloitte legutóbbi iparági szemináriumán a pénzintézeti szektort érintő aktualitásokat, lényeges változásokat, valamint lehetőségeket foglalták össze a tanácsadó cég szakértői.
Az MNB mától visszaállította a TR Investment tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó a jegybank kötelezése nyomán közzétette a 2013. évi éves jelentését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma...
Anglia - Kelly Cragg (33), több mint 24 órával a hivatalos bejelentés előtt osztotta meg tippjét az újszülött brit hercegnő nevét illetően ismerőseivel egy Facebook kiírásban. Akkor még nem sejthette, hogy beletrafált: a nevek és azok sorrendje is bejött – írja a mirror.co.uk.
Az Adidas negyedéves árbevétele a vártnál jobb lett, a nettó profit viszont elmaradt az elemzői konszenzustól. A cégcsoport vezetősége megerősítette a céggel kapcsolatos, 2015-re vonatkozó kilátásait...
Idén 2,8 százalékos, jövőre 2,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság (EB), amely kedden tette közzé Brüsszelben az esedékes tavaszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.
Júliusban ismét együttes ülést tart a magyar és a szerb kormány - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután tárgyalt szerb partnerével.