Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) teljes egészében rendben találta a külhoni magyarság támogatásait koordináló Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) működését a vizsgált 2013-as évre vonatkozóan - közölte Pulay Gyula felügyeleti vezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.
Csak a baj van azzal, ha ennyire üldözik a korrupciót egy országban. Tanulhatnának nyugati szomszédjuktól, ahol egy felelős vezető maximum magát vizsgálhatja ki.
A magyar vállalatok több mint 40 százaléka még nem fordított igazán figyelmet a munkavállalók egészségfejlesztésére, pedig az ergonómián túl is szélesek a lehetőségek az egészségmegóvás területén, írja a VG Online.
Kissé alulmúlta a várakozásokat a februári ipari termelés az Egyesült Államokban: a várt 0,2 százalékos bővülést helyett csak 0,1 százalékot látunk. Az eltérés bár nem jelentős, de a szerdai...
A Demokratikus Koalíció kitart korábbi véleménye mellett, hogy a köztévét jelenlegi formájában meg kell szüntetni, mert az arra fordított pénzt hasznosabb célokra is el lehet költeni, mint a magyar választók tudatos átverése és a Fidesz pártérdekeinek elvtelen kiszolgálása - mondta a párt alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Elhunyt Mike Porcaro, a fúziós zene egyik alapcsapata, az amerikai Toto egykori basszusgitárosa. A zenész 59 éves volt és 2007 óta szenvedett súlyos betegségben, az agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS).
A replikázás, mint műfaj, legtöbbünk szájában a csalás ízét hagyja, nem utolsó sorban a felénk általában megforduló, autózás elleni bűntettként felfogható végeredmények miatt. A veterán autókat mindenki szereti. De aki vezette őket, az jól tudja, hogy milyen óriásit fejlődött a technika. Ha pedig nem akarunk óriási kompromisszumot adni, bizony érdemes a műfajhoz fordulni.
Tavaly 46 százalékkal, 18,4 milliárd koronára, 665 millió euróra emelkedett a Skoda Auto cseh autógyár adózott nyeresége az egy évvel korábbihoz képest - közölték a cég képviselői hétfői sajtótájékoztatón a Mladá Boleslav melletti Kosmonosyban.
A hasi fájdalom a gyakran előforduló tünetek közé tartozik. Számos betegség vagy állapot járhat enyhébb vagy súlyosabb hasi panaszokkal. Melyek a hasi görcsök kialakulásának leggyakoribb okai?
A napokon át szállított gigászi méretű berendezések kulcsfontosságú részei a Nitrogénművek Zrt. beruházásának, amellyel Európa legkorszerűbb műtrágyagyárát hozzák létre Pétfürdőn. A 46 millió euróból megépülő új üzem idén őszre készül el, míg a termelésbe várhatóan jövő év elején kapcsolódik be.
Az elmúlt időszakban egymást érik a pénzügyi szektorban napvilágra került visszaélések, a pénzügyi intézményeknek saját magukkal szemben, vagy a Felügyelet által indított felszámolási és csődeljárások. Az alábbiakban Dr. Pajor Dávid ügyvéd, a PwD Consulting Hungary Kft. Partnere világít rá arra, hogy a Buda-Cash Brókerház és a UAESTOR Financial Hrurira felszámolásával, csődjével kapcsolatosan az…
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara működésképtelenségének kockázatára hivatkozva törvényjavaslatot nyújtott be az igazságügyi bizottság hétfőn a parlamentnek.
Hétfőn általános erősödést mutatott a forint a vezető devizákkal szemben: az euróhoz és a svájci frankhoz képest is nagyjából egy százalékkal értékelődtünk fel eddig. De emellett ma érdekes módon...