Letartóztattak valakit a csütörtöki hajnali fergusoni kettős rendőrtámadással kapcsolatban, közölte a Missouriban található kisváros rendőrsége. A két rendőr egyébként túlélte a támadást, ami egyébként éppen egy rasszizmus elleni tüntetésen történt. (USA Today.)
Most épp az állami olajcég, a Petrobras korrupciós botrányába eléggé belekeveredett, nemrég újraválasztott Dilma Rousseff elnök ellen ment a több tízezres menet Rio de Janeiroban és Sao Pauloban. (kép: YASUYOSHI CHIBA / AFP)
Az előzetes programtervnek megfelelően zajlottak vasárnap a nemzeti ünnep központi rendezvényei. Az érdeklődést jelzi, hogy a Budai Várban csaknem százezren vettek részt az ünnepi eseményeken - közölte a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (NRH) vasárnap este az MTI-vel.
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartottak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról vasárnap a szomszédos országokban, Nyugat-Európában és a tengerentúlon is.
Nagyon alulfejlettek az állapotok a balkáni országban. Mihez kezdenénk mi, magyarok olyan politikusokkal, akik lemondanának akármilyen korrupciós vádak miatt?
A kereskedelemben dolgozó iskolaszövetkezetek, illetve a diákok a kiskereskedelmi törvény hatályba lépésével bevételük akár tíz százalékától eshetnek el - mondta a Napi Gazdaságnak Másody Szabolcs, a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketingigazgatója.
A Romania hírtelevízió értesülése szerint Ponta elfogadta a lemondást. Benyújtotta lemondását Darius Valcov román pénzügyminiszter, akit a román korrupcióellenes ügyészség megvesztegetés elfogadásával gyanúsít - közölte vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök
Drámai turulfejleményekről számolt be a Kemma.hu. Gonosztevők tönkretettek, sőt, összefirkáltak egy csomó berendezést és táblát a turuli parkerdőnél. Az erdőt fenntartó Vértesi Erdő Zrt. már térfigyelő kamerák kihelyezését mérlegeli. (Kemma.)
Balogh György péntek késő délután egy nyilvános telefonfülkéből felhívta a 112-t, és a négyes metró felrobbantásának foganatosítását vetítette elő. Nem találják, de keresik. (Police.hu.)
A magyar nemzet egy új korszakba lépett, amely az utóbbi évek közös erőfeszítésével valósult meg – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap Szabadkán
A német kormány a jövő heti uniós csúcson el akarja érni, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók feloldása csak akkor kerülhessen napirendre, ha maradéktalanul végrehajtják a februári minszki megállapodásokat - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap
1848 márciusának örök tanulsága, hogy a kishitűség helyett mindig a bátrabb utat kell választanunk - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Makón
Állítólag rájött a volt brit miniszterelnök, hogy 8 évnyi sikertelen béke-főtárgyalóskodás után már annyira nem látja szívesen senki. Rosszban van a palesztinokkal, az USA és az EU pedig az egyre nevetségesebb üzleti-tanácsadói szerepei miatt húzza a száját (Blair többek között … Folytatás
A világ számos országában tartottak ünnepi rendezvényeket március 15-én. Egy új köztársaságért kezdeményeztek népszavazást a budapesti civil demonstráció szervezői.
Az Érd bejutott a női kézilabda EHF elődöntőjébe, ugyanis a hazai nyolcgólos sikert követően a vasárnapi visszavágón 29-28-ra diadalmaskodott a dán Esbjerg otthonában.
Most tartják a texasi Austinban az SXSW nevű tech fesztivált, ahol szokatlan dolog történt: egy maroknyi, ám annál nagyobb felelősségérzettel bíró csoport robotellenes tüntetést tartott. Helyszíni beszámolók szerint a résztvevők tényleg, őszintén azon aggódtak, hogy a robotok idővel intelligensebbek lesznek, … Folytatás
A spanyol bajnokság vasárnap esti mérkőzésén a Real Madrid hazai pályán 2-0-ra legyőzte a kiesés ellen menekülő Levante csapatát, a madridiak mindkét gólját Gareth Bale szerezte.
Országszerte tartottak megemlékezéseket vasárnap, az 1848-as forradalom évfordulóján. Miközben a kormányzati politikusok azt hangoztatták, hogy az elmúlt években erősödött az ország, az ellenzék a demokrácia és a szabadságjogok csorbításával vádolta a kabinetet. A civil tüntetők új magyar köztársaságot követeltek a fővárosban.
Aki szerint Habony Árpád és Metternich egy lapon említhető (sőt, HÁ a ma Metternichje), annak legalább annyira elment az esze, mint aki szerint Kossuth demokrata volt.