2015. április 21. kedd

ápr. 21
6:24
Káosszá fajult a görög dráma (Privátbankár)
A Sziriza kormány 3 hónapos regnálása olyan zűrzavart hozott az ország számára, ami lassan már felülmúlja a 2-3 évvel ezelőttit, amikor végül összehozták a mentőcsomagot. A kormány több megegyezést aláírt európai partnereivel, ezeket nem tartotta be, a pénzt viszont várná, miközben csődbe vezeti országát.
ápr. 21
6:24
Régi lemez (Kripto Akadémia)
A Fideszben változatlanul első számú axióma, hogy mindenről Gyurcsány tehet. Legfeljebb Bajnai.
ápr. 21
6:26
Balatoni nyár (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök is látva az ostoba intézkedés ellentmondásait, mára biztosan megbánta, hogy engedett a felkészületlen és erőszakos keresztes vitézek nyomásának.
ápr. 21
6:27
Egyre több az óriáspanda (Infostart)
A vadon élő pandanépesség számottevő, 10 év során több mint 31 százalékos szaporodásáról számolt be az óriáspandáiról nevezetes délnyugat-kínai Ja'an város.
ápr. 21
6:36
A bíróságon folytatódhat a Tállai-Lukács csata (ATV)
Lukács László jobbikos képviselő beperli Tállai Andrást, mert szerinte az államtitkár bűncselekmény gyanújába keverte őt, a Kun-Mediátor kapcsán feltett hétfői kérdésére. A jobbikos politikus a karcagi illetőségű Varga Mihály, és Fazekas Sándor felelősségét firtatta. Tállai András a válaszában azt mondta: mivel a jobbikus politikus ügyvédi irodája ugyanabban az épületben van, mint a Kun-Mediátoré,…
ápr. 21
6:38
Újabb baleset az M1-esen (ATV)
Újabb baleset történt az M1-es főváros felé vezető oldalán kedd reggel. Ezúttal Nagyigmánd térségében, a 90-es kilométernél karambolozott három jármű - tájékoztatott a rendőrség honlapján a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
ápr. 21
6:40
Kémbotrány: újratárgyalhatják Szilvásy Györgyék ügyét (ATV)
Súlyos jegyzőkönyv-vezetési hiányosságok miatt újratárgyalhatják a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetését érintő, kémbotrány néven ismert ügyet, amelyben Szilvásy György volt titokminisztert is letöltendő börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában.
ápr. 21
6:42
A Dohány utcában (Alternatív Energia)
A zsinagóga előtt tíz olyan emlékművet lepleztek le, melyek sikeres magyar-zsidó személyeket ábrázolnak.
ápr. 21
6:42
Ezek nélkül nem tudja csökkenteni társasági adóját (Adózóna)
A társaságiadó-alap csökkentéséhez, illetve az adókedvezmények érvényesítéséhez – a számviteli bizonylatok mellett – gyakran külön dokumentum (például nyilatkozat, okirat) is szükséges.
ápr. 21
6:44
Elefántok Közép-Európa porcelánboltjában (Alternatív Energia)
Csörömpölni kezdett a kelet-közép-európai porcelánbolt, amikor Zeman cseh köztársasági elnök bejelentette, részt vesz a májusi orosz győzelmi ünnepségen.
ápr. 21
6:46
Vérlázító (Alternatív Energia)
A parlamentünk fideszes alelnöke Gulyás Gergely a Heti Válasznak adott nyilatkozatában a következőket válaszolta az egyik kérdésre...
ápr. 21
6:48
Az Élet Menete (Alternatív Energia)
Április 16-n az egész világon, így nálunk is, megemlékezéseket tartottak a holokauszt áldozatairól, a nácik által legyilkolt zsidó és más származású emberek millióiról.
ápr. 21
6:51
Baleset történt az M1-es autópályán (Blikk)
ápr. 21
6:53
Auschwitzi lágerőr ellen indul per (Blikk)
ápr. 21
6:54
Auschwitzi lágerőr ellen indul per Németországban (ATV)
A németországi Lüneburgban ma kezdődik az „auschwitzi könyvelő” pere. A 93 éves Oskar Gröninget azzal vádolják, hogy bűnrészes volt több 300 ezer magyar zsidó meggyilkolásában.
ápr. 21
6:56
A szemünk előtt bontakozik ki a Földközi-tengeri tragédia (ATV)
Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint az EU-nak mielőbb lépnie kell, mivel a Földközi-tengeren menekülés közben vízbe fulladt halálos áldozatok száma idén már 1500, ami ötvenszer (!) több, mint tavaly ilyenkor. Pedig már 2014 is rekord év volt. A Nemzetközi Migrációs Szervezet már hetek óta kongatta a vészharangot, de hiába.
ápr. 21
7:00
Életfogytiglant kapott a hat gyerekét megölő anya (Blikk)
Provo - Életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották az Egyesült Államokban azt a 40 éves asszonyt, akiről tavaly kiderült, hogy meggyilkolta hat újszülött gyermekét.
ápr. 21
7:00
A gyermekek és fiatalok kábítószer-használatáról rendeznek konferenciát (Infostart)
Mintegy háromszáz magyarországi és külföldi szakember részvételével kétnapos nemzetközi gyermek- és tinédzseraddiktológiai konferencia kezdődik ma a győri Városházán.
ápr. 21
7:03
Kilencmilliárd dolláros szerződést kötött az Emirates és a Rolls Royce (Infostart)
Kilencmilliárd dolláros szerződést kötött az Emirates légitársaság az angol Rolls Royce hajtóműgyártó céggel, amely a légitársaság ötven A380-as Airbusához szállíthat hajtóműveket.
ápr. 21
7:06
A határok nem állítják meg a pályakezdőket (HR Portál)
A jövő munkavállalói készek akár többször is országot váltani a megfelelő munkahelyért. A megváltozott munkavállalói preferenciák a munkaadókat is válaszra késztetik, hiszen a képzett munkaerőért folytatott verseny egyre élesebb - derült ki a portálunkhoz eljuttatott nemzetközi kutatásából.
ápr. 21
7:06
Atomerőmű: jogszerűen történt a sérült fűtőelemek szállítása és elhelyezése (ProfitLine)
Jogszerűen, a nemzetközi irányelveket teljes mértékben figyelembe véve szállították el Paksról a 2003-as üzemzavar során megsérült fűtőelemeket – közölte Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.
ápr. 21
7:08
Késhet a nyugdíj az értékszállítók sztrájkja miatt (HR Portál)
Kedden éjféltől határozatlan ideig beszünteti a munkát az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének a JNT Security Kft.-nél működő tagszervezete, miután nem tudtak megegyezni a bérekről a munkáltatóval - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége portálunkkal.
ápr. 21
7:09
Újrakezdődhet Szilvásyék kémpere (Blikk)
ápr. 21
7:10
Kevés a beruházás Németországban - reformokat sürgetnek a munkaadók (HR Portál)
Közös kiáltványban bírálják az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormány gazdaságpolitikáját, és reformokat sürgetnek a legnagyobb német munkaadói érdekképviseletek - írta hétfőn a Bild című lap.
ápr. 21
7:12
Így épül a híd a felsőoktatás és a munka világa között (HR Portál)
Áthidalható-e az oktatás és a munka világa közti szakadék? Mennyit ér egy diploma a munkaerőpiacon? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a XIV. Felsőoktatási Média Konferencia első kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. A probléma nagyságát mutatja, hogy a munkanélküli fiatalok száma Európában elérte a 7,5 milliót.
ápr. 21
7:12
Felvétel: Szél Bernadett kiakadt Lázárra (ATV)
Az LMP társelnöke kőkemény szexizmusnak tartja, amit Lázár János művelt hétfőn a Parlamentben. Szél Bernadett szerint csak így lehet értelmezni azokat a beszólásokat, amelyeket rá, és egy másik képviselőnőre tett. Lázár János végül úgy kért bocsánatot az ülésen, hogy azt mondta: ilyen gondolat az LMP-s politikussal kapcsolatban nem jutna eszébe.
ápr. 21
7:27
Az ókori Memphisz városfalának maradványait tárták fel (Infostart)
Az óegyiptomi főváros, Memphisz városfalának maradványait tárták fel Kairótól 20 kilométerre délre orosz régészek.
ápr. 21
7:27
Őrizetbe vettek két embercsempészt (Blikk)
ápr. 21
7:29
Őrület! Ilyen gyorsan nem száguldott még vonat (Blikk)
ápr. 21
7:30
Nincs nyugalom a végrehajtói kamaránál (ATV)
Még a magyar közéletben is ritkaságnak számító botránysorozat előzte meg a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara működésére vonatkozó szabályok módosítását. A végrehajtók belháborúja a jelek szerint nem ért véget.
ápr. 21
7:32
Európába látogat Jeb Bush (ATV)
Németországba, Lengyelországba és Észtországba utazik júniusban Jeb Bush republikánus politikus, volt floridai kormányzó, a következő amerikai elnökválasztás egyik feltételezett elnökjelölt-aspiránsa.
ápr. 21
7:33
Bobbi Kristina Brown állapota nagymamája szerint „visszafordíthatatlan” (Éva Magazin)
Whitney Houston lányát az énekesnő édesanyja, Cissy Houston vette szárnyai alá az elmúlt években. Bobbi Kristina Brown csaknem 3 hónapja van kómában, és Cissy volt veje kijelentésére reagált, miszerint Bobbi felébredt volna. Bobbi Kristina Brown teljes és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, állítja nagyanyja, Cissy Houston. Whitney Houston 22 éves lányára január végén eszméletlenül…
ápr. 21
7:34
Hajókatasztrófa: őrizetbe vettek két embert (ATV)
Őrizetbe vették az olasz hatóságok a múlt hétvégi földközi-tenger hajókatasztrófa két túlélőjét, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, mert az illegális bevándorlókat szállító, szerencsétlenül járt halászhajó legénységéhez tartoztak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) a képviselői keddre virradó éjszaka úgy nyilatkoztak, 800 halottja…
ápr. 21
7:36
Sorra rúgják ki mindenhonnan a bukott brókercéget (Privátbankár)
Miután elvesztette tevékenységi engedélyét, a tőzsde összes szekciójából is kipenderítették a Hungária Értékpapírt.
ápr. 21
7:36
Újabb baleset az M1-esen: busz, teherautó és kamion ütközött (Alternatív Energia)
A balesetben egy ember megsérült.
ápr. 21
7:38
A változatosság kedvéért: még mindig késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Várhatóan kedden kora délután állhat vissza a menetrendszerű vonatközlekedés.
ápr. 21
7:39
A kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittasság (Infostart)
A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak - állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.
ápr. 21
7:39
Lázár: az Európai Bizottság jóváhagyta a nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést (ProfitLine)
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország és Oroszország közötti nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
ápr. 21
7:40
Lángokban állt egy kamion az M1-esen - Videó! (Alternatív Energia)
ápr. 21
7:42
Video: Az igazi Ronaldo Zidane-nal varázsolt! (Sport365)
Igazi sztárcsapatot verbuváltak a szervezők az Egyesült Nemzetek Szervezete által rendezett jótékonysági mérkőzésre, amelyen a Zinedine Zidane és Ronaldo vezette különítmény a Saint-Étienne All Star csapatával csapott össze.
ápr. 21
7:42
Az állam toborzott külföldi befektetőket a Quaestor irreális ingatlanprojektjéhez (444.hu)
Ötös metróval és nem létező Duna-híddal is reklámozták az egymilliárd eurós Dunacity projektet, amely a Quaestor erejét és a piacot tekintve teljesen valószerűtlen volt. A külügyhöz tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség próbált Tarsolyéknak segíteni.
ápr. 21
7:45
Késnek a vonatok Pécel és Isaszeg között (Blikk)
ápr. 21
7:48
Dobrev: nem hozzuk kellemetlen helyzetbe Lázárt (ATV)
"Nem foglalkoztunk, és kínosan figyelünk rá, hogy ne is foglalkozzunk Magyarországgal" - mondta Dobrev Klára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 21
7:54
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt (Privátbankár)
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
ápr. 21
7:54
Új sztárpár a láthatáron? Kiderült, kivel kavar Berki Krisztián (Kripto Akadémia)
A milliomos macsó könnyen túltette magát műsorvezetőtársán.
ápr. 21
7:56
Újabb légitársaságnál sztrájkolnak - Budapestet is érinti (Privátbankár)
Tíz napos sztrájkot jelentett be a portugál TAP (Transportes Aéreos Portugueses) légitársaság pilótáit tömörítő szakszervezet.
ápr. 21
7:57
Sztrájkolnának az értékszállítási dolgozók (Infostart)
Határozatlan időre sztrájkot kezdeményez kedd éjféltől az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (ÉŐDSZ) a JNT Security Kft.-nél működő szervezete a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek védelmében, miután a munkáltatóval még december 18-án elkezdődött 2015-ös bértárgyalások eddig nem vezettek eredményre - közölte Kovács Zoltán, a sztrájkbizottság elnöke hétfőn az…
ápr. 21
7:59
Visszatér Mesterházy? - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy felvetődött az MSZP-ben: Mesterházy Attilát újra integrálni kellene a pártvezetésbe. A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy május végétől lakossági mosógépcsere pályázat várható.
ápr. 21
8:03
Hamis magyar okmányokat gyártottak külföldieknek az ügyintézők (Blikk)
ápr. 21
8:05
Fa Nándor célba ért (Blikk)

Keresés