A keddi napon több piaci eseményre is figyelnünk kell. Görögország leadta reformelképzeléseit az eurózóna pénzügyminisztereinek, várunk tehát a reakcióra. A Fed elnöke délután ad iránymutatást az...
Kiszivárogtatott dokumentumok szerint az izraeli titkosszolgálat 2012-ben úgy látta, Irán nem állt készen nukleáris fegyverek előállítására, a miniszterelnök mégis azt mondta, Teherán egy éven belül atombombára tehet szert.
Az idei év első hónapjaiban a várakozásoknak megfelelően erőteljes emelkedésbe kezdtek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai. Míg január első hetében még átlagosan 19 300 forint körüli összegért köthettek személyautóikra kgfb-szerződést az évközben szerződők a Netrisk.hu oldalain, addig február második felére ugyanitt már 25 ezer forint fölé kúszott az átlagos éves díj. A piac…
Szezonális kiigazítással számolva a német hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt negyedéves alapon a tavalyi utolsó három hónapban a német statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adata szerint. Az adat megegyezett a néhány hete előzetesen közölt számmal.
A FIFA illetékeseinek javaslata szerint 2022 november-decemberében tarthatnák a katari vébét, amit a nagy hőség miatt nem tudnak a szokásos módon, nyáron rendezni. A téli vébé alaposan bekavar a nagy európai bajnokságok menetrendjében, erre tekintettel a szakértők lerövidítenék a vébét. … Folytatás
Szijjártó Péter tárgyalásaival megkezdődött a magyar-török kormányzati csúcstalálkozó: a külgazdasági és külügyminiszter fogadta Nihat Zeybekci gazdasági minisztert és Mevlüt Cavusoglu külügyminisztert - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden.
Tampa – Őrizetbe vettek egy matematika-tanárnőt az Egyesült Államokban, mert szexuális kapcsolata volt az egyik 15 éves tanítványával – írta a Tampa Tribune.
Az Iparművészeti Múzeum megbízott főigazgatójának szavai szerint idén a kiállítások mellett több fesztivált, szakmai eseményt is igyekeznek az Iparművészetibe vonzani.
Az Együtt azt szeretné, hogy az áprilisi tapolcai időközi választáson a demokratikus ellenzéki pártok közösen támogassanak egy civil jelöltet - tudatta a párt kedden.
Több, mint 6 százalékot esett ma a Norbi Update árfolyama. Az esésnek köze lehet a Buda-Cash működési engedélyének felfüggesztéséhez is, a BC volt ugyanis az a brókercég, amelyik a vállalat...
Ugyan három év sem telt el azóta, hogy a tankötelezettségi korhatárt 18 évről 16 évre szállította le a kormány, az új szakképzési koncepció miatt azonban ismét felemelhetik azt - értesült a Magyar...
A dél-afrikai Achmat Hassiem jobb lábát 2006-ban leharapta egy fehér cápa. Az életmentő mégis hálával gondol az állatra, azt mondja, új utat jelölt ki az életének.
Az egyéni vállalkozók és az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyek szerdai adóbevallási határidejére figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
Legalább 56, talán 90 keresztényt hurcoltak el a szíriai Hasaka város környéki falvakból. A nagy-britanniai központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet szerint 56 keresztényt Tal Shamiramból hurcoltak el, a többieket Tel Hmarból. Hasaka amúgy kurd többségű város, a környék … Folytatás
Budapest – Schobert Norbert büszke felesége csodás alakjára. A fitneszguru három szexi képet osztott meg közösségi oldalán a feleségéről, pontosabban Rubint Réka formás fenekéről.
Tavasszal ismét sor kerül a nagy múltra visszatekintő Diák Menedzsment Bajnokságra. A közgazdászoknak szóló verseny keretein belül diákok és pályakezdők csapatai vezethetik virtuális telekommunikációs cégeiket egy valós piaci körülményeket modellező szimulációs programmal. A legjobbakat karrierlehetőséggel jutalmazzák hazai vállalatok.