Várhatóan ma lesz hivatalos végeredménye a múlt vasárnapi tapolcai időközi országgyűlési választásnak. A külképviseleti voksokkal együtt a helyi választási bizottság este megállapíthatja az időközi választás eredményét.
A 2009-ben elindult JEREMIE-programok fontos hatást gyakoroltak a hazai kockázatitőke-piacra: az MV Zrt. tájékoztatása szerint a 28 alapkezelő 2014 végéig mintegy 75 milliárd forintot helyezett ki.
Ukrajna - Kilenc hónappal a maláj gép lezuhanása után a szakemberek végre eljuthatnak az utolsó, eddig még nem vizsgált roncsokhoz, és remélhetőleg megtalálják az utolsó két áldozat maradványait is.
Már körözi a rendőrség a karcagi Dobrai Sándornét (61). Az ő családi cége az a Kun-Mediátor, amely milliárdokkal károsította meg a pénzügyi befektetőit. A rendőrség most kép alapján körözi a sikkasztással gyanúsított felelős vezetőt.
Technikai probléma miatt csúszott az adósságkezelő a mai kötvényaukciós eredményeinek a kihirdetésével, de komolyabb baj nem történt. A kereslet kielégítőnek bizonyult és a tervezett 45 milliárd...
Németország mindenképp megmenti az adósságválsággal küszködő Görögországot, amelynek gazdasági teljesítőképessége arra biztosan elég, hogy a kamatokat fizetni tudják – mondta a 180 percben Szanyi Tibor EP-képviselő.
Már csak 2015. szeptember 7-ig kell várni, hogy tovább gyorsuljon az átutalások rendszere Magyarországon - jelentette be Bartha Lajos, az MNB igazgatója a Portfolio csütörtöki Pénzügyi IT...
Tandíja felét, több százezer forintot, is kifizethet büntetésként az a hallgató, aki nem szerzi meg a nyelvvizsgát időben, vagyis tanulmányai idejének másfélszerese alatt. Az első határidő nyáron jár le, írja az Origo.
Orbán Viktor miniszterelnök és Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke aláírta csütörtökön a 2017-es vizes világbajnokság budapesti rendezéséről szóló megállapodást Lausanne-ban.
Jól megy a „low cost” avagy „budget” légitársaságoknak (magyarul sajnos nincs rájuk jó jelző, csak a fapados, ami nagyon félrevezető elnevezés). Forgalmuk, árbevételük, eredményük szépen növekszik, virul az iparág. Ebből a többé-kevésbé magyar légitársaság, a Wizz Air sem kivétel, tőzsdére menetele sikertörténet.
Budapest – A Miniszterelnökség korábbi állításaival ellentétben nem technikai problémák miatt zárolta a 700 milliárd keretösszegű gazdaságfejlesztésre szánt pénzeket, hanem konkrét korrupciógyanús ügyletek miatt.
Hozzávalók: A lecsós húshoz: 1 kg sertéshús 30 dkg lecsó 1 közepes fej vöröshagyma 5 evőkanál napraforgóolaj só bors 4 dl víz 2 gerezd fokhagyma 2 teáskanál fűszerpaprika A körethez: 25 dkg gyors rizs 2 teáskanál só A díszítéshez: 1 közepes kovászos uborka 1 db fekete olajbogyó 1 közepes paradicsom
Benyújtotta Varga Mihály a parlamentnek azt a 141 oldalas törvényjavaslatot, amely a brókerbotrány nyomán, a korábbi ígéreteknek megfelelően jelentősen szigorítja a pénzügyi intézmények, köztük...