Az Európai Bizottság új célszámokat jelölt ki Franciaország államháztartási hiányára, azt követelve, hogy Párizs az általa javasoltnál nagyobb mértékben faragja le a deficitet idén és jövőre
Harminc évig nem lenne megismerhető közérdekű adatként a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy része egy módosítás értelmében, amelyet éles vita után, pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége az atomerőmű-beruházással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.
Közérdekű keresetet indít a székhely szerinti járásbíróságon a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) jövő héten a Buda-Cash Brókerház Zrt. és az érdekeltégébe tartozó DRB-bankcsoporttal szemben - jelentette be Baranovszky György, a FEOSZ elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az INA horvát olajipari vállalat a dolgozók tanácsának ülésén megerősítette, hogy áprilisban újraindítja termelését a sziszeki finomítóban - adta hírül pénteken a horvát sajtó. Predrag Sekulic...
Elfogtak a rendőrök pénteken egy férfit, aki több lövést adott le egy bankfiókra szerda éjjel Dorogon - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Székely viccekkel operált az influenzás kormányfő 17. évértékelőjén. Az őt g.cinek nevező Simicskáról most is hallgatott. Andy Vajna igen nagy átéléssel hallgatta a beszédet.
A közösségi közlekedési szolgáltató cégek, különösen a Volán társaságok működésével kapcsolatos jövőbeli lehetséges irányokat tartalmazó koncepció kidolgozására miniszteri biztossá nevezte ki Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatóját Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg. A kinevezés február…
Predrag Sekulic tanácselnök a HINA-nak úgy fogalmazott: a "csatát megnyerték", de nem tudják mi lesz később, miután újra kimerülnek a vállalat olajtartalékai
A FBAMSZ 23 éve, 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg mintegy 90 tagot számlál. A tagjai által közvetített és kezelt biztosítások alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) újra elnökének választotta két évre Papp Lajost, aki a pénteki tisztújító közgyűlésen az alkuszi szakma hosszú távú érdekeit...
Épp a napokban került szóba a Honda Civic tüzes változata, a jövő heti Genfi Autószalonon debütáló Type R. Teljes pompájában ennek ellenére még nem láttuk az autót, ma azonban néhány kémfotó napvilágot látott, amelyeken nem túl jó minőségben és szögekből bár, de legalább álcázatlanul megcsodálható a szélvészgyors újdonság.
A Nézőpont Intézet szerint a miniszterelnök kormányképes, nyugodt erőt sugárzott, miközben a kellemetlen kérdéseket sem kerülte meg, míg a Political Capital úgy látja, Orbán Viktor ugyan "visszahozta a polgári Magyarország gondolatát", de azt nem sikerült tartalommal megtöltenie.
Elhunyt Leonard Nimoy amerikai színész, a legendás Star Trek-széria Spock parancsnoka. A kultikus Star Trek-sorozat sztárja 83 éves korában, végstádiumú tüdőbetegségben hunyt el Los Angeles-i házában péntek reggel - közölte a New York Times című lap a színész családjára hivatkozva.
Az amerikai-kubai diplomáciai kapcsolatok rendezésének ügye nem köthető össze azzal, hogy az Egyesült Államok eltávolítja-e a karibi szigetországot a terrorizmus állami támogatóiról vezetett listájáról.
A Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatójának kinevezése február 1-jétől július 31-éig tart. Az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Az egyetemes (lakossági) ügyfélkörben a Buda-Cash ügyben érintett DRB Banknál zárolt számlával rendelkező, és közüzemi számláikat korábban arról befizető ügyfelek esetén az E.ON csoport mostantól automatikus módon 30 napos késedelmet engedélyez. Ez vonatkozik az átutalással, illetve a csoportos beszedési megbízással teljesítő ügyfelekre - olvasható az E.ON csoport sajtóközleményében.
Telefonon beszélt egymással az ukrán elnök és a német kancellár. A két vezető a kelet ukrajnai békemegállapodásról és egy jövendőbeli békefenntartó misszióról egyeztetett. Porosenko kifejtette, hogy szeretne békefenntartókat a régióba és ideális esetben az Európai Unió szerelné fel a missziót. … Folytatás
A szerdai sisakhiba ellenére is lesz űrséta a hét végén a Nemzetközi Űrállomásról (ISS): az amerikai űrhajósok folytatják a kábelszerelést az állomás hamarosan megérkező új egységéhez.
G. Fodor Gábor kemény kokit kapott Orbánéktól az évértékelőn, mert lózungnak nevezte a polgári Magyarország hívószót. Az elemző szerint viszon bűnbakképzés folyik.
A közösségi közlekedési szolgáltató cégek, különösen a Volán társaságok működésével kapcsolatos jövőbeli lehetséges irányokat tartalmazó koncepció kidolgozására miniszteri biztossá nevezte ki Vitézy...
John Kerry minapi kijelentése túlmegy a diplomáciai etika határain, az Egyesült Államok Oroszországgal kapcsolatos vádjai pedig alaptalanok és elfogadhatatlanok - mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, akit pénteken az Interfax orosz hírügynökség idézett.
Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kilátásba helyezett 40 milliárd dollár mellett további 50 milliárd dollár támogatásra van szüksége a Nyugattól a gazdasági-pénzügyi összeomlás elkerüléséhez - mondta Soros György magyar származású amerikai üzletember a Der Spiegelnek.
Nyugodt erőt lehetett látni Orbán Viktor miniszterelnökben a Várkert Bazárban tartott évérékelő beszéde során - ebben mindkét politikai elemző egyetértett az InfoRádió Aréna című műsorában. Abban viszont nem, hogy a kormányfő megkerülte-e a kényes témákat. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója elemezte a miniszterelnöki…
Nem sokat változott nyitás óta az amerikai indexek teljesítménye, továbbra is a tegnapi zárószintjeik alatt tartózkodnak. Eközben a Brent és a WTI olaj árfolyama tovább menetel.A Nasdaq teljesít a...
A Kia ügyes stratégiával készült legújabb tanulmányának genfi érkezésére, hiszen a kedvcsináló fotó és az előzetes képek után immár harmadszor jelentkezünk az autóval kapcsolatban, melyre már valóban nagyon kíváncsiak vagyunk élőben is. A gyáriak ezúttal már szinte mindent elárultak nekünk a Sportspace névre keresztelt kombi koncepcióról, melynek sorozatgyártású verziója az Optima helyét veheti…
Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kilátásba helyezett 40 milliárd dollár mellett további 50 milliárd dollár támogatásra van szüksége a Nyugattól a gazdasági-pénzügyi összeomlás...
Épp a napokban került szóba a Honda Civic tüzes változata, a jövő heti Genfi Autószalonon debütáló Type R. Teljes pompájában ennek ellenére még nem láttuk az autót, ma azonban néhány kémfotó napvilágot látott, amelyeken nem túl jó minőségben és szögekből bár, de legalább álcázatlanul megcsodálható a szélvészgyors újdonság.
Ha van igazán extrém fogadalom, akkor az Szabó Ádámé. Az énekes ugyanis arra tett ígéretet, hogy ha bejut A Dal döntőjébe, lóháton énekel és harmonikázik. Megcsinálta, tettét pedig egy hatalmas pofonnal jutalmazták.
Az ukrán kormány tanácsadói is úgy vélik, kevés lesz Ukrajna stabilizálásához a következő négy évre előirányzott 40 milliárd dollár nemzetközi pénzügyi segítség.