2015. február 9. hétfő

febr. 9
20:21
A kormány kiemelt beruházássá minősítette a Diósgyőri Stadion felújítását (ATV)
A magyar kormány közigazgatási hatósági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Diósgyőri Stadion rekonstrukcióját, így annak megvalósítása felgyorsulhat.
febr. 9
20:23
Lezárták a 67-es utat Kaposfüred és Somogyaszaló között (Blikk)
febr. 9
20:24
Külügyi bizottság: a kárpátaljai stabilitás fenntartása alapvető érdek (hirado.hu)
A magyar országgyűlés külügyi bizottsága is tárgyalta hétfőn az ukrán helyzetet. Az ülés után Németh Zsolt fideszes elnök azt mondta: Magyarország nem engedi, hogy aránytalanul sorozzák be a kárpátaljai magyarokat.
febr. 9
20:26
Obama: Oroszország elszigeteltsége erősödni fog (hirado.hu)
Bejelentette: a német kormányfővel abban állapodott meg, hogy az eddigi NATO-irányvonal változatlan marad.
febr. 9
20:27
Húszezer dehidratált csikóhalat találtak egy párizsi reptéri csomagban (444.hu)
Madagaszkárról Hongkongba tartott a csomag. A csikóhalakat kihalás fenyegeti, mert lehalásszák őket, hogy Kínában gyógyszereket és potencianövelőt gyártsanak belőlük. Azt hinnéd, ez rekordfogás, pedig közel sem: 2005-ben 35 ezer csikóhalat fogtak ugyanezen a reptéren. (Le Monde)
febr. 9
20:28
Emberi Méltóság Menete szocialista politikusokkal (hirado.hu)
Emberi Méltóság Menete címmel tüntetéseket szervez a Közmunkás Szakszervezet. Az első menet hétfőn indult Kazincbarcikáról. A demonstráción több szocialista politikus is részt vett.
febr. 9
20:30
Szanyi nekiment Ujhelyi Istvánnak (hirado.hu)
Gyurcsány Ferenc híveihez sorolta párttársát, Ujhelyi Istvánt Szanyi Tibor.
febr. 9
20:32
Gyengültek a főbb indexek a Wall Street-en (hirado.hu)
Nyugtalanítják a görög adóssággal kapcsolatos viták és ellentétek, valamint a kínai külkereskedelem vártnál rosszabb januári eredményei a befektetőket.
febr. 9
20:33
Bankadó - a bankszektor kiegyensúlyozott fejlődése a gazdasági növekedést segíti (ProfitLine)
A kormány és a bankszektor közeledése segíti a pénzügyi rendszer kiegyensúlyozott fejlődését, a gazdaság növekedését - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn azt követően, hogy Orbán Viktor bejelentette, a tervek szerint a magyar állam és az EBRD tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a megállapodásban azt is rögzítették, hogy a kormány…
febr. 9
20:39
Nagyszabású régészeti feltárás kezdődik Waterloonál (Blikk)
febr. 9
20:39
A színpad humora (Metropol)
A korlátlan, politikailag inkorrekt viccelődés ugyanis csakis akkor működik, ha kivétel nélkül mindent és mindenkit a szájukra vesznek.
febr. 9
20:39
Görögök: senkinek nem jelentünk többletterhet (Portfolio)
Az új görög kormány programja egyetlen uniós állampolgárnak sem jelent többletterhet - hangoztatta hétfőn Bécsben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, miután megbeszéléseket folytatott Werner...
febr. 9
20:39
Putyin Egyiptomba látogatott, ahol hősként tekintenek rá (ATV)
Kétnapos látogatásra a legnépesebb arab ország, Egyiptom fővárosába érkezett hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy egyiptomi kollégájával tovább szélesítse a két ország közötti, egyre erősödő szövetséget.
febr. 9
20:39
Spanyol foci: Fejben elfáradt a Real Madrid? (Agroinform)
Egy városi derbit soha nem jó elveszíteni, de a Real Madridnak aztán tényleg nem jött jókor ez a pofon.
febr. 9
20:41
Árokba csúszott egy autóbusz, útlezárásra számíthatunk (Blikk)
febr. 9
20:41
Ciprasz ígéri, nem lesznek terhére az EU-nak (ATV)
Az új görög kormány programja egyetlen uniós állampolgárnak sem jelent többletterhet - hangoztatta hétfőn Bécsben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, miután megbeszéléseket folytatott Werner Faymann osztrák kancellárral.
febr. 9
20:42
Apja miatt lett fehér Jacko (BorsOnline)
Gyûlölte az apját, nem akart rá hasonlítani az énekes, ezért hozta meg a drasztikus döntést.
febr. 9
20:42
Párhuzamos államtól tart török miniszterelnök (hirado.hu)
Davutoglu szerint Fethullah Gülen befolyásos muzulmán hitszónok az, aki megpróbálja Ankara ellen hangolni a zsidó, az örmény és a görög "lobbikat".
febr. 9
20:43
Kedden már barátságosabb lesz az időjárás (Blikk)
febr. 9
20:44
Orbán: Ezután az ügyfelek költségei is csökkenhetnek (hirado.hu)
Az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Duna Közbeszédben elmondta: nem túlzás azt mondani, hogy a bankrendszer és az állam viszonyában egy fordulópont érkezett el.
febr. 9
20:46
Obama és Merkel szerint az európai határok megváltoztathatatlanok (hirado.hu)
Az amerikai elnök szerint nem megengedhető a 21. században, hogy határokat ágyúcsővel változtassanak meg.
febr. 9
20:57
Egyiptomi látogatásra érkezett Vlagyimir Putyin (Blikk)
febr. 9
20:57
Havazás, eső, viharos szél (Alternatív Energia)
Hajnalban +2 és -6°C, nappal 1 és 6°C között alakul a hőmérséklet.
febr. 9
20:57
Rogán: a bankok leróhatják régi bűneiket (ATV)
A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a bankadó csökkentésének feltételeként említette, hogy a pénzintézetek beindítsák a kis- és közepes vállalatok hitelezését, amely – mint mondta – a gazdasági növekedés egyik előfeltétele.
febr. 9
20:59
A koraszülötteknél viselkedési problémák alakulhatnak ki (Blikk)
febr. 9
21:00
Egyiptomba érkezett Vlagyimir Putyin (hirado.hu)
Az orosz elnök két napig fog az észak-afrikai országban tartózkodni.
febr. 9
21:00
Rogán Antal megmászta a demagógia Kancsendzöngáját (444.hu)
Szerinte az új megállapodással "a bankok teljes egészében leróhatják régi bűneiket 2015-ben".
febr. 9
21:01
Szavazók szerint veszélyes az iskola (Blikk)
febr. 9
21:02
Ciprasz szerint nem lesz terhére az EU-nak a kormány programja (hirado.hu)
Bécsi látogatása koalíciós feszültséget okozott.
febr. 9
21:06
A Magyar Bankszövetség elnöke üdvözli a bankadó csökkentését (ProfitLine)
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke üdvözli a bankadó lehetséges csökkentéséről szóló bejelentést - közölte a bankszövetség az MTI megkeresésére hétfőn.
febr. 9
21:12
Rogán: vízben, csatornában nem akar utazni a kormány (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az államnak vásárolnia kell egy áramszolgáltató céget és képessé kell válnia arra is, hogy szükség esetén átvegye az önkormányzatoktól a távfűtés működtetését. Rogán Antal az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.
febr. 9
21:12
Conte az olasz bundabotrány gyanúsítottjai között (Infostart)
Az olasz szövetségi kapitány Antonio Conte is szerepel a gyanúsítottak között az olasz bundabotrányban, amelyben a cremonai államügyészség a nyomozás zárultával 130 érintettet nevezett meg.
febr. 9
21:15
Gondoltad volna? A Tejútrendszer belsejében is sok a sötét anyag (Blikk)
febr. 9
21:18
Csak a testéért akarta Charles Mansont (BorsOnline)
A fiatal nő nem szerelemből akart a világ egyik legismertebb gyilkosának nejévé válni.
febr. 9
21:18
Magyarország a legjobban teljesítő uniós országok között (hirado.hu)
Tízéves viszonylatban Magyarország az uniós országok listáján a legjobban teljesítők között van, a reformok itt járultak hozzá az egyik legnagyobb mértékben a növekedéshez - ezt írja legújabb jelentésében az OECD.
febr. 9
21:20
Nagy fogás egy repülőtéren: csíkóhalak ezreire bukkantak (hirado.hu)
A szállítmányt még csütörtökön találták meg.
febr. 9
21:22
Eddig tart a dunántúli hókáosz (hirado.hu)
Kisebb fennakadást okozott a Dunántúlon a hó és a szél. Hétfőn napközben és este is több főúton korlátozni kellett a forgalmat. Az előrejelzés szerint kedden már minden út járható lesz.
febr. 9
21:30
Jelentősen csökken a bankadó - a nap hírei (Infostart)
Jelentősen csökkenti a bankadót a következő években a kormány - jelentette be a miniszterelnök. A magyar lakosság 60 százaléka támogatná ha Budapest pályázna egy nyári olimpia megrendezésére.
febr. 9
21:32
Kőbánya nem ért egyet az Óhegy park átnevezésével (Infostart)
Egyhangúlag döntött a kőbányai képviselő-testület hétfőn arról, hogy nem ért egyet a X. kerületi Óhegy park Moszkva parkra történő átnevezésével.
febr. 9
21:33
George Clooney felújítja házát (Blikk)
febr. 9
21:33
"Putyin, korunk hőse" (Alternatív Energia)
Kétnapos látogatásra a legnépesebb arab ország, Egyiptom fővárosába érkezett az orosz elnök.
febr. 9
21:33
Az Economist is a Simicska–Orbán háborúval foglalkozik (444.hu)
A lapot Simicska életét féltő kijelentése a Maffiózók sorozatra emlékezteti.
febr. 9
21:35
Válással végződik a házasságok fele Csehországban (Blikk)
febr. 9
21:35
Felüljáróról zuhant le egy autó Perbálon (Alternatív Energia)
febr. 9
21:35
Újabb 800 millió a Diósgyőri Stadionnak (444.hu)
A magyar kormány közigazgatási hatósági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Diósgyőri Stadion rekonstrukcióját. Szeptemberben még 6,5 milliárdról volt szó, azóta 8 milliárdra emelkedett a projekt költségvetése. Ebből idén 3,5 milliárdot költenek el. Az Orbán-kormány sporttal kapcsolatos költekezéseit itt szedtük … Folytatás
febr. 9
21:36
Ilyen luxusruhát még nem látott (BorsOnline)
Különleges elbánásban részesül a kiállított ruhacsoda, saját biztonsági őre van.
febr. 9
21:39
Megszólaltak az elemzők a bankadó csökkentése kapcsán (ProfitLine)
Elemzők szerint a bankadó csökkentése jó hír a bankszektornak, javíthatja a hitelezést, arra is felhívták azonban a figyelmet, hogy ez egyelőre még csak ígéret.
febr. 9
21:48
Két mérkőzésre csökkentették Boateng eltiltását (Infostart)
Háromról két bajnoki mérkőzésre csökkentették a német labdarúgó-bajnokságban címvédő és listavezető Bayern München világbajnok hátvédje, Jerome Boateng eltiltását.
febr. 9
21:51
Kiugrott a kórház ablakán a beteg (Blikk)
febr. 9
21:51
Felüljáróról zuhant le egy autó Perbálon (ATV)
Földútra zuhant egy személyautó egy perbáli felüljáróról, a Pest megyei település közelében hétfő este egy másik baleset is történt, a Perbált Tinnyével összekötő úton kamion fordult keresztbe, mindkét helyen tart a műszaki mentés – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Keresés