A hét első felében nyújtották be azt a törvényjavaslatot, melynek elfogadása esetén többek között a tulajdonosok a személyes vagyonukkal is felelnének a felmerülő károk rendezése során. A törvény a...
David Cameron megerősítette, hogy ha hivatalban maradhat a május 7-ei parlamenti választások után, két éven belül népszavazást tartanak az EU-tagságról.
Története legnagyobb felvásárlását tervezi az Amazon.com - tudta meg a Forbes. A hírek szerint a luxuscikkek kiskereskedelmével foglalkozó Net-a-porter nevű vállalatot venné meg. A tárgyalások...
Talán kijelenthetjük, hogy ez már kissé túlzás: a New York-i Autószalonon bemutatkozó új Cadillac CT6 „a világ legfejlettebb és legjobban teljesítő audiorendszerét kapja”, amelyet a Bose valaha fejlesztett. Mindez jól hangzik, de 34 hangszóróval?
A 44 éves ibrányi férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a kutyákat a gyepmesteri telepre vitte volna, de mivel az zárva volt, elengedte őket az út mellett. A férfi állítólag olyan emberektől gyűjtötte be a kutyákat, akiknek nem lett volna … Folytatás
Folytatódott a kutatás a hét elején a francia Alpokban történt Germanwings-katasztrófa helyszínén péntek reggel. Negyedik napja tart a helyszínelés és az áldozatok maradványainak kiemelése.
Ünnepélyesen megnyitotta a mexikóvárosi magyar kereskedőházat csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki több megállapodást is aláírt a mexikói kormánnyal, és Magyarország megfigyelőként való felvételét kérte a Csendes-óceáni Szövetségbe
Még vizsgálja a kormány azt a helyzetet, hogy bár állampapírban voltak az állami intézmények brókercégeknél elhelyezett pénzei, de a Quaestor kapcsán mégis pénzben kapta vissza a Kereskedőház a...
Kémkedés gyanújával vettek őrizetbe az észak-koreai hatóságok két dél-koreai férfit. Az észak-koreai hírügynökség jelentésében az amerikai imperialisták "mocskos kampányát" emlegették az üggyel kapcsolatban.
A miniszterelnök szerint brókercégnél pénzt tartani egyenlő a rendkívüli kockázattal, "ezt minden magyar ember tudja hetek óta". Kár, hogy ilyenkor elfelejti, hogy az államnak is van egy brókercége.
Hat évvel ezelőtt súlyos depresszióban szenvedett, azóta rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt a Germanwings Airbus A320-as másodpilótája - tárta fel pénteken a Bild német bulvárlap, amely betekintést kapott hivatalos dokumentumokba.
Ma reggel gyengüléssel indított a forint, ami mértékét tekintve nem jelentős, ám ezzel a 300 alatti tartományból 301-ig mozdult el az euró árfolyama. A forint még így is jóval erősebb, mint a keddi...
A miniszterelnök szerint a kormánynak most egy lehetősége van, megfontolni, hogy az adófizetők pénzéből kifizessék-e a beruházást, vagy megvizsgálják az EU megjegyzéseit és „újragombolják a mellényt”.
Tavaly december és idén február között 7,7 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta - közölte a KSH. Azért nincs ok elkeseredni, ugyanis a szezonális hatásokat kiszűrve azt kapjuk, hogy még mindig...
A NAV pénzügyi nyomozói hatezerötszáz doboz cigarettát foglaltak le abból az autóból, amelyet vezetője a rendőri intézkedést elkerülve hagyott hátra az M3-as autópálya leállósávjában.
Az állami tulajdonú bankok, köztük az MKB további tőkeinjekcióra szorulnak annak érdekében, hogy a reprivatizációhoz egészségessé tegyék őket - jelentette ki Matolcsy György a Reuters beszámolója...
Miután kedden a Moody's hitelminősítő ügynökség "Caa3"-ról "Ca"-ra rontotta Ukrajna szuverén adósosztályzatát, tegnap azt is bejelentette, hogy kilenc ukrán bankra és egy lízingcégre vonatkozó...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a brókerügy megmutatta, hogy hiányzik Magyarországon egy olyan kincstári rendszer, amely megfelelő kondíciókkal biztosítaná a közpénzek, benne az önkormányzati pénzek "parkoltatását".
Hat évvel ezelőtt súlyos depresszióban szenvedett, azóta rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt a Germanwings Airbus A320-as másodpilótája - tárta fel pénteken a Bild német bulvárlap, amely betekintést kapott hivatalos dokumentumokba.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fontos szerepet tölt be a közszolgálat megújításában - hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem negyedik évfordulóján rendezett ünnepségén. Patyi András, az intézmény rektora elégedett az egyetem eddigi teljesítményével, és bízik benne, hogy a következő négy évben is hasonlóan eredményesek lesznek.
Szomorú aktualitást ad cikkünknek a kedden lezuhant Germanwings-gép katasztrófája: a franciaországi repülőgép-szerencsétlenséget vizsgáló hatóságok megállapítása szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak. Az utolsó hírek szerint depresszióval kezelték évek óta. Vajon miért nem tudtak erről munkatársai?
Lassan visszatér a válság előtti szintre a közép-kelet-európai régió biztosítási piaca, már ami a díjbevételeket illeti. A nyereségesség szempontjából azonban még nagy a lemaradás a korábbihoz képest...
Az egy évvel korábbihoz képest 24 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma a tavaly december és idén február közötti időszakban, a munkanélküliség 7,7 százalékos szintje pedig 0,7 százalékponttal volt alacsonyabb, mint egy éve - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Idén 21. alkalommal rendezik meg a legjelentősebb európai kiállítást és vásárt az alpesi technológiák témakörében, mégpedig hol máshol, mint az Alpok fővárosaként ismert Innsbruckban. 2015. április 15-17. között több mint 20 000 látogatót várnak az Interalpin szervezői.
Folyamatosan két személynek kell majd jelen lennie menet közben a pilótafülkében a norvég Norwegian, a brit EasyJet és a kanadai Air Transat légitársaság gépein.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az FHB Jelzálogbank Nyrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a csütörtökön kihirdetett ítélet szerint a pénzintézet forinthiteles szerződései...
A Porsche Design bemutatta legújabb, erősen limitált szériás tollát. A P’3135-ös nevet viselő írószer megvásárlásáról mindenki okkal álmodozhat: ki ne szeretne olyan anyagi helyzetben lenni, hogy 8 millió forintos tollat engedhessen meg magának?
A foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 124 ezret a tavaly december és idén február közötti három hónap átlagában, és 111 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).