Az európai részvénytőzsdékre általánosságban a görög-eurózónás tárgyalások kimenetele lehet hatással, hétfőn azonban főleg az autóipari és a technológia papírok árfolyamemelkedésének köszönhetően a...
A republikánusok szerint Barack Obama nagyobb veszélyt jelent az Egyesült Államokra, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, vagy Basár el-Asszad szíriai diktátor – állapította meg egy friss online felmérésben a Reuters és az Ipsos.
A 2015. március 17-én, “Most álbrókereket büntetett az MNB nagy pénzre” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy az MNG Investments Zrt. és az MNG International Investments INC. álbróker lenne, valótlanul állítottuk, hogy ezen két cég engedély nélkül végzett portfóliókezelést.
Év eleje óta látványos rali bontakozott ki a Magyar Telekom részvényeinél, amit most már az is fűt, hogy Varga Mihály nyilatkozata alapján a kormány felülvizsgálja a távközlési szektor adóztatását....
A pénzügyi válság óta elindult szabályozási lavina lecsillapodhat, a pénzintézetek felett lebegő bizonytalanságok idén megszűnhetnek - mondta a Financial Timesnak William Coen, a Bázeli Bizottság...
A Budapesten szereplő görög labdarúgó-válogatott három játékosa, Vangelisz Morasz, Panajotisz Tahcidisz és Jannisz Fetfacidisz sérült meg hétfő reggel a ferihegyi gyorsforgalmi úton történt halálos balesetben.
Budapest – Görög lapértesülések szerint a helyi labdarúgó-válogatott három játékosa, Vangelisz Mórasz (33), Panajotisz Tahcidisz (24) és Jánisz Fetfadzídisz (24) megsérült a hétfő reggel a ferihegyi gyorsforgalmi úton történt halálos balesetben.
A Saxo Bank, a több eszközosztályban (multi asset) és piacon online kereskedési lehetőséget nyújtó kereskedési és befektetési szolgáltató kiadta a második negyedévre vonatkozó előrejelzését, amelyben a jelenlegi, „színlelés-meghosszabbítás” jellemezte ciklus végének közeledtére figyelmezteti a befektetőket, mivel az utóbbi nyolc év gazdasági tervezési modellje hamarosan törésponthoz érkezik.
A milliárdos befektető, Soros György egy osztrák lapnak adott interjújában elmondta, hogy hajlandó lenne akár egy milliárd dollárt is befektetni Ukrajnába, ha a nyugati országok segítséget...
Jelentős összegű eltitkolt bevételt állapítottak meg egy Balaton-parti bérelt szálloda ellenőrzése során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy megyei revizorai, ezért több mint 5 millió forint bírságot és pótlékot szabtak ki - tájékoztatta Poszovácz Gabriella, a somogyi adóigazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
A skót grafikusnő kifestőkönyve több millió példányban kelt el világszerte, és most a legnagyobb könyvkiadók új, felnőtteknek szóló színezőkönyveket adnak ki. UPDATE: JÖN MAGYARUL IS! Másfél millió példányban kelt el világszerte Johanna Basford skót grafikusnő fekete-fehérben kiadott könyve, a The Secret Garden (A titkos kert). A könyv tele van rajzolva csodálatos grafikákkal, amelyeket kedvünkre…
Többek között a korrupció hatékonyabb felderítését célozza az a kormány honlapján olvasható nagy terjedelmű tervezet, melyben az Igazságügyi Minisztérium számos büntető tárgyú törvény módosítását kezdeményezi.
Több mint 18 év után először nem szerepel a profi golfozók világranglistájának első száz helyezettje között Tiger Woods, a sportág korábbi egyeduralkodója.
Egyesült Államok - Miközben idehaza próbálják darabokra cincálni birodalmát, addig úgy fest, Gattyán György önfeledten pózol a kamerák előtt a világ egy ismeretlen pontján. A piros zoknis milliárdos új, vidám hangulatú képkockát töltött fel az Instagram-ra.
Év eleje óta látványos rali bontakozott ki a Magyar Telekom részvényeinél, amit most már az is fűt, hogy Varga Mihály nyilatkozata alapján a kormány felülvizsgálja a távközlési szektor adóztatását....
Hétfő délelőtt hivatalosan is elkezdődött a május 7-ére kiírt nagy-britanniai parlamenti választások egyébként már hetek óta teljes erővel zajló kampánya, miután feloszlott a 2010-ben megválasztott törvényhozás.
A görög labdarúgó-válogatott tagjai sérültek meg a Ferihegyi repülőtérre vezető úton hétfő reggel történt halálos balesetben - közölte a görög nagykövetség sajtóattaséja.
Két év alatt a vizsgált 24 amerikai és európai bank összesen több mint 160 ezer munkavállalót bocsátott el. Az amerikai bankok 7,4%-kal csökkentették a munkavállalóik számát, ugyanez az arány...
Rejtő-regénybe illő kocsmai verekedés helyszíne volt egy menő klub az ausztriai Salzburg belvárosában a hétvégén. Egy részeg vendég vámpírosdit (vagy Hannibal Lecteresdit) játszott egy másikkal, akivel összeveszett.
Los Angeles - Kiengedték a kórházból Harrison Fordot (72), aki pár hete egy elég csúnya fejsérülést szerzett, miközben kétüléses kisgépével kényszerleszállást hajtott végre egy Venice-i golfpályán.
A miniszterelnök a hivatalában fogadta Miroslav Lajcák szlovák miniszterelnök-helyettest, külügyminisztert a Parlamentben. (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely / MTI)
2012. december 4-el szülési szabadságra mentem. Előtte időarányosan kivettem a szabadságaimat. Most gyesen vagyok itthon. Nem szeretnék a régi munkahelyemre visszamenni, mert közben találtam helyben egy jobb állást. Fel szeretnék mondani, de nem vagyok tisztában a gyes alatti felmondás feltételeivel. Igazából az érdekelne, hogy munkaadóm tarthat-e igényt felmondási időre, ha a helyemre már…
A 3-as metró nem jár Kőbánya-Kispest és a Határ út között, mert Kőbánya-Kispesten, a felújítás alatt lévő Sibrik Miklós úti felüljáróról vasbetondarabok estek a pályára – írja a Metróért Egyesület. A betondarabok eltaláltak egy induló szerelvényt, egy másik meg vészfékkel meg … Folytatás
Ezen a linken volt olvasható a nők 40 éves szolgálati idejével kapcsolatos kérdés és válasz, amely szerint a korábbi egyetemi évek is szolgálati időt jelentenek. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a fenti kérdésben telefonon ettől eltérő tájékoztatást adott. Azt mondták, hogy az általános szolgálati időbe beleszámít az 1998. január 1. előtti felsőfokú tanulmányok ideje, de a nők 40 éves szolgálati…
Bár az iskola nem működne a pedagógia munkát közvetlenül segítő dolgozók nélkül, mint az iskolatitkár, az adminisztrátor, a pedagógiai asszisztens, portás, konyhás, ők mégis a létminimum alatt keresnek, fizetésük nyolc éve nem nőtt, írja az Index.
Debrecen - A Loki futballcsapata a hét végén a román Dinamo Bucurestivel játszott felkészülési találkozót a Nagyerdei Stadionban és hosszú idő után a vezér szurkolók visszatértek a lelátóra.
Kokopo - A jósolt 1-3 méteres szökőár helyett csak egy háromcentis hullám érte el a Salamon-szigeteket a Pápua-Új Guinea északkeleti részét megrázó 7,7-es földrengés után.