Magyarországon holokauszt-emlékhelyet a magyarországi zsidóság támogatása nélkül nem lehet létrehozni, "vagy velük lesz múzeum, vagy nem lesz" - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten újságírói kérdésre
A paksi atomerőmű fejlesztésével tovább nő Magyarország energiabiztonsága és tovább csökkenhet az áram ára - közölte a Fidesz azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta az atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényt
Első fokon elvesztette az Ökotárs Alapítvány a Miniszterelnökséggel és Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárral szemben jó hírnév megsértése miatt indított perét
A nagy mértékű erdőirtás a monszunesőt is délebbre térítheti, így India majdnem ötödével kevesebb csapadékot kaphat - derült ki egy új modellkísérletből.
Az Indiában néhány évvel ezelőtt csoportosan megerőszakolt lány egyik támadója azt mondta, hogy a lány nem halt volna meg később, ha nem próbál ellenkezni.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja a jegybank honlapján tájékoztat a banki elszámolás és a forintosítás legfontosabb tudnivalóiról, részleteiről.
Egy japán autóipari vállalat 50 millió eurós (15,25 milliárd forintos) beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon - mondta kedden az MTI-nek telefonon Magyar...
A forint ezen a héten már gyengülni kezdett a vezető devizákkal szemben, de még ezt beleszámítva is több mint 3 százalékkal erősebb az euróval szemben, mint az év elején volt.306 felett járunk 2015...
Apáti István képviselő kormánypárti szempontból tökéletesen időzített hiányzásáról a "helyi cigánymaffia" tehet, mert "halálosan megfenyegették" a jobbikos politikust, akinek ráadásul kisgyermeke van.
Úgy tűnik, megtalálták Balla Irma, a debreceni képviselőnő gyilkosát: D. Lajost, aki a váci börtönben nyolc éves büntetését tölti egy más ügy miatt, hétfőn kommandósok vitték el a dutyiból. Úgy tudjuk, ismét meggyanúsították az ügyben.
Február elején még csak 14 százalék volt, akkor 550 bázispontot emeltek rajta. Most 1050-et. Magyarán: az ukrán gazdaság az összeomlás határán van – ahogy egyébként a másik háborúzó fél, az orosz gazdaság is komoly nehézségekkel küzd az idén, és ahol … Folytatás
“Egyetlen olyan szempont van, amiből semmilyen körülmények között nem tudok és nem fogok engedni: Magyarországon holokauszt-múzeumot, holokauszt-emlékhelyet a magyarországi zsidóság képviselői, a magyarországi zsidóság támogatása nélkül nem lehet létrehozni” – reagált kedden Schmidt Mária, a Sorsok Háza projekt megvalósításával megbízott … Folytatás
A hét első napja csalódást okozott azoknak, akik az amerikai dollár újbóli erősödésére vártak: az ausztrál jegybank (RBA) nem csökkentette a kamatot, így az AUDUSD újra felfelé mozdult, a GBPUSD pedig nem nagyon tudta letörni a legközelebbi támaszszintet. Az EURUSD az 1,1200 szint körül szurkál felfelé, egyelőre nem kap új lendületet a február 26-i meredek esés óta, az USDJPY pedig nem képes…
A Benito Mussolini vezette olaszországi fasizmus korszakánál is rosszabbnak nevezte az Európai Uniót a jelenlegi gazdaságpolitika miatt Matteo Salvini, az Északi Liga nevű szélsőséges olasz párt főtitkára kedden a Radio Padania pártrádióban.
Egy csapásra az ország legnagyobb értékpapír-forgalmazó hálózata lesz a takarékszövetkezetekből: állampapírt, befalapot forgalaznak, de hamarosan devizakötvényt és magya részvényt is árulnak majd.
Egy japán autóipari vállalat 50 millió eurós (15,25 milliárd forintos) beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon - mondta kedden az MTI-nek telefonon Magyar...
Hatalmas lángok csaptak fel kedd délután egy kőbányai roncstelep területén az Élessaroknál, ahova több tűzoltóautó is kivonult. A lángokat ezt követően darus kocsi bevetésével eloltották. Az ATV felvételei.
Svédországból a fegyverembargó ellenére 250 darab könnyű harckocsit szállítanak Irakba egy cseh cég közvetítésével - jelentette kedden a svéd közszolgálati rádió.
Az értékpapír-forgalmazás az első olyan üzleti terület, ahol megvalósult a takarékszövetkezetek teljes integrációja, és a takarékok már valóban egységes pénzügyi csoportként léphetnek fel a piacon. Februártól az összes hazai takarékszövetkezet közel ezer fiókjában lehet értékpapírokat - befektetési jegyeket és állampapírokat - adni és venni, ezzel a takarékoké lett az ország legnagyobb…
Továbbra is komoly küldetés a Művészetek Palotája számára a művészeti innováció, így a kortárs művészet bemutatása - mondta az idén 10 éves intézmény vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Káel Csaba úgy fogalmazott: olyan dolgokat szeretnének bemutatni, amelyek nincsenek a köztudatban.
Oroszország keresi annak a lehetőségét, hogy miként enyhíthetné Magyarország és Görögország esetében - kérésükre - az európai uniós tagországokkal szemben tavaly augusztusban elrendelt élelmiszer-embargót.
Az LMP triplán törvényellenesnek tartja a paksi beruházással kapcsolatos titkosítást, ezért az államfőhöz, az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordul
Március 5-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Genfi Autószalon, a gazdag felhozatalból a teljesség igénye nélkül válogattunk néhány érdekes modellt.
Oroszország keresi annak a lehetőségét, hogy miként enyhíthetné Magyarország és Görögország esetében - kérésükre - az európai uniós tagországokkal szemben tavaly augusztusban elrendelt élelmiszer-embargót.
Egy japán autóipari vállalat 50 millió eurós (15,25 milliárd forintos) beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon - mondta kedden az MTI-nek telefonon Magyar...
Öt civil szervezet szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos törvény keddi módosítása, vagyis a bizonyos adatokat 30 évre titkosító rész, nem állja ki az alkotmányosság próbáját. Ezért nyílt levelet...
"Rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a kapott örökséggel, hogy folytatjuk-e a polgári Magyarország kiteljesítését életünk minden területén" - mondta el a Horvay János Kossuth Lajos-emlékművének ünnepélyes újraavatásán kedden a Kossuth téren a köztársasági elnök.
A magyar nyugdíjasok fele havonta százezer forintnál kevesebből él, a a leggazdagabb nyugdíjasnak ugyanakkor már havi 1,3 milliót utalnak. A magyar luxusnyugdíj tavaly még csak 870 000 forint volt - írja a penzcentrum.hu.
Egyházi szertartással eltemették Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikust, volt miniszterelnök-helyettest kedden a moszkvai trojekurovói temetőben
“Egyre inkább kivesző félben van rohanó világunkban a tisztelet egymás iránt”, tapasztalja Schmuck Andor, és úgy látja, erre nem lehet mással vászolni, mint egy kommandó bevetésével. Holnap rögtön fel is avatják a Tisztelet Kommandó első 50 tagját.
Az adó egyszázalékos felajánlása nem függ attól, hogy az adott szervezetnek van-e közhasznú jogállása - tájékoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a civil szervezetekkel összefüggő új, elektronikus eljárásokkal kapcsolatban kedden az MTI-t.