Benyújtotta Varga Mihály a parlamentnek azt a 141 oldalas törvényjavaslatot, amely a brókerbotrány nyomán, a korábbi ígéreteknek megfelelően jelentősen szigorítja a pénzügyi intézmények, köztük...
2010 után érdekes volt, hogy az MFB-nek nem volt elszámoltatása, úgy nézett ki, hogy van valami kontinuitás, de 2011-ben azt lehetett hallani, hogy az ETO Park miatt mégis lesz vizsgálat, de a mai kommunikációból az derül ki, hogy ezt végül elsikálták – ezt Brückner Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A német kormány által jelzettnél valamivel lendületesebb gazdasági növekedésre számítanak az idén a német gazdaságkutató intézetek - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az ifo gazdaságkutató intézet a négy vezető német kutatóintézet közös tavaszi jelentésének megállapításairól.
A Peugeot már régóta szemez egy sportos kompakt megalkotásának lehetőségével, és úgy látszik, hogy a nemrégiben piacra dobott 308 GT-vel nem elégednek meg, főleg azok után, hogy körülbelül két és fél éve R jelzéssel már megalkottak egy koncepciót, mely 271 lóerővel tépte volna fel az aszfaltot, ám azóta sem került sorozatgyártásba. Ezúttal még nagyobbat álmodtak a franciák, és ígéretüket betartva,…
Hozamcsökkenéssel értékesített 3, 5 és 15 éves államkötvényeket a két közelebbi lejárat esetében megemelt összegben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Rendkívül jónak értékelte a magyar-szerb kapcsolatokat Kövér László magyar és Maja Gojkovic szerb házelnök csütörtökön Belgrádban. A házelnöki találkozót követő sajtótájékoztatón Kövér László kijelentette: a remények szerint a jelenlegi parlamenti ciklusban olyan stratégiai együttműködést sikerül megalapozni a két ország között, amely virágzó korszakot nyit a két ország kapcsolatában.
A főleg utazásszervezéssel foglalkozó karcagi Kun-Mediátor Kft. illegálisan gyűjtött betéteket, és cserébe magas hozamot ígért főleg helyieknek. Egyik vezetőjéről fotót közölt a rendőrség.
Húsvét hétfőn szabadult Damu Roland (40), aki négy és fél év börtön kapott az azóta Vajnává lett Palácsik Tímea megerőszakolásáért és megütéséért. Igaz, a színész csak három évet töltött végül le, ő ezt sem érzi jogosnak.
Magyarország - Nagyhatalmú fideszes közeli hozzátartozója, ceglédi piramisjáték, és gyanús önkormányzati pénzelhelyezések is feltűnnek a felfüggesztett Hungária Értékpapír ügyében - írja az fn.hir24.
A celebnő mindennapjait csaknem 30 millióan követik napról napra. Mikor már azt hinnénk, nem tud több meglepetést okozni, a Harper’s Bazaarnak adott interjújában ismét megtudhattuk egy apró részletet a Kardashian mindennapjaiból - írja a Dívany.
Magyarország - Hidegháborús hangulat uralkodik a világban, de a politikai kapcsolat szerencsére még megvan a felek között - mondta Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértő az M1 reggeli műsorában.
Nem kezdődött egyeztetés az adósságrendezés ügyében a kormányzat és a beszállítók között. A cégeknek gyorssegélyre van szüksége, nem tudják megvárni az intézményrendszer átalakítását, írja a VG Online.
Lezajlott a MOL éves rendes közgyűlése, melyen a főbb határozati javaslatok elfogadásra kerültek, így az 50 milliárd forint osztalék kifizetéséről szóló javaslat is. A közgyűlésen a szavazó...
Fennállásának legjobb eredményét érte el a TakarékBank tavaly, adózott eredménye 2014-ben 2,040 milliárd forintra emelkedett. Emellett számos, az egész takarékszövetkezeti szektort érintő fejlesztés...
A magyar kormány tartalmilag és formailag is átalakította a 2014-2020-as uniós források felhasználásának pályázati rendszerét - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Piac és Profit szakmai konferenciáján Budapesten.
A következő 18 hónapban saját részvényeket vehet vissza a társaság. A Magyar Telekom mai közgyűlésén döntöttek arról, hogy a társaság a következő 18 hónapban saját részvényeket vásároljon vissza. A...
A felnőtt magyar netezők 98 százaléka legalább havonta egyszer hallgat zenét, közel kétharmaduknak a zenehallgatás az élet tíz legfontosabb mozzanatainak egyike. Nem véletlen tehát az okostelefonok és a zenei streaming szolgáltatások gyors terjedése.
A téves információ közlése akkor is az uniós jog által tiltott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha az nem szándékos, csak egyetlen egyszer történik, és egyetlen ügyfelet érint - mondta ki csütörtökön a UPC Magyarország ügyében lefolytatott eljárásban kihirdetett ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság.