Jóváhagyták a görög reformterveket az eurózónás pénzügyminiszterek, ez pedig jó hangulatot eredményezett a részvénypiacokon. A Fed elnökének meghallgatásán ugyanakkor nem hangzott semmi érdemi...
Több mint harmadával nőtt a nagyadósok száma a múlt évben; tavaly összesen 3549 olyan cég neve szerepelt az adóhatósági listákon, amelyeknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladta a 100 millió forintot, számuk a 2013-ashoz képest 34 százalékkal emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18508 ponton zárt kedden, nem igazán reagálva a nap a viharaira.
Az Első Hazai Energia-portfolió (EHEP) Nyrt. és a Norbi Update Lowcarb Nyrt. is értékpapírjainak és pénzeszközeinek egy részét a Buda-Cash Zrt.-nél tartja, melyekhez jelenleg nem fér hozzá. Norbi azonban közösségi oldalán megnyugtatta ügyfeleit, miszerint aggodalomra semmi ok, a befektetők pénze állítólag biztonságban van.
A települési támogatások márciustól hatályos új rendszerével 760 önkormányzat jár rosszabbul, 2417 viszont jobban a jelenlegi szabályozáshoz képest - mondta az InfoRádiónak Pogácsás Tibor. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára hozzátette: terveik szerint finanszírozási okokból senkinek nem kell csökkenteni a segélyét.
Növekedéssel zárta a múlt évet a magyarországi lízingpiac. A jegybanki növekedési hitelprogram 103 milliárd forinttal járult hozzá a 453 milliárd forintos finanszírozott összeghez, ez utóbbi 24 százalékos növekedést jelent ez előző évhez képest – derül ki a Magyar Lízingszövetség összesítéséből. A bővülés motorját a vállalkozások, azon belül is a kkv-k jármű- és eszközbeszerzései jelentették, a…
Új fejlesztésű dízelmotoros hajtásláncát a lehető legjobb formában helyezte el a V40-ben a Volvo. A kompakt modell D4 névre hallgató új erőforrása 190 egészséges lóerőt szolgáltat a mindennapi örömök csúcsra járatásához.
Ebben 10 finn karikaturista rajzaival tisztelegtek a Párizsban lemészárolt szerkesztőség előtt, de biztonsági okokból harmadszor is be kellett zárni. Mindháromszor az ingatlanok tulajdonosai kérték ezt. Legutóbb csak 15 percig volt nyitva. Most épp azt próbálják meg kitalálni, hogy lehet biztonságosan … Folytatás
Magyarország — Csak három éve űzi a sportágat, de már szinte mindent elért. Dr. Szlávy Eszter (35) az orvosi pályát hagyta ott szenvedélye, a rúdtánc miatt.
Megtalálták a berlini Stasi Múzeumból hét, illetve nyolc éve ellopott kiállítási tárgyakat, köztük Erich Mielkének, a keletnémet titkosrendőrség (Stasi) vezetőjének irodai telefonját.
A rendőrség bűnügyi célból kezelt adataihoz, valamint az előzetes utasadatokhoz biztosítana hozzáférést a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak egy belügyminiszteri javaslat
Játszó társaság címmel készül tévéjáték Gaál Ildikó rendezésében, amelyben Dózsa László (72) egy operaszerzőt alakít. Az Érdemes Művész-díjjal is kitüntetett színész-rendező kisebb ramazurit csinált a forgatáson, ami után már minden tekintetben érvényes volt a cím.
február 27-étől (péntektől) március 2-áig (hétfőig) az M2-es metró a Széll Kálmán tér állomáson megállás nélkül áthalad, mert a tér felújítása a metróállomás épületének átépítésével, illetve ennek előkészületeivel folytatódik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,46 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18 507,84 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Drogprevenciós Alapítvány bejelentette, hogy ma megszűnt az 1995 óta működő tűcsereprogramja a szocialista vezetésű kerületben. A Kék Pont Alapítvány szintén bezáratott tűcsereprogramjával együtt ez adta a magyarországi steril tűforgalom 55 százalékát. A Drogprevenciós Alapítvány új helyszínen, a Csángó utcában kezdi … Folytatás
A terrorizmus és a Közel-Keleten harcoló európai szélsőséges fegyveresek Európa minden országára nézve súlyos fenyegetést jelentenek - közölte Robert Wainwright, az Europol igazgatója kedden, a budapesti székhelyű Európai Rendőrakadémián (CEPOL) tett látogatása alkalmával.
Harrogate — A Guinness Rekordok könyvébe is bekerült Amy Ewing és Alex Simmonds esküvője, amelyen nem kevesebb mint 130 koszorúslány és száz tanú vett részt.
Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy kétévente vizsgálja felül, szükség esetén frissítse az energiastratégia energiafelhasználásra vonatkozó előrejelzéseit és gondoskodjon azok közzétételéről - áll a Nemzeti Energiastratégiáról szóló országgyűlési határozat módosítását célzó országgyűlési határozati javaslatban, amely kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján.
Lemondott posztjáról a klímaváltozás kérdését vizsgáló, Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ-testület vezetője kedden, miután egy volt kollégája szexuális zaklatással vádolta meg.
Önvédelmi és elsősegély-tanfolyamra gyűlt össze kedden Prágában az európai rabbik egy csoportja a kontinensen az utóbbi időben tapasztalt antiszemita támadásokra válaszul - számolt be róla az AP amerikai hírügynökség
Budapest — Egyelőre nem válaszolt Áder János köztársasági elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő meghívására, így nem lehet tudni, hogy ott lesz-e a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő, május 9-ei moszkvai, győzelem napi ünnepségen.