A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,73 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 21 642,72 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött a pénteki záráshoz képest.
A 93 éves német férfi a rámpán tejesíthetett szolgálatot a haláltáborban. Pusztai-Fahidi Éva nem a büntetést, hanem az ítélet kimondását várja a bíróságtól.
Négy szakszervezeti konföderáció nekiesett az ötödiknek: azt állítják, a Liga uniós pénzből vásárolja ki a tagságot. A Liga szerint az előző kormányzati érában meg pont ők nem nyertek pályázatokon.
Mármint nem Orosz Mihály Zoltán és a Matolcsy-féle gazdasági modell, hanem Palvin Barbi és Mihalik Enikő. Szerkesztőségünk ilyesmi témákat követő tagja szerint minderre még nem igazán volt példa korábban.
Tovább zuhantak az IBM bevételei az első negyedévben, ami részben az erősebb dollár, részben pedig a hardver-üzletág gyengélkedésének számlájára írható. Viszont a negyedéves profit felülmúlta az...
Gránát csapott be a lövészárok mellvédébe és Howley őrnagyot hátba találta. Az őrnagy szörnyethalt; ugyanez a sors ért egy közkatonát, akinek teste messzire röpült. Száz éve írta a Népszava
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rovartani vizsgálatok eredményei alapján megállapította a kéknyelv betegség szempontjából a vektormentes időszak végét Magyarország egész területén, a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében az országos főállatorvos engedélyezte a betegség elleni vakcinázást - közölte a Nébih hétfőn az MTI-ve
Még ma is, ha beütöm az interneten a keresőbe a transzzsírsav szót, betegséggel, néhol még halállal is társítva jelenik meg a kidobott cikkekben, mintha ez egész világ háborút hirdetett volna a zsírok ezen képviselője ellen. Tényleg ennyire kell félnünk a transzzsírsavaktól, ha igen, megnyerhető-e a háború ellenük?
Whitney Houston lányát az énekesnő édesanyja, Cissy Houston vette szárnyai alá az elmúlt években. Bobbi Kristina Brown csaknem 3 hónapja volt kómában, és Cissy volt veje kijelentésére reagált, miszerint Bobbi felébredt volna. Bobbi Kristina Brown teljes és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, állítja nagyanyja, Cissy Houston. Whitney Houston 22 éves lányára január végén eszméletlenül…
Az átlagéletkor 13 év. Nézd meg, hogy tolják az Enter Sandmant! Rendkívül meggyőzően adja elő az Enter Sandman című Metallica-számot Alejandra, Paulina és Daniela, a három mexikói testvér. Kapcsolódó írásunk: kétéves kisfiú bluest énekel A tinilányokThe Warning zenekar tagjaiként óriási rajongótáborra tettek szert, mióta tavaly nyáron felkerült a Metallica-feldolgozásuk. Nézzétek: A kedvencünk…
Ismét erősödő irányt vett a hazai fizetőeszköz, aminek következtében kedden is jócskán 300 forint alatti eurójegyzéseket látunk. A dolog hátterében leginkább régiós hatást vélünk felfedezni, de...
A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak - állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés...
A Nemzetgazdasági Minisztérium változatlanul, továbbra is várja a nyertes pályázóktól a gazdaságfejlesztési pályázatok számláit, elszámolásait, hiánypótlásait - hívta fel a figyelmet az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
Egy hattagú brit családot keres az Egyesült Királyság rendőrsége. Magyarországon keresztül szöktek el, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam (IS) nevű terrorszervezethez.
A hat rendvédelmi szakszervezet szerint az érdekképviseletek ellehetetlenítését szolgáló jogintézményeket és súlyos diszkriminatív elemeket tartalmaz a jogszabály.
Két kiszivárgott képen is láthatjuk a Toyota Hilux következő generációját. A Thaiföldről érkező képek alapján a stílus nem változik jelentősen, viszont egyes pletykák szerint a kiforrott technikát továbbfejlesztik a japánok.
A Magyar Nemzet információi szerint ezt kezdeményezte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Quaestor egykori vezetőjének 30 napos előzetes letartóztatása április 29-én járna le, most bíróság dönthet majd a hosszabbításról.
Őrizetbe vették az olasz hatóságok a múlt hétvégi földközi-tenger hajókatasztrófa két túlélőjét, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, mert az illegális bevándorlókat szállító, szerencsétlenül járt halászhajó legénységéhez tartoztak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) a képviselői keddre virradó éjszaka úgy nyilatkoztak, 800 halottja…
Nem állítják át az órákat az idei nyárra Egyiptomban; erről döntött hétfőn az egyiptomi kabinet, továbbá arról is, hogy tanulmányozzák a villamosenergia-fogyasztás csökkentését célzó gyakorlat végleges felfüggesztésének lehetőségét is - jelentette az Ahram Online című hírportál.
Tovább zuhantak az IBM bevételei az első negyedévben, ami részben az erősebb dollár, részben pedig a hardver-üzletág gyengélkedésének számlájára írható. Viszont a negyedéves profit felülmúlta az...
Alig mozgott a forint estétől kedd reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben: az euró jegyzése 298,18 forintra mérséklődött a hétfő esti 298,22 forintról.
A MOL bejelentette, hogy Simola József, a társaság pénzügyi vezérigazgató helyettese 1 darab Magnolia kötvényt vásárolt 100,5 százalékos nettó átlagárfolyamon. Ezzel tulajdonában már 5 darab Magnolia...
Súlyos csapás a magyar demokráciára a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló törvény, amelyet a múlt héten fogadott el az Országgyűlés - közölte hat rendvédelmi szakszervezet kedden az MTI-vel.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium arra törekszik, hogy 5 nagybank, köztük a JP Morgan és a Barclays devizapiaci manipulációval kapcsolatban indult vizsgálatát május közepéig egy összevont...
Ez nem bérharc, ez a magyar egészségügy helyzetére való felhívás - mondta Kiss László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Fekete hétvégéket hirdettek a magyar kórházak ápolói.