Jelentős összegű eltitkolt bevételt állapítottak meg egy Balaton-parti bérelt szálloda ellenőrzése során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy megyei revizorai, ezért több mint 5 millió forint bírságot és pótlékot szabtak ki - tájékoztatott Poszovácz Gabriella, a somogyi adóigazgatóság sajtóreferense hétfőn.
Előkelő helyezést ért el a Liferay magyar leánya a StartupRanking nevű nemzetközi, cégeket rangsoroló weboldalon. A szoftverfejlesztő cég negyedik lett a hazai vállalatok között.
Izgalmakra vágytak - ám nem épp ilyesmire számítottak. Amerika egyik legnépszerűbb vidámparkjában nem várt meglepetés vette el a látogatók kedvét a mókától és a kacagástól.
Budapest - Nem jár a hármas metró Kőbánya-Kispest és a Határ út között, mert Kőbánya-Kispesten, a felújítás alatt lévő Sibrik Miklós úti felüljáróról vasbetondarabok estek a pályára.
Az Országos Gerincgyógyászati Központban - miután elkészültek az új műtők és az új intenzív osztály is megnyitott -, a gerincsebészeti várólista hossza, illetve a várakozási idő az év végére, jövő év elejére 6 hónapra csökkenhet a korábbi több évről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény főigazgatója.
Új név merült fel a Borisz Nyemcov ellenzéki politikus meggyilkolása ügyében folyó nyomozás során - tudta meg a Kommerszant című orosz napilap az orosz szövetségi nyomozó bizottságra (SZK) hivatkozva.
A hazai társaságok jelentős része már közzétette az éves rendes közgyűlési meghívóját illetve a közgyűlési előterjesztéseket, melyekben többek között az igazgatóság javaslatot tett az előző éves...
Új név merült fel a Borisz Nyemcov meggyilkolása ügyében folyó nyomozásban – tudta meg a Kommerszant című orosz napilap az orosz szövetségi nyomozó bizottságra hivatkozva.
Los Angeles - Bár David Beckham (39) szeret az ideális családapa és mintaférj szerepében tetszelegni, egy most megjelent paparazzi-fotó némiképp kínos helyzetbe hozta a korábbi futballistát.
A szempillaspirál az egyik legnépszerűbb sminkterméknek számít manapság a hölgyek körében, és ennek meg van az oka: elég egy kicsit felvinnünk belőle, és máris igézőbb, csábosabb tekintetet érhetünk el vele.
Gőgös szerint Pad Ferencet, a baloldali ellenzék támogatásával induló tapolcai képviselőjelöltet "demokráciában nem szokásos módon" névtelen kiadványban támadják.
A Quaestor-csoport vezetője, Tarsoly Csaba és környezete körül a hir24.hu (ezenkívül még) 6 olyan céget talált, amit offshore-paradicsomban jegyeztek be: Insula Management Establishment (Liechtenstein, Vaduz) Quaestor USA (Wilmington, Delaware) OCS Investment Establishment (Liechtenstein, Vaduz) SH Securities (Svájc, Zug) Ypso Financial S.A. … Folytatás
Kanada - Hajmeresztő kunsztokkal verekedik a legjobbak közé magukat azok az extrém sportolók, akik a világ talán legszebb helyein küzdenek meg az elemekkel.
A kormány egyik legfőbb gazdaságpolitikai célja az, hogy az itthoni bankok többsége magyar tulajdonban legyen. Tégy, hogy a xenofób szólamokon túl Orbánék ritkán mennek bele ennek megindoklásába, de önmagában ez a törekvés nem feltétlenül hülyeség.
A szakmai karrier talán a legfontosabb kérdés felnőtt életünk során. Sok is múlik rajta: szakmai kiteljesedésünk, az értelmes, alkotó közösségben való munka, valamint anyagi biztonságunk. A világ azonban folyamatosan és sokszor kiszámíthatatlanul változik és akár azon is kaphatjuk magunkat, hogy körön kívül kerültünk. Nem feltétlenül azért, mert hibáztunk, hanem azért, mert mást vár már el a céges…
"A társadalmi kérdésekre alapvetően kutatással lehet választ találni, a kutatás viszont nem csak a doktoranduszok feladata, nem kezdődhet csak az egyetemi tanulmányok után."
A vállalkozásfejlesztési bizottság kormánypárti többsége levette a napirendről a kükümminiszter és a jegybankelnök meghallgatását. Ez most komolyan: botrány! (Via MTI)
1990. március 29. csütörtök: A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete és a Fidesz választmánya az egész országra kiterjedő megállapodást kötött a választások második fordulójában való együttműködésről. Záhonynál áthaladt a határon a tizedik, kivonuló szovjet katonákat szállító szerelvény.
Felháborodást váltott ki Olaszországban egy amerikai utazási iroda kezdeményezése: a Cosa Nostra maffiaszervezet egykori főnökének, Bernardo Provenzanónak a fiát kérték fel arra, hogy a turistákat a szicíliai Palermo városában kalauzolja.
A Budapesti Corvinus Egyetem mindenben közreműködik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által korábban feltárt szabálytalanságok kivizsgálásában - közölte a felsőoktatási intézmény hétfőn az előző napi sajtóhírekre reagálva.
Marseilles - 325 hozzátartozó zarándokolt már el a Germanwings katasztrófájának helyszínére a francia Alpokba, a légitársaság a Marseilles-i Intercontinental szállodában alakított ki főhadiszállást, és itt szállásolják el az érkező rokonokat.
Nagyot javult márciusban a gazdasági hangulat az euróövezetben - derül ki az Európai Unió gazdasági és pénzügyek főigazgatósága (EcFin) hétfőn kiadott jelentéséből.
Angelina Jolie, Jennifer Hudson és Katie Holmes is gyerekkel érkezett a díjátadóra. A hétvégi Kid's Choice Awards díjátadó gálára számtalan A-listás híresség érkezett, de ami még ennél is izgalmasabb, hogy a gyerekeiket is magukkal vitték. Így tett Angelina Jolie, Jennifer Hudson és Katie Holmes is, a Beckham-gyerekek pedig már szülők nélkül érkeztek az eseményre. A három Beckham-fiú, Romeo,…