Zsidó szervezetek felháborodását váltotta ki egy "formabontó", a témához úgymond humorral közelítő holokausztkiállítás Észtország második legnagyobb városában, Tartuban.
Heves homokvihar tombolt szerdán a Közel-Keleten Egyiptomban, Izraelben és Libanonban, ezért lezárták a Szuezi-csatornát, a zsidó államban pedig jelentős késések voltak a légi közlekedésben.
Több szakértő is megkérdőjelezte szerdán, hogy valóban Leonardo da Vinci festette Isabella d'Este márkiné Svájcban lefoglalt portréját, és az a művészettörténész is óvatosságra intett, akinek korábban személyesen állt módjában megvizsgálni a szóban forgó alkotást.
Százpercnyi tesztrepülés után sikeresen visszatért a Földre az Európai Űrügynökség (ESA) szerda délután útnak indított kisméretű kísérleti űrrepülőgépe, amely a szakértők reményei szerint segít kikövezni az utat a többször kilőhető űrhajók előtt.
Megalakult a vezető kormányzati, közigazgatási, rendészeti és honvédelmi szakemberekből álló Mentorok Kollégiuma a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).
Hódmezővásárhely lehet a második város Budapest után, ahol kötelező sárgára festetni a taxikat és le kell cserélni az öreg autókat. Az erről szóló rendelet egyelőre nem nyerte el a helyi személyszállítók tetszését, pedig valószínű, hogy a fővárosi változtatásokat előbb-utóbb minden településen bevezetik. Az Országos Taxi Szövetség az Uber visszaszorítását reméli a javaslattól.
Ásotthalom — Elcsigázottan, mégis mosolyogva baktatnak az út szélén a koszovói menekültek a Csongrád megyei Ásotthalmon, egy kőhajításnyira a határtól.
Fontos mérföldkőhöz, egyesek szerint sorsfordító eseményhez ér az orosz-ukrán válság és a Kelet-Ukrajnában zajló harc. Szerda este ugyanis megkezdődött a német-francia-orosz-ukrán csúcstalálkozó...
Gyenge politikusnak és gyurcsányistának nevezte a szocialista Szanyi Tibor párttársát, Újhelyi Istvánt, aki pedig olyan politikusnak nevezte Szanyit, aki alól kicsúszott a talaj.
The government's fostered job schemes deprive participants of their human dignity, radical nationalist Jobbik said on Wednesday, adding that Jobbik would initiate an alternative scheme.
Vannak hatékony eszközök az influenza terjedésének megakadályozására. Ezek egyike a védőoltás, de fontos a rendszeres és alapos kézmosás, valamint a rendszeres fertőtlenítés a tömegközlekedési...
A futómű meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre szerdán Szófia repülőterén a Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt szállító kormánygép - adta hírül szerda este a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 11-én megtartott 7. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták. Első számsorsolás: 18, 20, 22, 25, 27, 28, 33. Második számsorsolás: 3, 6, 11, 17,18, 26, 30.
Nem nyűgözte le a női szavazókat, sőt kifejezetten felbosszantotta őket az ellenzéki brit Munkáspárt élénk rózsaszín kampánybusza, amely már azelőtt az élcelődések céltáblája lett, hogy megkezdte volna szolgálatát.
Pénzügyi elemzők szerint Romániának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott sikertelen tárgyalásai nem befolyásolják kedvezőtlenül az ország makrogazdasági stabilitását.
A meglepő hírre a Daily Mail oldalán találtunk, ahol arról írtak, hogy a híres, hatalmas popóval rendelkező celebasszony rendszeresen összepisili a bugyiját.
A március elsejei műsorfolyam célja, hogy az MTVA felhívja a figyelmet a decemberi ónos eső által okozott károk felszámolására és a természet védelmére.
Az elmúlt két évben csaknem 70 szállodafejlesztés indult uniós forrásból az országban, amelyből 22 máris megvalósult. Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint azonban nem minden fejlesztés lesz nyereséges.
Tombol az országban az influenza-járvány, ami miatt már országszerte teljes vagy részleges látogatási tilalmat rendeltek el a kórházakban. De pontosan mit jelent ez a korlátozás, és hogy élik ezt meg a gyermekosztályokon fekvő kis betegek?
A bűncselekmény elkövetésével vádolt 46 éves Craig Stephen Hicks a jelek szerint egy szomszédok között, parkolóhely miatt régóta tartó vita következtében lőtte fejbe áldozatait.
847 tonna rakománya is víz alá került, de a román kormány szerint nem ekll szennyezéstől tartani, mert a műtrágyát kétrétegű, vízhatlan műanyag zsákokban szállították.
Több mint 30 millió fontért (12,5 milliárd forint) kelt el Gerhard Richter egy 1986-ban készült olajfestménye a Sotheby's aukciósház kedd esti londoni kortárs árverésén, amelyen Francis Bacon kétszárnyú festménye 14,7 millió fontért cserélt gazdát.
Folytatta munkáját szerdán Minszkben az ukrán válság rendezésére létrehozott összekötő (kontakt-)csoport, miután már kedden is ülést tartott a normandiai négyek tanácskozásának előkészítésére.