Ötezer szülést levezető nőgyógyász, zenetudós, vitorlázó, író, novellista. Sokféle titulust aggathatnánk Dr. Szalóczy Péterre, ő mégis inkább unokáira és családjára a legbüszkébb. Egy kalandos élet összegzése - interjú.
Mint arról az atv.hu is beszámolt, zajlik annak titkosszolgálati feltárása, hogy az elmúlt másfél évtizedben hogyan úszhatta meg a Buda-Cash csoport, hogy rászálljon felügyelet.
Huszonhét kilogramm aranyat foglaltak le a bangladesi vámosok pénteken Dakka repülőterén egy észak-koreai diplomatától, aki poggyászában próbálta becsempészni az országba a mintegy 400 millió forint értékű nemesfémet.
Humánus megoldásra kérte Svédországot Wilhelm Fruzsina ügyében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Margot Wallström svéd külügyminiszterrel tartott kétoldalú találkozóján pénteken Rigában.
Elindította a "virtuális torony" projekt megvalósítását a Hungarocontrol - mondta a társaság légiforgalmi igazgatója. Hangyál Gyula hozzátette: a virtuális azt jelenti, hogy helyszíntől független lesz a repülőtéri légiforgalmi irányítás. A különböző kameráknak köszönhetően ez sokkal jobb képet tud majd adni, mint amit a légi irányítók a toronyból látnának kamerák hiányában.
Budapest — Rocksztárnak adták a szívüket! Nagy Feró (69), Pataky Attila (63) és Kiss Endi (45) is rajongóként ismerte meg élete párját, és kérésünkre a hölgyek elmesélték, mennyiben rendhagyó a boldogságuk.
A márkakereskedői statisztikák alapján 10-15 százalékkal javult egyes márkaszervizek forgalma a múlt évben - derült ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének felméréséből.
Postai úton, soron kívül, március 16-án kapják kézhez nyugdíjukat azok, akiknek eddig a DRB bankcsoportnál vezetett számlára érkezett az ellátásuk - közölte a Magyar Posta Zrt. pénteken az MTI-vel.
Budapest — Öt hónapos terhessége miatt ülve tett vallomást Répás Lajos (63) és társai büntetőperében az a kismama, aki szexuális szolgáltatásai idején még csak 14 éves sem volt.
A 22 éves nőre és párjára betörők rontottak rá, majd agyba-főbe verték őket. Az ilyesmi sosem történik jókor, de ez aztán tényleg a legrosszabbkor jött. Mi lett az újszülöttel?
Kellemetlen meglepetést jelentett Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos számára, hogy múlt heti magyarországi látogatása idején a magyar kormány emberei meghívása nélkül akkor is követték, amikor Bag községben nem hivatalos találkozója volt a Bagázs civil szervezet tagjaival - írja a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap pénteken.
Az orosz és a német külügyminiszter pénteken felhívással fordult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), hogy hosszabbítsa meg kelet-ukrajnai megfigyelőinek mandátumát, és emelje fel létszámukat 1000 főre - közölte az orosz külügyminisztérium.
Tizenhat új dízelüzemű midibusz érkezik Budapestre az év végéig annak a támogatási szerződésnek az értelmében, amelyet Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), a Budavári Önkormányzat polgármestere írt alá pénteken. Az új buszok a tervek szerint a budai Várban és vonzáskörzetében fognak közlekedni.
Délután még a vártnál is jobb amerikai munkaerőpiaci adatok láttak napvilágot. A piaci szereplők ennek hatására elkezdték beárazni az esetleges kamatemelést, ez pedig lefelé húzza a vezető amerikai...
Sokaknak talán nem is ismerős a nanoFLOWCELL név, pedig tavaly mi is beszámoltunk a német gyártó első tanulmányautójáról, melyet Genfben mutattak meg a nagyközönségnek. Idén még komolyabban vették a svájci seregszemlét, és egy méretes standon mutatták meg nekünk, hogy nem tűntek el, sőt! Rögtön két modellel készültek, a QUANT F és a QUANTiNO képében.
Emberölési kísérlettel gyanúsítják Szöulban az amerikai nagykövetre támadó Kim Ki Dzsongot, és vizsgálják, hogy a támadásnak köze van-e a férfi korábbi észak-koreai útjaihoz - jelentette be pénteken a szöuli rendőrség.
A bírság mértéke ugyanis a fizetéshez van kötve, aki nagyon sokat keres, az nagyon sokat fizet. Így történt, hogy egy Reima Kuisla nevű üzletember 54 ezer eurós (16,5 millió forintos) bírságot kapott, miután 80 helyett 103 kilométeres sebességgel autózott. Facebookjára ki … Folytatás
Mostanában az alacsony kamatok és a lassú gazdasági növekedés időszakában sokszor szó esik a túl kicsi inflációról, sőt ennek negatív változatáról, a deflációról is. Nehéz elhinni, hogy ilyen létezik, hisz nem nagyon találkozunk vele, és fogyasztóként azt is nehéz megérteni miért baj, ha árcsökkenés van.
Budapest — „Nem gondolom, hogy a nemzetközi nőnap beárnyékolná a Zoltánok névnapját – válaszolta Ganxsta Zolee (49), és macsó stílusában hozzátette. – Mert március 8-án minden rólunk, Zoltánokról szól! – mosolygott a rapper.
Március 15-étől a buszjáratok vasárnaponként kihagyják a zárva tartó bevásárlóközpontokhoz tartozó megállókat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 386,29 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 18 283,40 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.