Informatikai K+F, szoftverexport és innovációs audit tevékenységekben az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) segíti a jövőben az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztését célul kitűző szervezet, az Enterprise Europe Network aktivitásait.
Az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és az Európai Unió az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) "eszközeinek" megerősítését szeretné a kelet-ukrajnai tűzszünet és a minszki egyezmény betartatása érdekében - közölte kedden este a francia elnöki hivatal.
Az UniCredit Bank 16 milliárd forint adózott eredményt ért el 2014-ben, szemben a 2013. évi 6,4 milliárd forinttal - közölte a hitelintézet az MTI-vel hétfőn.
Nem alakult igazán jól a keddi kereskedés a Wall Streeten, noha a Nasdaq index tegnap 15 év után először érte el az 5000-es lélektani értékét, ma már az alatt zárt. Az általánosan rossz részvénypiaci...
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a szlovén parlament kedden késő este, s a jogszabály egyben megteremti a párok örökbefogadási jogát is - adta hírül a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
A kormány idei közfoglalkoztatási céljai között az elsődleges munkaerőpiacról kiszorultak, különösen a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatásának segítése mellett többi között a természeti és épített környezet védelme, a vasúti pályahálózat, illetve az országos közúthálózat környezetének tisztántartása, a roma lakosság társadalmi integrációja, önfenntartó települések…
Továbbra is töretlen a németek utazókedve, az utazásszervező cégek tavaly minden korábbinál nagyobb bevételre tettek szert - ismertették kedden a berlini nemzetközi turisztikai börzét (ITB) bemutató sajtótájékoztatón.
A kormány hatályon kívül helyezné az utazásszervezők szakmai minősítő vizsgájáról szóló rendeletet, helyette felsorolná azokat a szakképesítéseket, amelyekkel betölthetők ezek a munkakörök - az erről szóló rendelet tervezete a kedden jelent meg a kormány honlapján.
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter szövetségi törvényt sérthetett azzal, hogy hivatala ideje alatt is magánjellegű email-címét használta levelezésre a kormányzat által biztosított fiók helyett - derült ki a The New York Times amerikai napilap friss írásából.
Ezt azt is jelenti, hogy búcsúzom mára. De semmi gond, mert M. Ferenc folytatja reggel ügyeink közvetítését. Addig is legyen itt egy tök jó krautrock album:
Ukrajna gazdasági felzárkóztatásáért felelős összefogás alakult, a kezdeményezés számos nemzetközi csúcspolitikust is felsorakoztat - jelentették be kedden Bécsben.
A pápai állam honlapján kedden nyilvánosságra hozták a Vatikán új pénzügyi-gazdasági szervezeteinek szabályzatát, miután az olasz sajtó költekezéssel vádolta meg a Ferenc pápa által indított reformokkal megbízott bíborosokat.
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az idén is meghirdette a tavaszi kalászos növények (a tavaszi árpa, a tavaszi búza és a zab) vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató jellegű árat, amelyet tonnánként nettó 94 ezer forintban állapított meg.
Az elmúlt hét havazásai után jelentősen megnövekedett a hóvastagság a Pireneusokban. A hójelentésekből is látszik, hogy mennyire szerencsések a környék síterepei. Mostanában Európa 20 leghavasabb síterepeinek a jelentős részét a francia-spanyol határon fekvő hegységben találjuk.
A burgonya alapvető élelmiszernek számít világszerte, el sem tudnánk képzelni nélküle a mindennapjainkat. Legyen ebéd, vacsora, egy kis snack, ünnep- vagy hétköznap, ott van a tányérunkon valamilyen formában. Számtalan fogás alapját képezi, de a sült krumpli a kedvenc. Olcsó és igen változatosan tálalható.
Amint azt már sejteni lehetett, egyre nagyobb érdeklődés és egyre élesedő harc övezi a Top Level Domainek regisztrálását. A legnagyobb játékos ezen a piacon a Google, az Amazon, az Apple, illetve néhány más domain-regisztrátor óriás.
Rendkívüli közleményt tett ki az oldalára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden késő este. Este 19:30-tól központi hálózati probléma történt az Elektronikus Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben. Az...
Az Európai Bizottság elindította az új Szakpolitika Támogatási Eszközt (Policy Support Facility, PSF), amellyel támogatja a tagállamokat a kutatás és innováció politika megreformálásában; a lehetőséget elsők között Bulgária és Magyarország veszi igénybe - közölte az uniós szervezet kedden az MTI-vel.
A szerb gazdaság gyengülése az idei esztendő első negyedévében is folytatódik, növekedésre csak a második negyedévtől lehet számítani, de az az év végéig folytatódni is fog - jelentette ki Dusan Vujovic szerb pénzügyminiszter kedden a kopaoniki üzleti fórumon.
Hamburg — Hamburgban is kedvenc lett Stieber Zoltán (26). A német élvonalbeli futballbajnokságban szereplő klub válogatott játékosa a téli szünet óta parádézik.
Két hét múlva visszatér a képernyőre, de meg kellett húznia a nadrágszíját: Fábryt adásonként ötmillióval kevesebbért szerződtette az MTVA, mint az előző szezonban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Buda-Cash ügy után olyan törvényjavaslat benyújtására készül a jegybankkal is egyeztetve, amely alapján szigorítanánk a bírságolási szabályokat, vagyis a felügyelet nagyobb bírságokat is kiszabhatna, ami erősítené a bírságolás elrettentő erejét, valamint pontosítanák a jó üzleti hírnév fogalmát is – közölte a tárca kedden az MTI érdeklődésére.
Egy olasz és egy brazil színész is úgy halt meg Júdásként a színpadon, ahogy Sándor Péter majdnem! Mindhárman a szabálytalan önakasztás miatt kerültek a szörnyű helyzetbe: a magyar színésznek szerencséje volt.
Tiszteletre méltó embernek véljük azt, akinek a neve előtt feltűnik a két betű: dr. Az illető nyilván orvos vagy jogász – mindegy is, nagy tudású személy, aki sokat tanult, mielőtt az elismerést kiváltó titulust a neve elé biggyeszthette.
Benkő Dániel állítja: ő mindennek jó, csak apának nem. Lányai ezért nem is keresik a társaságát. A lantművész elárulta, többször is a fejéhez vágták, hogy vállalhatatlan a viselkedése. Benkő még az ő kedvükért sem hajlandó megváltozni, inkább lemond az apaság gyakorlásáról.
A Goodyear az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatja legújabb gumiabroncs-koncepcióját – egy futurisztikus abroncsot, amely saját maga képes villamos energiát termelni. Ez a gumiabroncs, amely a Goodyear Innovációs Központja tervezőinek agyszüleménye, és fejlesztési azonosító kódja alapján az egyszerű „BH03” elnevezést kapta, képes a keletkező nyomást és hőt villamos energiává alakítani.…
Budapest — „Már érik bennem a dalszöveg, de még mindig nem hiszem el, ami történt velem” – kezdte a hihetetlen történetet Schuster Lóránt (65), aki egy éve szembesült a vastagbélrákkal.
Budapest — Szerelmes az X-Faktor győztese, Tóth Andi (16)! Méghozzá életében először! Ráadásul nem is akárkibe, szívét egykori ellenfele, Földesi Péter (20) rabolta el.