Továbbra is várat magára a beruházások élénkülése, idén a hazai nagyvállalatoknak már fele sem tervez fejleszteni. Aki mégis, elsősorban technológiafejlesztésben gondolkodik, a finanszírozási lehetőségek közül pedig hitelfelvétel helyett inkább a vállalat belső forrásaira támaszkodik.
Budapest — Az első igazi tavaszi hétvégét beharangozó este tényleg a szerelemről szólt a Budapesti Operettszínházban, ahol nem csak Gianni és Debreczeni Zita mutatkozott együtt.
Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's: egy fokozattal "BB plusz"-ra emelte a magyar államadós-besorolást. Így már mind a három hitelminősítőnél csak egy fokozattal vagyunk a befektetésre...
Egy svédországi éleslövészeti hadgyakorlatról hazafelé tartva Kassán kényszerleszállást hajtott végre a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülőgépe – írja az mno.hu.
Los Angeles — Dühösen szidta egy újságírónak az amerikai elnököt, Barack Obamát Charlie Sheen (49), mert inkább egyetemisták csapatválogatójára és kosármeccsére ment, mint az Irakban elesett katonák temetésére.
A hús szalmonellával és liszteriával fertőzött. Magyarországról 178 tonna szalmonellával és liszteriával fertőzött csirkehús került az ukrán piacra - hozta nyilvánosságra az ukrán főügyészség, amely büntetőeljárást indított az ügyben
Mennyit hízhat egy kismama? Szabad-e sportolnia? Hogyan hat a torna a magzatra? A kismamák számos kérdéssel és tévhittel szembesülnek, amelyekben Kalló Zsuzsa, az Oxygen Wellness kismamatorna oktatója segít eligazodni.
Budapest — Pikali Gerda (36) egyszerűen elfáradt a tavaszi kert- és lakásfelújításhoz szükséges bevásárlásban, ezért fogta magát, és lefeküdt pihenni egy picit az egyik barkácsboltban.
Ismét a világ "peremére", a munkanélküliséggel és bűnözéssel küzdő Nápoly városába látogat el Ferenc pápa szombaton, a legszegényebb negyedek lakóival találkozik és a Poggioreale nápolyi börtönben a rabokkal együtt ebédel
A spanyol válogatott a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott csütörtökön a magyar csapat felett a macedóniai Európa-bajnoki selejtezőtorna második fordulójában.
A magyar államadós-besorolás BB plusz lett. Most érdemes figyelni a forint mozgását: ugrándozás, csúcstámadás. Amúgy ez még mindig a bóvli, befektetésre nem ajánlott kategória és most kerültünk arra a szintre, mint ahol a többi hitelminősítőnél. A Fidesz persze kiadott egy … Folytatás
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken hivatalában fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét. A hivatalos találkozón a felek a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági kapcsolatok további bővítésének lehetőségeiről tárgyaltak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
Mintegy száz holttestet találtak a nigeri és a csádi hadsereg katonái egy tömegsírban a nigériai Damaszak városában, amelyet nemrégiben foglaltak vissza a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista szervezettől - közölték biztonsági források.
Másfél év után pénteken kiengedték a vizsgálati fogságból az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali párt vezetőjét, Nikosz Mihaloliakosznak mindazonáltal házi őrizetben kell maradnia.
Új alapokra helyeznék erdélyi magyar civil szervezetek a külhoni magyar értéktárba bevihető erdélyi értékek azonosításával és jóváhagyásával járó munkát.
A tavalyi világbajnokságnak köszönhetően rekordot jelentő, több mint kétmilliárd dolláros bevétele volt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) 2014-ben.
A délutáni csúcsforgalomban szerdán délután lezárták a Lánchidat, és most vasárnap is autós akcióra készülnek a Demokratikus Magyarországért Facebook-csoport tagjai. Büki Zoltán főszervező szerint azonban ez még csak a kezdet, a java most jön.
Eredetileg július 19-én lett volna a verseny a Nürburgringen, ahol már január közepén kiderült, hogy anyagi okok miatt nem tudják megrendezni azt. Németországban felváltva rendezi Hockenheimring és a Nürburgring a versenyt, előbbi jelezte, hogy beugrana, de végül nem sikerült megegyezni. … Folytatás
Törökország 10 millió dollár humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának - közölte Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken Kijevben, Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélésük után.
Felminősítette Magyarországot pénteken a Standard & Poor's, egy fokozattal "BB plusz"-ra emelve az eddigi "BB"-ről a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását.
A Demokratikus Koalíció azt kéri a polgármesterektől és a települési jegyzőktől, hogy minden vizsgálat nélkül, automatikusan támogassák a boltok vasárnapi nyitva tartásról szóló, hozzájuk beérkező kérelmeket - közölte a párt ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Lexus SUV palettája nemrég bővült az NX-szel, azonban a nagyobbik modell, az RX harmadik generációja a szokásos félidős frissítést beleszámítva éppen idén lett hat éves. Bár a mai, rövidebb modellciklusok mellett is kényelmesen húzhatná még a gyártó 1-2 évig a típus leváltását, a japánok mégis úgy döntöttek, hogy április 1-jén a New Yorki Autószalonon bemutatják a vadonatúj, negyedik generációt,…
Az év eleji költségcsökkentő intézkedéseket követően a vezetői struktúra ésszerűsítésével folytatódik az MKB Bank átalakítása - közölte a hitelintézet pénteken az MTI-vel.
A pénteki nap folyamán szolid elmozdulások jellemezték a forint piacát, az euróval szemben enyhén gyengültünk, míg a dollárhoz képest - annak gyengülése miatt - erősödtünk napközben. Az este hozott...
Gera Zoltán és Somália főszereplésével, valamint Gyömbér Gábor, Roland Lamah, Cristian Ramírez, Dibusz Dénes és Böde Dániel közreműködésével újabb kampányfilmet készített a Ferencvárosi Torna Club a kirekesztés ellen.