Varga Mihály hibának tartja, hogy a 2009-es törvénymódosítás csak ötévenként írt elő átfogó vizsgálatot a brókercégeknél, és úgy vélte a gyakoribb vizsgálat és az ellenőrzés módszertanának módosítása segítheti a hasonló problémák megelőzését.
A kommunista párt és a kormánypárt csalódott támogatói tüntettek, az ellen tiltakozva, hogy Yanis Varoufakis görög pénzügyminiszter a Sziriza választási ígéreteivel szemben egy kompromisszus javaslatot tett le az európai pénzügyminiszterek asztalára. Tegnap néhány tucatnyi tüntető vonult az utcákra, össze is csaptak … Folytatás
John Kerry minapi kijelentése túlmegy a diplomáciai etika határain, az Egyesült Államok Oroszországgal kapcsolatos vádjai pedig alaptalanok és elfogadhatatlanok.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ továbbra is erősen ki van téve egy esetleges komoly influenzajárványnak, ezért a kormányoknak fokozniuk kell az odafigyelést és a felkészülést
Gyengültek a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, február utolsó kereskedési napján, miután a kedvező vállalati gyorsjelentések hatását ellensúlyozták a vegyes képet mutató makroadatok
John Kerry minapi kijelentése túlmegy a diplomáciai etika határain, az Egyesült Államok Oroszországgal kapcsolatos vádjai pedig alaptalanok és elfogadhatatlanok - mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, akit pénteken az Interfax orosz hírügynökség idézett
Megegyezett ugyan a szerb nemzeti bank a pénzintézetekkel arról, hogyan könnyíthetnék az adósok terheit, a megoldási csomag azonban az ügyfelek szerint továbbra is a bankok érdekeit szolgálja
Az olasz parlament alsóháza pénteken javasolta a kormánynak a palesztin állam elismerését, miközben "figyelembe venné Izrael aggályait és jogos érdekeit".
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken üdvözölte, hogy a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) megszavazta a görög mentőprogram meghosszabbítását, és azt ígérte, hogy "keményen fog dolgozni Görögország megváltoztatásán"
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken tagadta, hogy országa harmadik nemzetközi mentőcsomagért folyamodna, miután lejár a jelenleg futó hitelprogram négy hónapos meghosszabbítása.
A minden nap keményen dolgozó emberek érdekeinek képviseletét helyezte a kormányzás következő három évének középpontjába Orbán Viktor miniszterelnök pénteken tartott évértékelő beszédében. Az ellenzéki pártok reakciójukban ugyanakkor a Fidesz gyengülésére és belső ellentéteire hívták fel a figyelmet, valamint hiányolták a szegénység felszámolására irányuló konkrét kormányzati lépéseket. Cikkünkhöz…
Az ukrán válság, az Iszlám Állam elleni harc és a bevándorlók kérdése mellett az unió versenyképessége és az energiabiztonság is szóba került Szijjártó Péter magyar és Philip Hammond brit külügyminiszter megbeszélésén.
Célirányos ellenőrzésekkel derítené fel az adóhatóság a március 31-ei határidőig be nem jelentett élelmiszer-értékesítő automatákat, a bejelentési kötelezettségüket nem teljesítő üzemeltetőket.
Célirányos ellenőrzésekkel derítené fel az adóhatóság a március 31-i határidőig be nem jelentett élelmiszer-értékesítő automatákat, a bejelentési kötelezettségüket nem teljesítő üzemeltetőket.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken tagadta, hogy országa harmadik nemzetközi mentőcsomagért folyamodna, miután lejár a jelenleg futó hitelprogram négy hónapos meghosszabbítása.
Az oltásellenes lobbi egyre nagyobb térnyerésére figyelmeztettek egészségügyi szakértők pénteken Bosznia-Hercegovinában, mert szerintük a védőoltásokat ellenzők tudományosan már megdöntött állításokkal igyekeznek félelmet kelteni a szülőkben.
Egy hónappal ezelőtti választási győzelme óta tovább nőtt a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) támogatottsága Görögországban, egy friss felmérés szerint most a görögök közel fele szavazna a pártra.
Az olasz parlament alsóháza pénteken javasolta a kormánynak a palesztin állam elismerését, miközben "figyelembe venné Izrael aggályait és jogos érdekeit".
A következő éveknek a minden nap keményen dolgozó emberekről kell szólniuk - jelentette ki évértékelőjén a miniszterelnök. Harminc évig lehetnének titkosak a paksi bővítés egyes adatai.
A közösségi közlekedési szolgáltató cégek, különösen a Volán társaságok működésével kapcsolatos jövőbeli lehetséges irányokat tartalmazó koncepció kidolgozására miniszteri biztossá nevezte ki Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatóját Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg. A kinevezés február…
Egy hónappal ezelőtti választási győzelme óta tovább nőtt a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) támogatottsága Görögországban, egy friss felmérés szerint most a görögök közel fele szavazna a pártra.
A Buda-Cash a gyanú szerint a DRB bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek vagyonának egy részét is eltüntette, nagyjából 60-65 milliárd forint az, amivel a csoport bankjai felé nem tud elszámolni, ezen felül a brókercég körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit - mondta Windisch László, a MNB felügyeleti alelnöke a portfolio.hu-nak adott pénteki interjújában. Azt is…
Nem voltak ma nagy mozgások az amerikai indexekben, a Dow, az S&P és a Nasdaq is mínuszban zárta a hetet. Üde színvolt volt viszont a mai kereskedésben a Brent és a WTI menetelése.A Nasdaq volt a...
Méltatlannak és gyalázatosnak nevezte Federico Lombardi szentszéki szóvivő a L'Espresso olasz balközép hetilap pénteki számában megjelent írást, amely dokumentumok alapján az állította: a Vatikán által meghirdetett pénzügyi reformok hátterében költekezés és a bíborosok közötti hatalmi harc folyik.
Egy hónappal ezelőtti választási győzelme óta tovább nőtt a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) támogatottsága Görögországban, egy friss felmérés szerint most a görögök közel fele szavazna a pártra.