2015. március 10. kedd

márc. 10
13:10
Börtönépítésekre lehet szükség Magyarországon (Portfolio)
Hat magyar fogvatartott ügyében mondta ki kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát...
márc. 10
13:11
Kerék-Bárczy: bolondok háza a kormány (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) a birtokába került dokumentumokra hivatkozva több százmillió forintos, a bűncselekmény gyanúját is felvető kormányzati pazarlást kér számon a kabinet több jelenlegi és volt tagján.
márc. 10
13:11
Szörnyű idők jönnek, az eladásai visszaesése miatt újításokon gondolkodik a McDonalds (444.hu)
És mert a burger egészségesebb úgyse lesz, valami egészen borzasztó dolog sülhet ki ebből.
márc. 10
13:12
Áder János Törökországba látogat (Blikk)
márc. 10
13:12
Alacsony havidíjas nyugdíjbitosítás a legkelendőbb (ProfitLine)
A K&H Biztosító múlt évben rendszeres díjas nyugdíjbiztosítást kötő 2 ezer ügyfelének 32 százaléka 6-8 ezer, 36 százaléka pedig 10-12 ezer forint havi díjat vállal, havi 30 ezer forintot az ügyfelek mindössze 3,3 százaléka fizet - mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
márc. 10
13:14
Állami kedvezményekkel olcsóbbá tehető a forinthitel (ProfitLine)
Az FHB Bank közreműködésével kiszámoltuk, hogy mekkora havi törlesztőrészlettel kell kalkulálnia egy fiatal házaspárnak, akik 5 millió forintot igényelnének használt, vagy új lakás vásárlásához, 20 évre. Több lehetőség közül is választhatnak, vagy kombinálhatják a lehetőségeket.
márc. 10
13:18
Végre együtt kapták le Ryan Goslingékat! (Blikk)
Los Angeles - Kislányuk születése óta először jelent meg a nyilvánosság előtt hármasban a Gosling család. A sármos színész és szerelme, Eva Mendes éppen születésnapot ünnepeltek, az édesanya ugyanis a napokban töltötte be a negyvenegyet.
márc. 10
13:27
Újabb magyar étterem kapott Michelin-csillagot (ATV)
Újabb budapesti étterem, a XII. kerületben található Tanti kapott Michelin-csillagot az Európa nagyvárosainak éttermei közül válogató Michelin-kalauz idei kiadásában.
márc. 10
13:30
Kivonják a szovjet csapatokat Magyarországról - 25 éve történt (Infostart)
1990. március 10. szombat: Moszkvában Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter aláírta a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló megállapodást. Tüntetést szervezett Békéscsabán a Fidesz városi szervezete a belvárosban magasodó Lenin-szobor eltávolítása érdekében.
márc. 10
13:30
Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot (Blikk)
márc. 10
13:30
Ez kell a söralátétes bevalláshoz és a telefonos adóügyintézéshez (Adózóna)
A személyijövedelemadó-bevallás legegyszerűbb módja az adónyilatkozat, amit „söralátét-bevallásként” is emlegetnek. Ezt – egyebek mellett – akkor lehet választani, ha a munkáltató által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál, írja közleményében a NAV.
márc. 10
13:36
A gabonapiacon a helyzet változatlan (Privátbankár)
A múlt héten is maradtak a most már jó pár hete megszokott árak a gabonapiacon.
márc. 10
13:36
Rá sem ismerni Tóth Gabira! (Blikk)
Még saját bevallása szerint is alig lehet ráismerni egy 10 évvel korábban készült képen Tóth Gabira.
márc. 10
13:42
Rossz hír a Raiffeisen részvényeseinek (Portfolio)
2014-es eredménye után nem fizet osztalékot a Raiffeisen Bank International. Az EKB által is jóváhagyott döntést azzal indokolták, hogy tavaly a bankcsoport veszteséges volt - derül ki a bank...
márc. 10
13:42
Eye candy: Gyurcsány Ferenc nagyot nyelt a bíróságon (444.hu)
A volt miniszterelnököt most csak mint tanút idézték be a Fővárosi Törvényszékre elé a 2006. őszi események miatt megvádolt rendőri vezetők büntetőperében (Fotó: Bruzák Noémi / MTI)
márc. 10
13:44
Rohammentő vitte kórházba Klapka Györgyöt (444.hu)
„Tegnap rettentő mellkasi fájdalmam volt elől-hátul, és kihívtuk az ügyeletes orvost éjszaka. Ő szívinfarktus illetve tüdőembólia gyanújával kihívta a rohamkocsit, bevittek a kórházba, ott rögtön mindenféle vizsgálatot lefolytattak. Azt mondták, menjek a fenébe, ne szimuláljak, semmi bajom nincs. Szerintem egy … Folytatás
márc. 10
13:45
Hozamemelkedés a 3 hónapos dkj aukción (ProfitLine)
A meghirdetett összegben értékesített csekély hozamemelkedéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
márc. 10
13:45
Defender nélkül marad a Land Rover - csúszik az utód bemutatása (Auto Pult)
Egy legendától kell búcsút vennünk idén: az 1948-ban bemutatott Land Rover Defender gyártása 2015-ben befejeződik, ugyanis a típus már nem tud lépést tartani a jelenlegi biztonsági és környezetvédelmi normákkal. Noha nehéz lesz feledtetni a jól ismert terepest, a gyáriak azért megpróbálkoznak majd egy utóddal, ami azonban a legújabb hírek szerint csupán csak 2018-ban mutatkozhat majd be.
márc. 10
13:45
Rendőrper: Gyurcsány elmondta, milyen utasítást adott (ATV)
A vádlottak a terhükre rótt cselekményeket nem követték el - mondta Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, a DK elnöke, volt miniszterelnök tanúként a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken kedden.
márc. 10
13:48
Palkovics: jól vizsgázott a kancellári rendszer (Infostart)
A felsőoktatási államtitkárság szerint pozitívak a kancellári rendszer bevezetésének eddigi tapasztalatai. Erről Palkovics László államtitkár és Solti Péter miniszteri biztos beszélt kedden az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt a fővárosban.
márc. 10
13:48
Pestisjárvány áldozatait rejtő temetkezőhelyet tártak fel (Blikk)
márc. 10
13:48
Magyar sztárok kopaszon (Kreatív Online)
Indul a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány huszonöt éves jubileumi reklámkampánya.
márc. 10
13:48
Fenyegetés! Csecsemőtápba tennék a patkánymérget (Blikk)
Borzalmas zsarolásba kezdett néhány környezetvédő, akik a patkányok megóvása miatt emelték fel hangjukat.
márc. 10
13:54
Összefoglaló: mit lehet eddig tudni a Quaestor-ügyről? (Privátbankár)
Öncsődöt jelentett a Quaestor, felfüggesztették a cég engedélyét és kereskedési jogát.
márc. 10
13:56
Új vezérhelyettes az állam bankjánál (Privátbankár)
Az MKB privátbanki üzletágának éléről érkezik a pénzintézet üzleti vezérigazgató-helyettese.
márc. 10
14:00
Felügyeleti biztos a Quaestornál (2.) (Portfolio)
Felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden - nyilatkozta az MTI-nek Binder István a jegybank felügyeleti szóvivője. Az intézkedésről az MNB...
márc. 10
14:00
Quaestor botrány: biztonságban az utazási irodás ügyfelek (Pénzcentrum)
...
márc. 10
14:02
Ütik az európai piacokat (Portfolio)
A görög helyzettel kapcsolatos megújuló aggodalmak és az amerikai kamatemelésre spekuláció miatt a fontosabb európai indexek gyengülnek a déli órákban, a régiós tőzsdék tekintetében a BUX index...
márc. 10
14:04
Buda-Cash botrány: 73 ezer banki ügyfelet máris kártalanítanak (Portfolio)
A DRB Bankcsoport felszámolása kapcsán az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mintegy 73 ezer ügyfél számára fizet kártalanítást, első körben 103 milliárd forint értékben. A 64 ezer magánszemély...
márc. 10
14:06
Történész: valószínűtlennek tűnik Simicska Lajos állítása (Infostart)
Máthé Áron történész szerint a Simicska Lajos vasárnapi interjújában elhangzottak "meglehetősen szokatlannak és valószínűtlennek" tűnnek, egymásnak ellentmondó információkat tartalmaznak.
márc. 10
14:06
Kevesen kérik a szlovák állampolgárság visszaállítását (Infostart)
Egyelőre nincs tömeges érdeklődés a szlovák állampolgárság visszaállítása iránt azoknak a volt kettős állampolgároknak a körében, akik a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvény miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat - tájékoztatta az MTI-t Ivan Netík, a szlovák belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője kedden.
márc. 10
14:06
Megtépázták a forintot (Portfolio)
Kedden is tombol a dollár: az euróval és a forinttal szemben új évtizedes csúcsokat alakított ki már a reggel folyamán. Ezt az újabb meredek ralit a múlt pénteki - várakozásokat jelentősen felülmúló...
márc. 10
14:06
Kevesen kérték a szlovák állampolgárság visszaállítását (Gondola)
Egyelőre nincs tömeges érdeklődés a szlovák állampolgárság visszaállítása iránt azoknak a volt kettős állampolgároknak a körében, akik a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvény miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat - tájékoztatta az MTI-t Ivan Netík, a szlovák belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője kedden
márc. 10
14:06
Az Apostol együttes Veszprémben ünnepli 45. születésnapját (Blikk)
márc. 10
14:08
Új vezérhelyettes az MKB-nál (Portfolio)
Az MKB Bank reorganizációjának újabb állomásaként 2015 márciusától Katona Ildikó tölti be az üzleti vezérigazgató-helyettesi pozíciót, aki tizenegy éve irányítja a privátbanki üzletágat. A bankár a...
márc. 10
14:08
Quaestor - Felügyeleti biztost rendelt ki az MNB (Gondola)
Felügyeleti biztost rendelt ki a QUAESTOR Értékpapír Zrt.-hez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden - nyilatkozta az MTI-nek Binder István a jegybank felügyeleti szóvivője
márc. 10
14:10
Bayer: "geciológialag és konyakilag..." (Gondola)
márc. 10
14:12
Figyelem, holnaptól csak biztosítékkal szállíthat műtrágyát! (Privátbankár)
Bizonyos szállítmányok ezentúl csak úgy mehetnek át az országon, ha az EKÁER-ben előzetesen letétezték őket.
márc. 10
14:12
Globális katasztrófához vezetne egy ilyen összetűzés (Gondola)
Globális katasztrófához vezetne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyveres összeütközést provokálna ki a NATO-országokkal.
márc. 10
14:14
Új tagokkal bővül a BUX - Norbit is berakják a kosárba (Privátbankár)
Bekerül a BUX indexkosarába a Graphisoft Park SE és az Émász új részvényként.
márc. 10
14:15
A FIFA végrehajtó bizottságának német tagja elvenné Katartól a 2022-es vébét (444.hu)
Már ha egyszer végre nyilvánosságra hozná a FIFA azt a jelentést, amely szerint a 2018-as orosz és a 2022-es katari vébé odaítélésekor is csaltak.
márc. 10
14:16
Kettős mérce: így kivételeznek a franciákkal Európában (Privátbankár)
Az Európai Bizottság javaslatát elfogadta az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa -Franciaország további két év haladékot kap költségvetési hiányának lefaragására.
márc. 10
14:17
Az Európai Bizottság 2017-ben vizsgálja a 4-es metrót (444.hu)
Miután legkésőbb 2017. március 31-ig Magyarország benyújtja a záró dokumentációját. Azt nézik majd meg, hogy a beruházás mutatói mennyire felelnek meg a projektet jóváhagyó határozatnak. Ha nincs is minden rendben, valószínűleg nem kell majd visszafizetnünk az EU-nak a 180 milliárd … Folytatás
márc. 10
14:18
Bekerül a BUX-ba a Graphisoft és az Émász (ProfitLine)
Március 23-tól bekerül a BUX indexkosarába a Graphisoft Park SE és az Émász új részvényként - az erről szóló BÉT-határozat a tőzsde honlapján jelent meg.
márc. 10
14:18
Itt a Quaestor második közleménye! (Portfolio)
A Quaestor oldalán már két közlemény érhető el. A hétfő esti, Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjéről szóló tájékoztatás után a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. ügyfelei...
márc. 10
14:19
Csak a Fodor Gábor Párt támogatja az IS elleni magyar beavatkozást (444.hu)
Természetesen a Fidesz–KDNP mellett. A Jobbik és az LMP ellenzi a beavatkozást, míg az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért el sem ment a a Szijjártó Péter kezdeményezésére rendezett egyeztetésre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba. (MTI)
márc. 10
14:20
Az MNB mutatói alapján is mérséklődött a defláció (ProfitLine)
Az inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók csekély mértékben ugyan, de egyöntetűen emelkedtek februárban - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzéséből azt követően, hogy a KSH kedden kiadta a fogyasztói árak februári alakulásáról szóló jelentését.
márc. 10
14:20
1000 milliárdos gigaszámlát nyújtottak be – Ki marad hoppon? (Portfolio)
Túl sok az eszkimó, kevés a fóka...
márc. 10
14:21
Tebész: jogsértő lehet visszakövetelni a Buda-Cash ügyfeleinek hiányát (ATV)
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint jogsértő lehet a Buda-Cash felügyeleti biztosa által a brókercég ügyfeleinek küldött felszólítás, miszerint azok haladéktalanul kötelesek befizetni a svájci frank kereskedések kapcsán a számláikon keletkezett teljes hiányt - tájékoztatta a szervezet elnöke az MTI-t kedden.
márc. 10
14:21
Real Madrid: A BBC érinthetetlen, maximális a bizalom velük szemben - Ancelotti (Agroinform)
Bale, Benzema és Ronaldo nem szállítják úgy a gólokat, mint az idény elején, de Ancelotti szerint nem bennük van a hiba.

Keresés