A Gyöngyöshalász mellett zöldmezős beruházással gumigyárat építő Apollo Tyres ösztöndíjszerződést kötött kedden mintegy kilencven végzős technikussal - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Tizennyolc éven keresztül kettős könyvelést folytattak a Spanyolországban a jelenleg kormányon lévő Néppártnál (PP), egy titkos, úgynevezett B kasszából választási kampányokat, épületfelújításokat és pénzjutalmakat is fizettek - ismertette az ügyet vizsgáló bíró megállapításait a spanyol sajtó kedden.
Learattuk a mai híreket, mára búcsúzunk, ha csak nem történik valami egészen fontos és váratlan dolog, akkor megszakítjuk a csendet. A holnapi információadagolást Markóferkó kezdi majd. Én pedig ezzel a teljesen hipnotikus számmal búcsúzom mára.
Aj Vej-vej kínai képzőművész, ellenzéki aktivista, aki már több éve házi őrizetben van hazájában, és Joan Baez amerikai folkénekes kapja idén az Amnesty International legrangosabb kitüntetését, A lelkiismeret nagykövete-díjat.
A Germanwings légitársaság kedden lezuhant gépével hétfőn technikai gondok adódtak, az Airbus A320-as órákig vesztegelt a düsseldorfi repülőtéren - írta a Spiegel Online hírportál, amelynek értesülését megerősítette a Germanwings anyavállalata, a Lufthansa
A monetáris tanács a keddi ülés után kiadott közleményében azt írta, hogy megítélése szerint az inflációs kilátások és a reálgazdaság ciklikus pozíciója az irányadó ráta csökkentése és a tartósan laza monetáris kondíciók irányába mutat. Az óvatos kamatcsökkentés addig folytatódhat, amíg az a középtávú inflációs cél elérését támogatja.
Bizakodóak a húsvéti szezon előtt az édességgyártók, a Magyar Édességgyártók Szövetsége szerint 3-5 százalékkal nőhet idén a húsvéti édességek forgalma, amely tavaly 4 milliárd forintot tett ki.
Több mint négyszáz nőt és gyermeket elraboltak, ötvenet pedig megöltek a Boko Haram fegyveresei a nigériai Damaszak városában, amelyet a biztonsági erők nemrégiben foglaltak vissza a szélsőséges iszlamista szervezettől - közölték szemtanúk kedden
A horvát adórendszer nem hatékony, virágzik a szürkegazdaság, amely a bruttó hazai termék (GDP) 30 százalékát teszi ki, az adóterhek ugyanakkor a legszegényebb réteget sújtják, míg a vagyonadó a gazdagoknak kedvez – hangzott el a témában szervezett kerekasztal-beszélgetésen kedden, Zágrábban.
A visegrádi országok tervezői mellett Szerbiából és Horvátországból is indulhatnak fiatal tehetségek a Gombold újra! öltözéktervezési pályázaton, amelyet ötödik alkalommal hirdetett meg kedden a budapesti Design Terminál
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a szuverén ukrán eurókötvény-kötelezettségek tervezett átalakítása során a külföldi magánszektorbeli befektetők valószínűleg jelentős veszteségeket szenvednek.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2014-ben negyedik alkalommal végezte el a közszféra korrupciós veszélyeztetettségét, kockázatait mérő integritás felmérését; a tudományos kutatás, fejlesztés intézménycsoportos elemzés eredményeit kedden hozták nyilvánosságra - közölte az ÁSZ az MTI-vel kedden.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd délután a kormány nevében módosító javaslatot nyújtott be a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényhez. Ebből kiderül, hogy a korábban megjelent híreknek...
Felesleges hangzatos címeket adni, a Bugatti Veyron ugyanis még most, tíz esztendővel premierje után sem veszített fényéből, és olyat tud mutatni, amelyre egyetlen másik autó sem képes. Bevalljuk, néha már torkig voltunk az őt övező felhajtásból, illetve az egymást követő különleges szériákból, de azért mélyen meghajolunk tudása előtt.
Nagyréde — Fenyegetni kezdték ismeretlenek Morvai Ferencet (70), miután nemrégiben bemutatta a kínai szakértők DNS-vizsgálatának eredményeit, amelyek szerinte bizonyítják: Petőfi Sándor földi maradványait találták meg a szibériai Barguzinban.
Székesfehérvár — Sikkasztásért, ügyvédi visszaélésért és a tanúk befolyásolásáért került a vádlottak padjára Ruttner György (60), sok sztár egykori ügyvédje.
Budapest — „Bátor vagyok, de börtönbe nem mennék a filmem miatt” – nyilatkozta Árpa Attila (43) rendező-producer február végén, amikor még bizonytalan volt az Argo 2. bemutatója.
A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. A Randstad globális kutatása alapján mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.
Tápióság — Ez aztán a karrier! Két éve még a tápiósági közmunkaprogramban segédmunkásként foglalkoztatták, ma pedig a Quaestor Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója Orgován Béla (38).
Lebukott egy taxisofőr az észak-kínai Honan tartományban, mert a gyanú szerint külföldieknek kémkedett, gyűjtött információkat - írta egy helyi újság nyomán a South China Morning Post című hongkongi lap kedden.
Nagy Anna korábbi kormányszóvivő és a KDNP-s Harrach Péter is elismerte 2011-ben, hogy a nemzetgazdasági tárca egy hatástanulmány segítségével elemzi a vasárnapi zárva tartás következményeit. Bár a tanulmányt a Népszabadság is megszerezte, kormánypárti politikusok - a törvény elfogadása óta - cáfolják annak létezését.
Conchita Wursttal, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi győztesével és több fesztiválszereplővel közösen lép fel két világhírű tenor, Plácido Domingo és Juan Diego Flórez a bécsi Állami Operaházban az Eurovíziós Dalfesztivál ideje alatt megrendezett komolyzenei eseményen.