"Modern történelmünk nagy tragédiája az első világháború; ahogy akkor nevezték, a Nagy Háború. Ennek rombolása mindmáig hat" - hangoztatta vasárnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke dél-amerikai körútjának második állomásán, Buenos Airesben, ahol megkoszorúzta az első világháborúban elesett magyar katonáknak emléket állító Hősök Falát. A beszédről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke…
Egy év alatt 181 terroristacsoportot számoltak fel a hatóságok Kínában, az északnyugati Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - közölték a régió székhelyén, Urumcsiban a hétvégén.
Három ember meghalt, ezrek pedig lakóhelyük elhagyására kényszerültek a heves esőzések okozta hétvégi áradások következtében az Egyesült Államoknak a Mexikói-öböltől a Nagy-tavakig terjedő részén.
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a vasárnap éjjel közétett előzetes hivatalos eredmények szerint, amelyet a szavazatok 97,1 százalékos feldolgozottsága után közöltek Madridban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált - mondta Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
Gyanús járműre és abban gyanús tárgyakra, köztük egy kuktafazékra bukkantak a rendőrök a washingtoni kongresszus épületének közelében vasárnap este. Az edényt felrobbantották, az autó tulajdonosát felkutatták és őrizetbe vették.
A jeruzsálemi körzeti bíróság újabb nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Ehud Olmert volt miniszterelnököt a Talansky-ügyben - közölte az izraeli közszolgálati rádió hétfő reggel.
Vasárnap az országban tiltott határátlépés miatt 490 embert fogtak el a rendőrök, mondta az MTI-nek az ORFK. A legnagyobb csoport – 98 afgán, köztük 17 gyerek – hajnalban vágott neki a zöldhatárnak Ásotthalomnál. (MTI)
Véres attakok a parlament körül. — Sortűz a Ferdinánd-hídnál. — Agyonlőttek egy lovas rendőrt. - Barikádok az utcákon. — Véres összeütközések a munkásság és a fegyveres erő között. — Forradalmi jelenetek a külső Váci úton
Mindannyian szeretünk elidőzni a családi fotóarchívumban, ezért új sorozatunkban játékra invitáljuk Önöket! Annyi a feladatuk, hogy találják ki, éppen melyik híresség gyerekkori képeiből szemléztünk.
Az elmúlt napok esőzései nyomán keletkezett árhullámnak jelenleg nincs utánpótlása, a kisebb folyókon már levonult, a nagyobb folyókon fokozatos vonul le az ár - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfő délelőtt az MTI-vel.
Az INA horvát olajipari vállalat úgy döntött, eladja ingatlanjai jelentős részét, az értékesítéstől pedig 32 millió euró (több mint 10 milliárd forint) bevételt vár - értesült a horvát sajtó a...
A LeBron James vezette Cleveland Cavaliers hihetetlen izgalmak után, hosszabbításban verte hazai pályán az Atlanta Hawks csapatát, így szinte behozhatatlan előnyre tett szert a keleti főcsoport döntőjében.
Aranysakál, nyestkutya, mosómedve, és főleg a fákon “minden élőlényt legyilkoló” nyérc (képünkön) – ezek a ragadozók szivárognak át Szlovákiából a Csallóköz magyar oldalára is. Egy, a gyilkos konkurencia miatt nyilván aggódó szlovák vadász szerint a felelőtlen bundatenyésztők engedték szabadon a … Folytatás
Mintegy 1,8 milliárd forint szerepel még a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2013. évi befizetésekből, amelyek felhasználási határideje 2015. május 31-én jár le - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.
Tarlós István főpolgármester csatlakozott Áder János köztársasági elnöknek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni felhívásához. Budapest főpolgármestere ezt az után közölte újságírókkal, hogy az államfővel hétfő délelőtt megbeszélését folytatott hivatalában.
Szocpol helyett jön a csok - már egy gyermek esetén is ad pár százezer forintot az állam, és nem csak új, hanem használt lakásra vagy ingatlan bővítésére is.
Beharangozó cikkünkben hírt adtunk már róla, hogy idén ismét találkozóra invitálták a stuttgarti gyár legszebb veterán versenyzőit, a jeles esemény pedig azóta lezajlott: immár a IX. Csillagtúra mezőnye indult útnak május 1-jén a Felvonulási térről, hogy kétnapos megmérettetés keretében érje el Pécset és a célszalagot.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a keddi nap nem csak Farkas Bertalan életében egy komoly mérföldkő, hanem a magyarok nemzeti érzelmében is, ugyanis 35 év telt el azóta, hogy az első magyar űrhajós bevonult a magyar történelembe.
Tarlós István főpolgármester csatlakozott Áder János köztársasági elnöknek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni felhívásához. Budapest főpolgármestere ezt az után közölte újságírókkal, hogy az államfővel hétfő délelőtt megbeszélését folytatott hivatalában.
Az ázsiai indexek több éves csúcsokat döntöttek a reggeli kereskedésben, viszont az európai tőzsdék - az a néhány piac, ami nyitva van ma - komolyabb esésekkel indítottak. Megint a görög válság...
Autóbalesetben életét vesztette John Forbes Nash, a Princeton Egyetem matematikusa, közgazdasági Nobel-díjas, akinek életéről Egy csodálatos elme címmel négyszeres Oscar-díjas film készült. A 86...
Lapinformáció szerint az INA horvát olajipari vállalat úgy döntött, eladja ingatlanjai jelentős részét, az értékesítéstől pedig 32 millió euró (több mint 10 milliárd forint) bevételt vár.
Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek - közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.
A színész kedvese a párizsi tenisztora öltözött fel kissé szellősen, ugyanis amikor elfoglalta helyüket a szerelmespár a sporteseményen, azonnal világossá vált, hogy a dekoratív hölgy otthon hagyta bugyiját.