A Paks az utolsó félórában emberhátrányban futballozva nyert 2-1-re a vendég Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
Választott második idegen nyelvként kezdik el tanítani a magyart egy ungvári ukrán tannyelvű középiskolában, de már több kárpátaljai ukrán tanintézet is jelezte, hogy magyar nyelvoktatást szeretne indítani
Paks - Bosszankodhat a Puskás Akadémia. A felcsúti együttes hiába vezetett 1-0-ra Pakson, az emberhátrányban játszó hazaiak fordítottak és nyertek 2-1-re.
Kijev halogatja a délkelet-ukrajnai politikai rendezési folyamat elindítását, és gyakran nem teljesíti a minszki megállapodások előírásait - mondta pénteken Berlinben az orosz sajtónak Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes
A hétvégén országszerte elérheti a tüneteket okozó közepes-magas szintet az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Apple amerikai technológiai óriás március 19-étől bekerül a New York-i értéktőzsde egyik irányadó indexébe, a 30 vezető iparvállalat árfolyammozgását követő DJIA-kosárba, amelyből viszont kikerül az AT&T távközlési cég.
Közép-európai igazságügy-miniszterek képviselői egyeztettek többi közt az Európai Ügyészség intézményéről, az új adatvédelmi szabályozás tervezetéről és bizonyos közokiratok európai uniós elfogadásáról Budapesten - tájékoztatta az Igazságügyi Minisztérium európai és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
Görögország partnereit is érintené, ha nem tudná teljesíteni adósságszolgálati kötelezettségeit, a válsággal küzdő országnak ezért "védőhálóra" van szüksége és az államháztartás finanszírozásában sürgősen vissza kell térnie a tőkepiacra, mindehhez azonban nem a szociális helyzetet tovább súlyosbító, hanem a gazdasági növekedést beindító programot kell társítani - mondta Alekszisz Ciprasz görög…
Orbán Viktor szerint a visszaélések következtében mindent ellenőrzésre szorul és szigorúbb szabályozás is szükséges, hogy ne fordulhassanak elő újra hasonló esetek.
Április közepétől már fókákkal is találkozhatnak a látogatók a veszprémi állatkertben a vadaspark történetében először - tájékoztatta az intézmény igazgatója pénteken az MTI-t.
Délután még a vártnál is jobb amerikai munkaerőpiaci adatok láttak napvilágot. A piaci szereplők ennek hatására elkezdték beárazni az esetleges kamatemelést, ez pedig lefelé húzta a vezető amerikai...
A közlönyben pénteken megjelent határozat felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti Energiagazdálkodási (NEG) Zrt. államot megillető 51 százalékos tulajdonosi részesedése felett az...
Ukrajnában 34,5 százalék volt februárban az éves infláció a januári 28,5 és a decemberi 24,9 százalék után - közölte az ukrán statisztikai hivatal pénteken.
Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken nagy többséggel megszavazta a női kvóta bevezetéséről szóló törvényt, amelynek értelmében 30 százalékra emelik a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.
Az Egyesült Államok még nem döntötte el véglegesen, hogy megkezdje-e a szakadárok ellen harcoló ukrán nemzeti gárda egységeinek korábban bejelentett kiképzését - közölte pénteken Washingtonban egy amerikai katonai tisztségviselő.
Ősi pattintott kőeszközre bukkantak régészek Oregon állam keleti részén, egy sivatagos területen fekvő sziklamélyedésben. A lelőhely akár Észak-Amerika nyugati térsége legkorábbi emberlakta helyszínének is bizonyulhat.
Washingtonban még nincs döntést arról, hogy az Egyesült Államok szállít-e Ukrajnának halált okozó fegyvereket - jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes pénteken Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.
A romániai iskolások 88 százaléka számára kérték a szülők a pénteki határidő lejártáig, a választható tantárggyá minősített hittanórán való részvételt - közölte Sorin Cimpeanu román oktatási miniszter
Az operatív programokra az idén 259 milliárd forint tervezett kötelezettségvállalás mellett 2236 milliárd forint kifizetésével számol a kormány a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok alapján.
A márkakereskedői statisztikák alapján 10-15 százalékkal javult egyes márkaszervizek forgalma a múlt évben - derült ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) felméréséből, amelynek összefoglalóját eljuttatta a szakmai szervezet az MTI-nek is.
A Moody's előzetes hitelminősítői naptára alapján sokan számítottak arra, hogy a hitelminősítő közleményt ad ki Magyarországról. Ez azonban ezúttal elmaradt. A Moody's Investors Service korábban...
Hóágyús és műanyag pályákon itthon is meg lehet tanulni a biztonságos lesiklás fortélyait, sokan mégis úgy indulnak a külföldi sítúrákra, hogy nem tudnak elég jól síelni
A romániai iskolások 88 százaléka számára kérték a szülők a pénteki határidő lejártáig a részvételt a választható tantárggyá minősített hittanórán - közölte Sorin Cimpeanu román oktatási miniszter.
Brit és kínai tudósok olyan, ruhákon, papíron, üvegen és acélon is alkalmazható, rendkívül tartós, víztaszító festéket fejlesztettek ki, amely akkor is képes az öntisztulásra, ha megkarcolódik vagy kopik a felület.